Mindannyiunk életében vannak olyan kérdések, amelyekkel nehezen nézünk szembe, amelyekről nem beszélünk szívesen, mert tudjuk, hogy a megoldáshoz segítségre van szükségünk. Harag és megbocsátás. Mennyi harcunk van ezen a területen, önmagunkkal és másokkal egyaránt! A REFISZ idei őszi konferenciáján ezt a küzdelmes utat jártuk be együtt, Istennel közösen, az Ő útmutatását keresve.

Pénteken a bemelegítő játékok után áhítaton vehettünk részt, ami rengeteg kérdést vetett fel bennünk a témával kapcsolatban. A harag bűn? Mit kezdünk a mások, vagy akár saját magunk ellen érzett haraggal? Vállaljuk-e az Isten iránt érzett haragunkat? Szembe merünk nézni azzal, hogy Istennek van oka haragudni ránk? Nem utolsó sorban, el tudjuk-e fogadni a szabadítást?

Harmathy András előadásai megérintettek, elgondolkodtattak arról, hogy miközben mi próbáljuk homokba dugni a fejünket, és elmenekülni Jónáshoz hasonlóan a magunk Tarsisába, addig a világban tombol a vihar, pusztítanak a feldolgozhatatlan indulatok, tragédiák. Felelősségünk van abban, hogy ezekkel mit kezdünk, és eljön az idő, amikor szembe kell néznünk vele. A kiscsoportos beszélgetés során rá kellett jönnöm, hogy mindez nem alaptalanul hangzott el. Megdöbbentő élmény volt, hogy már első alkalommal nagyon mélyen meg tudtunk nyílni egymás előtt, megtudhattuk, mi mindennel küzd a másik. Hálára indított, hogy engem sok ilyen próbától megkímélt Isten. Jó alkalom volt ez arra, hogy egy kicsit kiszakadjunk a magunk világából, és egészen személyesen kezdjünk el figyelni a másikra.

A szombat reggeli áhítat az emberi megoldásokról gondolkodtatott el bennünket. Mit teszünk, ha bántanak? Kik vagyunk, ha haragszunk? Észrevesszük egyáltalán, amikor megbántunk másokat? Vagy egyszerűen letagadjuk az indulatainkat? Rá kellett jönnünk, hogy konfliktusainkban a mi hozzáállásunknak is jelentősége van, és nagyon fontos, hogy alázatot kérjünk Istentől megtenni az első lépést a másik felé.

Jónás történetét magyarázta tovább a két szombati előadás. Új szemszögből láttatta meg velünk Ninivét: a hatalmas város, amelyben mindenki csak egy alkatrész, mindenki pótolható, éppen ezért nem is fontos, hogy a másik ember mit gondol, érez, hiszen fecsegésével csak az időnket veszi el más, fontosabb dolgoktól. A városban mindent ellenőrzésünk alatt tarthatunk, irányíthatunk. A városban mindenki a maga istene. Ebből azonban Isten fel tud szabadítani minket, és képes nekünk gyümölcstermő, gazdag életet adni.

A kiscsoportos beszélgetések, valamint az esti áhítat rávezetett az Isten által kínált megoldásra. Míg a Harmathy András előadásait bevezető kis színdarabok megmutatták, mennyiféle – sokszor hamis vagy csak részben igaz – Istenről alkotott képünk van, addig az esti áhítat szerető, és nem elítélő vagy mindent megengedő édesapaként mutatta be Istent. Ráébresztett, hogy nem az a szándéka, hogy elvesszünk bűneink miatt, hanem hogy gyermekeiként fogadhasson be bennünket.

A hétvége méltó befejezése egy közösen megélt záró istentisztelet volt, melyen mi is szolgáltunk dicsőítéssel, bizonyságtétellel, a REFISZ lelkésze, Pogrányi Károly pedig igehirdetéssel. Üzenetként többek között a kríziseink felismerésének, illetve az Istennel való kapcsolattartásnak a fontosságát vihettük magunkkal, a morzsaszedegetésen erről is beszélgettünk.

Az idei konferencia különlegességét az adta, hogy miközben a kultúránk megpróbálja letagadni, elrejteni a rosszat, a bűnt, a hívő közösségekben – így a református fiatalok között is – merünk beszélni olyan témákról, amelyek sok nehézséget és fájdalmat okoznak nekünk. Ez egy olyan közeg, ahol tanácsot kaphatunk, elmélkedhetünk egy szelet zsíros kenyér és tea mellett, dicsérhetjük Istent és közelebb kerülhetünk hozzá és egymáshoz is. Biztos vagyok benne, hogy mindenkire rátalált az Ige egy-egy megszólító, életet formáló üzenettel. Mindig nehéz ilyen élmények után hazamenni, de hiszem, hogy senki nem fogja ott folytatni az életét, ahol abbahagyta.

Kukri Márti

Fotó: Szoboszlai Zoltán