„Sok baja van az igaznak, de valamennyiből kimenti az Úr" – köszöntötte a 34. zsoltár szavaival Langerné Victor Katalin társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár az egybegyűlteket, kiemelve, hogy a Cigánymisszió tagjait nemcsak a hasonló problémák kötik össze, hanem a kimenekedés közös tapasztalata, a bajból való szabadulás öröme is.

Balog Zoltán emberi erőforrás-miniszter személyesen nem tudott jelen lenni, köszöntőlevelét Káli Horváth Kálmán olvasta fel. A miniszter hangsúlyozta a misszió szerepét az egész ország sorsában, hiszen a hátrányos helyzetben élők felzárkóztatására tett kormányzati erőfeszítések csak akkor tudnak gyümölcsöt teremni, ha a lelkekben már előkészült ezek befogadására a talaj. A felelősség kölcsönös: a romák ügyét éppúgy lehetetlen rendbe tenni a többség támogatása nélkül, mint ahogyan Magyarország felemelkedése sem valósulhat meg a cigányság aktív részvétele nélkül. Ezt a kölcsönös felelősséget kell a cigánymissziónak felébresztenie. A miniszter levele külön kitért a roma gyülekezetek zenében gazdag hitéletére, amely az Istent dicsérő énekeket gitárral, dobbal, szintetizátorral kíséri, felszabadultabb hangulatot hozva a kissé talán túl komoly református templomi légkörbe.

Mindezt a gyakorlatban is megtapasztalhattuk, amikor zempléni és budapesti roma gyülekezetek tagjaiból összeállt zenekar belekezdett a semmihez sem hasonlítható, cigány népi dallamokra épülő dalaikba, amelyek szövegeiben erőteljes, személyes hitélményeket fogalmaznak meg. „Most élem a legszebb a legszebb éveimet, / Várom az Úr Jézust, várom a vőlegényem" – énekelte az olaszliszkai Gombos Julianna, aki társaival az olyan énekeskönyvi darabokba is tapsra, örömre sarkalló ritmust csempészett, mint az Itt van Isten köztünk... kezdetű 165. dicséret.

„Tűz van benne" – próbálja megfogni a roma dicsőítés lényegét. „Van egy dallam, ami megtetszik, az új szöveget pedig Isten Szentlelke adja" – avat be Juli a dalszerzés műhelytitkaiba. 2011 óta tagja az ötven-hatvan fős olaszliszkai missziós gyülekezetnek, amelyet a Zemplénben legendás koreai Choi pásztor és Szabó Dániel vezet. „Egy hónapig csak hallgatni jártam, aztán szóltam, hogy én is tudok gitározni. Choi pásztor annyit mondott tört magyarsággal: egy gitáros jó, kettő még jobb. Azóta ott szolgálok."

Az énekek után igehirdetés következett, Szabó István dunamelléki püspök az Apostolok Cselekedetei 10. része alapján szólt hozzánk: „Most mi mindannyian Isten színe előtt állunk." Péter és Kornéliusz találkozása mindkettejük részéről Istenbe vetett bizalmat feltételezett, hiszen egy római katona és egy hívő zsidó normális körülmények között nem állt volna szóba egymással. De mindkettejüket megszólította Isten, ők engedelmeskedtek, a végeredmény pedig az lett, hogy Péter hirdette az evangéliumot a római katonának és társainak, ők pedig megtértek. Ez a történet vezethet oda minket is, hogy együtt álljunk Isten színe elé. Mert nincs „szóló keresztyénség". Isten közösségre hív: ha az Urat nem szeretjük, lehetetlen egymást szeretnünk, de ha szeretjük Őt, képessé tesz minket egymás szeretetére is.

Vajon a mi történetünkben ki Péter és ki Kornéliusz, azaz kinek van mondanivalója a másik számára? – gondolta tovább az igehirdetést Matthias Herren, a HEKS svájci segélyszervezet magyarországi felelőse az imanapi liturgiát felvezető köszöntésében. Ez a szerep kölcsönös, a misszió nem egyoldalú: az egyház éppúgy épül a romákból, mint ők az egyházból. Isten mindkét felet elhívta a másikhoz, szögezte le végül.

A protestáns egységet Bakay Péter evangélikus lelkész képviselte, aki azokra hívta föl a több mint háromszáz fős közösség figyelmét, akik nincsenek itt, szószerint vagy szimbolikusan: akik nem ismerik még Isten jóságát, kegyelmét.

„Mert minden értetek van, hogy a kegyelem sokasodjék, és egyre többen adjanak hálát Isten dicsőségére" – idézte az első korinthusi levelet Sztojka Szabina teológushallgató, a az országos református cigánymisszió munkatársa, aki az imanapi liturgiát vezette. Az ország minden pontjáról érkezett gyülekezeti vezetők pedig egyesével imádkoztak a hazai cigányságért, az egyházért, az írástudatlanokért, munkanélküliekért, azokért akik uzsorásoktól szenvednek, vagy akiket gyermekprostitúcióra kényszerítenek. A vezetett imádságok után kiscsoportokba rendeződve személyes imákra került sor, majd az ebéd és a kötetlenül közösségben töltött idő után Nyeső Ágnes országos cigánymissziós referens kibocsátó igehirdetésében azért könyörgött „az aratás Urához, hogy küldjön munkásokat az aratásba", hiszen számtalan növekvő gyülekezet él pásztor nélkül.

Az imanap végén a résztvevő tizenhat gyülekezetből többen bemutatkoztak egy-egy rövid zenei szolgálat erejéig. Itt tűnt fel igazán, mennyire más minden cigánymissziós közösség: volt, akik ötvenfős kórusban hagyományos, református Halleluja-kánonnal készültek, mások népszerű angolszász dicséretet énekeltek lovári nyelvre lefordítva. Ami az itteni sokféleségben közös, hogy mindenki azon dolgozik nap mint nap, hogy az evangélium ereje munkálkodjon közöttünk, lebontva a falakat romák és nem romák között.

Molnár Illés, fotó: Vargosz

Forrás: ciganymisszio.reformatus.hu