A Miskolc és Miskolc-környéki felekezetek mintegy 1000 fős létszámban összegyűlt közösségét Dr. Patkó Gyula a Miskolci Egyetem rektora köszöntötte. Köszönetét fejezte ki az Egyetem nevében is, hogy az intézmény díszaulája adhat otthont az Ökumenikus Imahét zárórendezvényének, majd megköszönte a jelen lévő egyházi vezetőknek azt is, hogy az egyetem területén ökumenikus lelkészség működhet.

Az Ökumenikus Imahét idén kijelölt igeszakasza a Lukács evangéliumának 24-ik része volt.  Miután a jelenlévő felekezetek képviselői közösen felolvasták az igeszakaszt, a felekezetek egyházi vezetőinek szolgálatai következtek.  

Dr. Ternyák Csaba római katolikus érsek az 1Mózes 18,1–8 alapján szólt és kiemelte „...hogy ha Krisztus evangéliumáról akarunk tanúskodni a világ előtt, mint ahogy erre az Úrtól küldetésünk van, csak akkor lehetünk igazán eredményesek, ha egyre inkább megtanulunk közösen, együtt tanúságot tenni róla, ha az életnek egyre több területén tudunk közösen fellépni, együtt cselekedni."

Kocsis Fülöp görög katolikus püspök a 146. zsoltár alapján beszélt arról, hogy amikor a keresztény ember imádkozik, többnyire kér, hálát ad, és bűnbánatot is tart. A negyedik fajta imádság, amelyre sok zsoltár felszólít bennünket, ritkán jelenik meg az életünkben, pedig „a legtöbbet adó imádságunk talán a dicsőítés... ebben a dicsőségben, a dicsőítésben tudunk még inkább eggyé lenné."

Dr. Fabiny Tamás evangélikus püspök a Római levél 14,17–19 verseit olvasta fel. Magyarázatában képletesen egy családi fényképpel illusztrálta az emberek egymáshoz való viszonyát. Ennek kapcsán elmondta: „Készül-e és mikor készülhet a keresztyén gyülekezetekről, az egyházak közösségéről igazi családi kép, amelyen együtt vagyunk? ... Akkor, ha Jézus van közöttünk és ő nem egyszerűen vendég, hanem házigazda, úgy ahogyan az Emmausi tanítványok történetében is, átveszi a házigazda szerepet." Mi is ezt valljuk a Római levél alapján: Azokra a dolgokra törekedjünk tehát, amelyek a békességet és egymás építését szolgálják.

Csomós József református püspök a Lukács 24,41–48 alapján mutatott rá arra, hogy mindenkinek tudnia kell valamit Jézus elé hozni, ami által be tudja számunkra bizonyítani, hogy ő él. Él, nem csak templomokban, nem csak könyvek ezreiben, nem csak lelkipásztorok igehirdetéseiben, hanem mert az Isten országa életünk legbiztosabb valósága. Azt akarja, hogy induljunk mi is tanúként, mint annak idején a tanítványai indultak. Indultak, mert már mertek hinni. Hiszen megérették az írásokból, hogy hű az Isten, az volt, és az lesz ezután is.

Az immár hagyománnyá vált és igei üzenetekben gazdag ökumenikus alkalom központi üzenetét jól összefoglalta a záróének előtt elhangzott igei elbocsátás:

A feltámadott Krisztus így szól ma hozzánk: „Amint az Atya küldött engem, én is úgy küldelek titeket" – Hallottuk a jó hírt Jézus feltámadásáról. „Mi vagyunk erre a tanúk."

Írta és a képeket készítette: Rácsok András