Móricz Zsigmond a XX. század első felének kiemelkedő jelentőségű, realista írója 1879-ben született a Szatmár megyében fekvő Tiszacsécsén. Édesanyja, Pallagi Erzsébet a tiszacsécsei református lelkipásztor leánya, édesapja Móricz Bálint gazdálkodó, földműves ember volt.

Gyermekéveit az Életem regénye című alkotásában elevenítette fel. 11 éves korában a Debreceni Református Kollégium diákja lett. A cívis város kollégiumában eltöltött éveket, a Légy jó mind halálig című híres gyermekregényében dolgozta fel. Szülei 1892-ben Sárospatakra költöztek, ahol a fiatal Móricz Zsigmond a Sárospataki Református Kollégiumban 1894-től 1897-ig folytatta tanulmányait.

Ezt követően 1897 és 1899 között a Kisújszállási Református Gimnázium tanulója lett, ahol letette az érettségi vizsgát. A továbbtanulni vágyó Móricz Zsigmondot felvették  a Debreceni Református Teológiai Akadémiára, ezt megszakítva jogi tanulmányokat folytatott, bölcsészként diákoskodott Budapesten.

A későbbi nagy író fél év elteltével átiratkozott jogászképzésre, 1900 ősszén már Budapesten folytatta felsőfokú tanulmányait, de sem a jogi, sem a Pesten elkezdett bölcsészeti tanulmányait nem fejezte be. 1905-ben megházasodott, feleségül vette Holics Jankát, akivel húsz évig tartó házassága a kezdeti boldog évek után egyre több feszültséggel telt meg.

Hét krajcár

Első írói sikerét az 1908-as év hozza el számára, amikor a Nyugatban megjelent Hét krajcár című novellája. Hatalmas életművének legjava a tágabb értelemben vett szülőföldjén, a Tiszántúlon játszódik református emberek között. Írásaiban egyszerre fogalmaz meg kritikát a XX. század eleji  magyarság általános erkölcsi helyzetéről, másfelől  a helyzetelemzései  az ország keleti végein élő kálvinistákról adnak, sokszor nem túl pozitív, „realista" képet.

Czine Mihály (1929-1999), református irodalomtörténész  Móricz 1917-ben megjelent A fáklya című regényét ezekkel a szavakkal elemzi:

„Huszadik századi magyar regénynek aligha volt A fáklyához fogható hatása. ....Lázban olvasták, nem is regényként, hanem életként: saját életükként. Ezért is láttak hősében más-mást; magyar Váteszt, magyar Raszkolnyikovot, magyar Messiást, a gondolati szabadság mártírját. A jobbra vágyók, a küzdésre képtelenek, az élet hulló boldogtalanjai mind-mind magukra ismertek benne.

A fáklya megírásához ösztönzéseket az ököritói tűz is adhatott. 1910 húsvétján a Szatmár megyei Ököritón bált rendeztek egy nádfedeles csűrben. Hogy senki fizetés nélkül be ne menjen, beszögezték a nagy csűrkaput. A tető egy leütött lámpától tüzet fogott, a menekülés lehetetlen volt. Tizennyolc falu háromszázöt ifja-leánya veszett a lángokba, száznál többen váltak nyomorékká."

A fáklya című műben ábrázolt önmagával és a társadalmi szokásokkal is harcoló embertípus számos Móricz írásban az olvasó elé tárul.

Lélektani karakter-rajzok

A két háború közötti magyar irodalomban a legjelentősebb prózaíróvá vált, a Trianon okozta forduló után bejárta az elszakadt területeket, és az elszakított országrész, Erdély felé különösen nagy figyelemmel fordult. Háromkötetes regénye az Erdélyi Trilógia kiemelkedik a korszak prózairodalmából és a történeti regényírás „realista", új stílusú, elragadóan eredeti műve lett. Vezéralakja volt a népi írók közösségének, mértéktartóan politizált. Rózsa Sándor című munkájához a miliőt megismerni hosszasan, többször is tartózkodott Szegeden, néprajzi és tájnyelvi adatokat gyűjtött Bálint Sándor néprajzkutató segítségével; a betyármonda ujjá teremtése irodalmi bravúr volt. Nemcsak a realizmus, de a lélektani karakter-rajzok és szituációk is az alkotásokat szokatlanul nagy írói teljesítménnyé emelték.

Móricz az 1910-es évek elején nyaralót vásárolt a Pócsmegyerhez tartozó Leányfalun, a fővároshoz közeli, de mégis a természet szépségét nyújtó Duna-parti, kis nyaraló településen. Itt 1937-ig, csak a nyarakat, majd 1937-től szinte az év egészét töltötte.  Istentiszteletre leányfalui tartózkodása idején a Duna másik oldalán fekvő Pócsmegyer református templomába járt át, ahol az egyházközség presbitereinek padjában hallgatta az igehirdetést. Az író adományával segítette az ősi pócsmegyeri templom felújítást az 1930-es évek végén.

Móricz Zsigmond 1942. szeptember negyedikéről ötödikére virradó éjjelen hunyt el a Józsefvárosban, temetési szertartását Ravasz László a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke végezte, aki az íróval hosszú évtizedeken át, Leányfalun is, -  ahol mindketten nyaraltak -  jó barátságot ápolt.

Az 1950-es években az író domborműves emléktábláját elhelyezték a Debreceni Református Kollégium főhomlokzatán. Születésének 125. évfordulóján a pócsmegyeri református templomban található „egykori padját" tiszteletére bronz emléktáblával jelölték meg.

szöveg: Millisits Máté, fotó: Litera.hu, Millisits Máté

Szeptember nyolcadikán a hetven éve elhunyt Móricz Zsigmondra emlékeznek Pócsmegyeren, majd szeptember tizedikén Móricz Parkot adnak át Tiszacsécsén, az író szülőfalujában.