„Mindnyájan megteltek Szentlélekkel,
és különféle nyelveken kezdtek beszélni;
úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak."(ApCsel 2:4)

Régi szokás a pünkösdi királyválasztás, ami a virtusról és a tettrekészségről szól. A XVI. századtól ismert ez a játékos, ügyességi vetélkedő, amikor a település vállalkozó kedvű lakói összemérték képességeiket. Volt ott tuskócipelés, lóverseny, bika hajhászat, karikába dobás, hogy egyebet ne is említsek. A győztes mindent vitt, ahogy ma mondanánk. Kiváltságokat élvezett a településen, így nem büntették meg, ha áthágta a törvényt, ingyen ihatott a helyi csapszékekben, ellenszolgáltatás nélkül őrizték a jószágát. A hagyományt egyes helyeken maszkabál is színesítette.

Amikor megválasztásra került a pünkösdi király, felöltöztették szedett vetett ruhába, fejére papírkoronát nyomtak és egy gebét kellett megülnie. A falu népe szintén álarcosan, mint udvartartása kísérte végig a főutcán nagy csinnadratta közepette. Ez a népi játék az önfeledt szórakozásról, kikapcsolódásról szólt, viszont maga a pünkösd, mint a keresztyén felekezetek ünnepe egészen más célt szolgál.

Miközben az ünnepeink a társadalom számára a lazításról szólnak, közben az egyháznak át kellene adnia komoly üzenetét. Hogy tud találkozni ez a két eltérő akarat? Isten előtt nem lehet lazára venni a figurát. Ha a templomba megyek, tartás kell, hogy bennem legyen. A lélek belső feszültsége izzik fel az életet adó Istennel való találkozás váradalmában. A többlet, a nagyság, a magasztosság, az áhítat, a „színről színre" látás, a transzformáló, átalakító légkör mind lehet egyszerre vonzó és taszító, félelmetes és üdvös. Amikor Mózes az Istennel beszélt a Sínai-hegyen, akkor a nép megrettent a villámlástól, a mennydörgéstől és a hegyből áradó füsttől. (II. Móz 20)

A nép nem akart Istennel beszélni, Mózesre bízta ezt a feladatot. Később, amikor Mózes arca fénylett az isteni jelenlétben eltöltött idő miatt, arra kérték, hogy fátyolozza le az arcát. (II. Móz 34: 29-35) A pünkösdi történet is gazdag a különleges jelenségben. Szokatlan hanghatás, leereszkedő tűzcsóvák, nyelveken szólás mind-mind megzavarta az önfeledt ünneplést Jeruzsálemben. Újra előkerül az a reflex, ami hatástalanítani, elkenni próbálja azt, ami isteni eredetű. Az összecsődült tömeg egy része azzal próbálja elütni a helyzet komolyságát, hogy csupán édes bortól részegedtek meg a tanítványok. Nincs itt semmi szenzáció, a tömeg nyugodtan szétszéledhet. Arról próbáljuk meggyőzni magunkat és egymást, hogy semmi sem az, aminek mutatja magát. A pünkösdi királyválasztás kifigurázta a társadalmi osztályok visszásságait, torztükörben mutatja meg, hogy bárkiből lehet uralkodó. Ehhez hasonlóan az egyházat, az isten ügyben járókat gyakorta bélyegzik meg olyan kifejezésekkel, mint papol, szenteskedik. Ő is csak ugyan olyan, mint a többi.

Jézus is megkapta Názáretben a földijeitől: „Nemde József fia ez?" (Lk 4:22) Mit mondhatna nekünk ő, akinek a felmenőit ismerjük és itt nőtt fel a szemünk láttára. Sőt nem csak felháborodtak, hanem végezni is akartak vele. Amikor Jézus a mennyei kenyérről beszélt, szintén így reagáltak rá: „Nem Jézus ez, József fia, akinek ismerjük apját és anyját? Akkor hogyan mondhatja: A mennyből szálltam le?"(Jn 6:42)

A pünkösdben az a különleges, hogy az isteni Lélek nem rettent és eltávolít a szenttől, hanem Ő maga válik belsővé. De ez nem megy egyszerűen. Világunkban több törekvés is a belső világunkat célozta meg. A protézis fogalma már Edgar Alan Poe-nál megjelent 1843-ban. A háborúk borzalmai után, ha valaki művégtagot kapott, felért egy új élettel. Lassan eljutunk arra a technikai szintre, amikor nem csupán végtagokat, hanem szerveket is képesek leszünk előállítani. A fejlesztés azonban itt nem áll meg, hiszen nem csak kijavítani lehet a születési rendellenességet, betegségből, balesetből adódó elváltozást, hanem emberfeletti emberré válhatunk. Az egészségesnek is szüksége lesz orvosra...? A verseny a sport világában már elkezdődött. Az implantátumok készen állnak a tesztelésre. Az ember ötvözi magát a saját teremtményével, a mesterséges intelligenciával.

Paul Davies szerint hamarosan eljön az idő, amikor nem csupán hatással lesz ránk a technika, hanem beépül az életünkbe és azonossá válik vele. Képességeink megspékelésével olyan ötvözetté válhatunk, amiben a robotika, az informatika és a biológia alkot szerves egységet. Ez már a kiborg korszak, ahol az értelem, erő, ügyesség, gyorsaság csak tehetősség kérdése. Hajlok rá, hogy megfontoljam a jelen tüneteiből körvonalazódó jövő esélyét. Gépeken keresztül kapcsolódunk a környezetünkhöz. Egyelőre ezek az eszközök külső hozzáféréssel aktivizálódnak. A tudomány nagy erőkkel dolgozik rajta, hogy mindez belülre kerülve átszervezze az életről alkotott elképzelésünket. Akkor már nem az isteni megnyilvánulásának kísérő jelenségek fognak megrettenti bennünket, hanem az ember által fejlesztett poszthumanoidok körül pattogó szikrák. Ebben a világban az lesz a pünkösdi király, aki több beépített képességfokozó implantátummal rendelkezik. A lélek világa helyett a különleges képességek világa jön el.

A pünkösd alternatívát kínál korunk emberének, hogy mivel kívánja megtölteni magát: mű modemekkel vagy élő Lélekkel? A tökéletességig fokozott színlelt életélménnyel vagy az emberlét igazi valóságával, az isteni Lélekkel való egyesüléssel. Miközben poszthumanoid formát öltünk, eldobjuk magunktól azt, amitől istenképűvé válhatnánk. A képességek hajszolása és a pünkösdi királyságra törekvésünk közben elveszítjük a mennyei világra való készségünket és alkalmasságunkat. A határaink kitolásáért milliárdok égnek el a laboratóriumok kémcsöveiben. Viszont a Szentlélek ajándéka nem hogy ember feletti emberré, hanem Isten kompatibilissé tesz bennünket. A tanítványok pünkösdkor mindenféle agyba épített chip nélkül tudtak kommunikálni a különböző nemzetbe tartozó emberekkel. Fülöpöt a Lélek a Gázába vezető útról úgy ragadta el Azótoszba, hogy a lábaiba nem voltak rugók ültetve, sem szárnyai nem nőttek.

De a Lélek ennél sokkal többre és fontosabbra képes. A test korlátainak a legyőzésére összpontosítva elfelejtkezünk a Lélek lehetőségeiről. Általa a távolinak érzett, rettegést keltő, menekülésre késztető isteni valóság egyszerre a részünké lesz. Husserli gondolatát alkalmazva nem kvantumkomputer írja felül az énem, hanem a transzcendens, örök Létező. Ő ad új látást, új hallást, új íz- és illattapasztalást, új érzékelést. József Attila szavaival élve: „Az én vezérem, bensőmből vezérel." Isten szemszögéből tudjuk látni magunkat, esendő, elveszett bárányokat.

Az ember eltelik vele, betölti az életét és ezentúl nem a harag vagy a félelem lelke, hanem Isten Lelke lesz a meghatározó számára. Szavait nem csak megértik, hanem végül egyetértésre lelnek a hallgatóság részéről. A Lélek királysága nem pünkösdi királyság, nem csupán látszat, nem csak időlegesen érvényes. A Lélektől megragadott ember igazán más, különbözik a többiektől. Vétkei megbocsáttattak, számlái kifizettettek, és majd Jézus Krisztussal uralkodik a mennyei dicsőségben örökkön-örökké.

Szalay László Pál