A nyitott ajtó egyházának feladatáról szólt a Jel 3,8 alapján elmondott, a konferenciát megnyitó igehirdetésében Horváth Géza pasaréti lelkipásztor. Az ilyen közösségnek hitre és engedelmességre kell hívnia, komolyan és hitelesen kell beszélnie az evangéliumról, és olyan erővel, lendülettel és mentő szeretettel kell szólnia, ahogy Jézus is tette ezt annakidején, és akkor lesz ébredés. Az igehirdető szerint, ahogy a filadelfiai gyülekezet nyitott ajtó volt a pogány világ felé, úgy nekünk is nyitott ajtóvá kell lennünk a mai társadalom felé. Az evangelizáció ideje nem járt le, ezért nem hagyhatunk fel Isten Igéjének a hirdetésével, és nem adhatjuk fel a hitigazságainkat.

Megnyíló ajtók a presbiterek előtt

A világi egyháztagok szolgálatának mibenlétéről szóló, még készülő könyve alapján osztott meg néhány gondolatot a presbiteri szolgálat előtt megnyíló ajtókról a hallgatósággal Huszár Pál főgondnok. A Zsinat világi elnöke elmondta, hogy németországi tapasztalatok késztették a kérdés alaposabb átgondolására. Ahogy fogalmazott, nyugati testvéreinknél nem egy városi gyülekezetben is lasszóval fogják a presbitereket, és ha a mi egyházunk még nem is tart itt, de mindenképpen a presbiteri szolgálat megújítására van szükség, ami a lelki megújulást és a fiatalítást jelenti szerinte. Az egyházvezető arra kérte a presbitereket, hogy ezekben a válságos időkben is merjenek szólni az emberekhez, mert a nem lelkészi egyháztagok szava sokszor hitelesebben hangzik a mai ember számára, mint a lelkipásztoroké, és olyanokhoz is eljuthat, akik a szószék közelébe sem mennek.

Fekete Károly debreceni teológus, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektora a presbiterek istentiszteleti szerepvállalásáról beszélt előadásában, egyrészt elvi-gondolkodásbeli, másrészt gyakorlati szempontból megvilágítva azt. A Generális Konvent Liturgiai Bizottságának elnöke elmondta: a vasárnap megszenteléséből nem szabad engedni, és az istentiszteletnek az Istenhez méltó, igényes környezetben kell történnie. Az előadó figyelmeztetett arra is, hogy az istentisztelet nem válhat a korjellemzők foglyává, hanem ki kell vezetnie az igehallgatókat a társadalomból, és be kell vezetnie őket „a Szentséges világába”. Fekete Károly szerint a presbiter elvárja és elismeri a liturgiában résztvevők magas színvonalú szakmaiságát, és visszajelzéseket ad és gyűjt a szolgálattevők számára. A teológus a presbiterek lehetséges gyakorlati feladatai között említette többek között a templomba érkezők fogadását, a lekcióolvasást, az adakozás és az adományok bejelentését, a hirdetések elmondását, kereszteléskor a család kalauzolását, úrvacsoraosztásnál pedig az asztal megterítését.

Közéleti szerepvállalás

A világi egyháztagok közéleti szerepvállalásáról Tőkéczki László egyetemi tanár beszélt a konferenciázóknak. Elmondta, hogy a reformáció a középkorhoz képest a közéleti szerepvállalás kapcsán azért hozott óriási változást, mert kimondta, hogy a templomon kívül végzett munka, szolgálat, így a közéleti szerepvállalás is közvetett istentisztelet, ami Isten dicsőségére lehet. A presbiteri szolgálat szerinte tehát sokféle tevékenységet jelenthet, nem pusztán a kegyesség gyakorlását. Az előadó hangsúlyozta: a kegyesség fontos, de bizonyos mértéken felül kivonulást jelenthet a világból oda, ahol csak a szűk csoport üdvössége lesz a fontos, de az elveszett világgal nem foglalkozik. Tőkéczki László szerint a hitélet intenzitása sok mindentől függ. „Fontos, hogy el tudjuk fogadni egymást, ezért nem szabad az egyházon belül uniformiskeresztyénséget hirdetni. Nem szabad a keresztyén közösségből kizárni azokat, akik különböző okokból ezt a beszűkített keresztyénséget, kegyességet nem akarják elfogadni” – fogalmazott a főgondnok. Az előadó hozzátette: a közéleti szerepvállalás – a közösség, illetve azon belül az elesettek szolgálata, képviselete – igazi keresztyén feladat. Ha ezt elutasítjuk magunktól, akkor odaadjuk a lehetőséget azoknak, akik nem a keresztyén értékrend alapján tevékenykednek.

Kovács Levente külső-józsefvárosi presbiter, a Magyar Bankszövetség főtitkára előadásában kifejtette, hogy az egyház a társadalmat formáló erő, ezért sem a szervezet, sem annak tagjai nem szűkíthetik le tevékenységüket a saját területükre, hanem társadalmi-közéleti szerepet kell vállalniuk. A pénzügyi szakember elmondta: egy jól működő társadalomban az utcaseprőtől a bankárig minden szakmára szükség van, ezért fontos, hogy minden ágazatban legyenek keresztyének. Kovács Levente szerint például a magyar közgazdasági képzésben mai napig a liberális szemlélet az uralkodó, pedig nagy szükség lenne konzervatív szemléletű közgazdászokra is. Az előadó az egyházunkat érintő legégetőbb problémákat is érintette: szólt többek között a templomlátogatók számának csökkenéséről, gyülekezeteink pénzügyi életképtelenségéről, a presbitériumi kontroll gyengeségéről, valamint a gyülekezetek, intézmények és egyházszervezeti szintek érdekkülönbözőségeiről.

 Az emberi lélek sáfárai

A presbiterek lelki sáfárságának lehetőségeiről szólt Szarka Miklós családterapeuta-lelkigondozó előadása. A Református Házasság- és Családsegítő Szolgálat nyugalmazott vezetője szerint ott, ahol alszik az egyház, teljesen érthetetlen ez a fogalom. Véleménye szerint azonban „az egyház nem a papok egyháza, ahol kizárólag rájuk lenne bízva az Igéért való tusakodás”. Az előadó kifejtette: a presbiterek lelkigondozói szolgálatának három, a gyülekezet életében tapasztalható jelenség lehet súlyos akadálya: a teokrácia, a kongregácia és a demokrácia. Az első esetében egy személy kiváltsága közvetíteni Isten és a közösség tagjai között, a másik esetben a gyülekezetet az anyaszentegyházzal azonosítják, ahol a közösség tagjai csak önmagukat építik, és nem foglalkoznak mások lelki táplálásával, a harmadik pedig a leghangosabbak hatalmát jelenti, egy olyan közösséget, ahol az emberek nem tudják meghallgatni a másikat. Szarka Miklós hozzátette: a presbiterek lelki sáfárságát egyedül lehetővé tévő forma a fentiekkel szemben a krisztokrácia, azaz Krisztus uralma bennünk.

Fűtő Róbert biai presbiter, misszionárius a Thessz 5,9–14 alapján beszélt a presbiterek lelkigondozói szolgálatáról. Elsőként azt hangsúlyozta, hogy mindenkinek személyes kapcsolatra van szüksége Jézussal, hiszen az igazi gyógyulás lelki bajainkból csak általa lehetséges. Az előadó kiemelte továbbá az emberi kapcsolatok, ezzel összefüggésben a vonzó közösségi élet, a presbiterek által vezetett gyülekezeti kiscsoportok jelentőségét, hiszen egymást kell vigasztalnunk és építenünk a hitben. „Nem elég beszélgetni az emberekkel, ismerni kell őket” – fogalmazott Fűtő Róbert, aki kiemelte a másik ember elfogadásának fontosságát is, ahogy Krisztus is elfogad bennünket úgy, ahogy vagyunk.

Veres Sándor dunamelléki világi főjegyző az emmausi történet alapján osztotta meg gondolatait a hallgatósággal. Itt Jézus szép példáját adja a lelkigondozásnak: a tanítványok mellé szegődik, elkíséri őket és beszélget velük. Kérdezi, meghallgatja, majd meggyógyítja őket, és megújult emberként fordulnak vissza Jeruzsálembe, ahol nagy feladatok várják őket. Az előadó arra figyelmeztette a református egyház presbitereit, hogy Jézussal az oldalukon ők is induljanak el, csengessenek be az emberekhez, és vigyék el nekik az evangéliumot.

 Nők a presbiteri szolgálatban

A női presbiterek különleges lelki ajándékairól beszélt előadásában Pásztor Jánosné, a Magyar Református Nőszövetség elnöke. Elmondta, ahogy a házasságban, úgy a presbitériumban is ne egymást használva, hanem a másikat tiszteletben tartva, társként működjenek együtt a férfiak és a nők. „Egy nő ne akarjon férfi lenni a presbitériumban, ne szégyellje, hogy érzelmei vannak, hogy érzékenyebb, mint az erősebbik nemhez tartozó társai” – mondta határozottan az előadó, aki szerint bár egyenként szürke kis mozaikdarabok vagyunk, a többiekkel együtt mégis ki kell ábrázolnunk Krisztust úgy, hogy a kis dolgokat nagy szeretettel visszük véghez. Mint mondta, nem a templomtakarítás a nők elsődleges feladata, hanem nekik is oda kell állniuk a lelkipásztoruk mellé a szolgálatba, és imádkozniuk kell érte és a gyülekezetért.

A budapest-rákosligeti gyülekezet gondnoka, Voglné Szathmári Ilona bizonyságtételében arról beszélt, hogyan indította Isten a presbiteri szolgálatra. Elmondta, hogy bár vallásos nevelést kapott, évtizedekig a világnak élt, mígnem édesanyja halála döbbentette rá az Isten hatalmas voltára. Mint kifejtette, ekkortól számítja igazi egyháztagságát, mert szerinte ehhez nagy lelki változásra, bűnbánatra és bűnbocsánatra van szükség. A gondnokasszony hozzátette: „Nem feladat számomra a szolgálat, hanem meg nem érdemelt ajándék.”

Az országos konferenciát úrvacsorás istentisztelet zárta, ahol Baksy Mária abaúji esperes Jézus főpapi imájának a befejező része alapján (Jn 7,20 –21) arra kérte a gyülekezet tagjait, hogy próbálják félretenni önzésüket, sértődékenységüket, irigységüket, egyéni vágyaikat, és próbálják maradéktalanul szeretni a másik embert. „Osztozzunk a bánatában, törődjünk vele, figyeljünk rá – legyen egység a gyülekezetben!” – mondta igehirdetésében egyházunk egyetlen női esperese.

Kiss Sándor, Fotó: Orbán Tamás