Debrecenbe igen korán eljutottak a reformáció eszméi. Bálint pap, Dévai Bíró Mátyás, Radán Balázs, Dézsi András és mások hatására (a hagyomány szerint) 1538-tól már protestáns szellemben működött a Kollégium, az 1567-es debreceni zsinat pedig már sorsdöntő jelentőségű volt a magyarországi református egyház szervezésében. A város évszázadokon át a magyar reformáció bástyája volt, ma is jelentős egyházi központ. De vajon a cívisváros hogyan őrzi a reformátor elődök szellemi és tárgyi emlékeit? Ennek jártunk utána ezen a héten.

„Debrecen nem a műemlékeiről híres, de vannak híres műemlékei” – mondja Gáborjáni Szabó Botond gyűjteményi igazgató, miközben a város múltjáról beszélgetünk. A Református Kollégium Nagykönyvtára ablakából épp a Nagytemplomra látni. „Alig maradtak 16. századi tárgyi vagy épített emlékeink. Két polgárház maradt a 17. századból, a többi épület mind fiatalabb. A cívisházak között valaha dominált a klasszicizmus, a Nagytemplom ugyanis építészetileg is befolyásolta a régiót” – magyarázza a kilátást az intézményvezető –, „s az is árulkodó, hogy míg a pesti Kálvin téren a református templom szinte megbújik az egyik sarokban, addig a debreceni Nagytemplom uralja az egész városképet. Ha leszállunk a vonatról, azonnal látjuk, hová érkeztünk. Egy épületnek mindig lényeges a hatalmi centrumokhoz viszonyított elhelyezkedése, nálunk a templomhoz képest a városháza szinte melléképület, és ez összhangban van Debrecen jellegével. Ez a város a világi vezetők önminősítése szerint is »keresztyén respublika« volt. Egy debreceni ember Brüsszel főterén templomnak véli a gótikus kőcsipkével borított városházát, amelynek közelében másodlagos pozícióban szerénykedik a templom épülete.”

Joggal mondhatjuk, hogy Debrecennek múltjához képest kevés a reformációhoz kapcsolódó tárgyi emléke, de a régi városról magáról ugyanilyen joggal állíthatjuk, hogy mindenestől ennek minősül. Több szempontból is a reformáció következménye, jelentőségében is, mai arányai jelentős részben a reformációnak köszönhetően alakultak ki. Korábban poros mezőváros volt. 

A városkép tehát nem régi, az évszázadok során egy-egy tűzvész rendre elpusztította Debrecen nagy részét. 1564-ben leégett az András-templom, nem maradt ránk Méliusz Juhász Péter háza sem, amely 1561-ben nyomdászműhelyével együtt befogadta Huszár Gál reformátort. Az egykori paplak közelében viszont kizöldül még a legendás líciumfa, és a Nagytemplom mellett is feltárták annak az imateremnek az alapjait, melyben az 1567-es debreceni zsinat összeült. Ezeken kívül csupán egy, a Kollégiumban őrzött faragott zárókő és néhány bordatöredék maradt a középkori városközpontból. A zárókő a Szent András-templomból származik, egy zászlós bárányt ábrázol, amely motívum központi helyet kapott Debrecen címerében is.

Méliusz hagyatéka

A tárgyi emlékek között Gáborjáni Szabó Botond wittenbergi kéziratos forrásokat, debreceni nyomtatványokat, végül úrasztali edényeket mutat az egyházművészeti kiállításon. Az egyik üveg mögött „verejtékes” poharakat, debreceni ötvösremekeket látunk. Kivételes darabok, de csak biblikus vonatkozásaikat hangsúlyozza vezetőnk, aki valami érdekesebbet akar mutatni. A harmadik terembe lépve református sírjelek, megdőlt fejfák és kopjafák között egy hatalmas, koporsó alakú kőtömb fekszik. Méliusz sírköve előtt állunk, néhány pillanatig tisztelgünk a hazai reformáció egyik legnagyobb alakja előtt. Somogy megyében született, wittenbergi tanulmányok után 1558-ban került Debrecenbe. Az ő vezetésével alakultak ki a református egyház szervezeti rendjének alapjai, alkotott egyházi törvényeket, készített katekizmust, hitvallást, kiadott imakönyvet, énekeskönyvet, magyarázatos Szentírást, a teljes Újszövetséget és az Ószövetség nagy részét is magyar nyelvre ültette, sőt megírta az első magyar nyelvű füveskönyvet is. A gyülekezetekben végzett munkáját Kálvin genfi tevékenységéhez hasonlítja az igazgató: „Kálvinról némi iróniával úgy mondják, hogy két fő műve van, az Institutio és Genf városa. Amikor Méliusz »Úrnak szava halló városnak« nevezte Debrecent, szinte összegezte Kálvin törekvéseinek a lényegét.”

Mint megtudjuk, ezen a vidéken puha mészkövet használtak a sírkövekhez – azt is csak kivételesen nagy emberek esetében –, ezért kopott el az összes felirat rajta. Honnét tudjuk akkor, hogy Méliuszé volt ez a darab? „Forrásokból ismert, hogy hová temették, a Dobozi temetőben egy dombra, főbírók, kollégiumi professzorok közelében. A szocializmusban lakótelepet építettek arra a helyre, ahol most egy parkosítás költségével az Alföld Házsongárdja lehetne, Komáromi Csipkések, Doboziak, Domokosok síremlékeivel” – magyarázza Gáborjáni Szabó Botond.

Szobor-túra

Nézzünk körül a cívisvárosban! El is indulunk megkeresni azokat az emlékműveket, amelyeket az utókor állított a reformátorok tiszteletére. Nem is kell messzire mennünk, a Kollégium épületéből kilépve egy ismerős szakállas férfit pillantunk meg az épület déli falán. Kálvin János és Zwingli Ulrik néz egymásra két szomszédos domborműről. A két emlékplakettet 1931-ben avatták fel a zürichi reformátor halálának négyszázadik évfordulóján. Mellesleg a Kálvin téren állunk.

Innen egy kőhajításnyira áll a gályarabok emlékoszlopa, amely az ellenreformáció során hitéért halálra ítélt, végül gályarabságra küldött protestáns prédikátorokra emlékeztet. A mementót özvegy Hegyi Mihályné állíttatta 1895-ben. Nem egyszerű megközelíteni, mert a térnek ezt a részét épp felújítják, csak a második próbálkozásra engednek be a munkások. Az oszlopot II. János Pál pápa is megkoszorúzta, amikor Debrecenben járt. 

Ezután villamosra szállunk, kilátogatunk a város északi szélére, a Debreceni Egyetem épületéhez. Leszállás után a megálló melletti büfében kérdezősködünk a négy református prédikátor szobra után. Az eladónők nem, csak egy tanárforma férfi tud nekünk útbaigazítást adni. A főépület előtti park négy sarkában állnak, hátukat a sövénynek támasztják. Vajon tudják-e a debreceni egyetemisták, milyen szobrok mellett sétálnak el nap mint nap? Ismerik-e Komáromi Csipkés György, Méliusz Juhász Péter, Szenci Molnár Albert és Huszár Gál nevét, munkásságát? Debreceni gyülekezetek mindenesetre október végén rendszeresen megkoszorúzzák ezeket a szobrokat, zsoltáréneklés közben, és talán az is érdemel némi figyelmet, hogy a Hajdú-Bihar Megyei Könyvtár néhány éve Méliusz Juhász Péter nevét vette föl.

Évszázados tervek

Túránk a Kálvin téren ér véget, Bocskai István szobra előtt. A fejedelem bőkezűen támogatta a Kollégiumot, alakját Holló Barnabás foglalta ércbe 1906-ban. „1909-ben új köztéri szobor gondolata fogalmazódott meg a debreceni reformátusok körében, egy Kálvin-szoboré” – tudtuk meg Millisits Mátétól. A művészettörténész szerint két ötlet is felmerült, az egyik Horvay János genfi pályaműve, a másik Kálvin, Méliusz és Bocskai közös emlékműve. Pénz hiányában egyik változat sem valósult meg, a Debreceni Református Egyházközség 1910-ben lemondott az újabb szobor felállításáról.
2009-ben újra felvetődött a Kálvin-emlékmű létrehozásának ötlete, májusban Kósa Lajos, a város polgármestere bejelentette, tervezik a reformátor köztéri szobrának felállítását.

Debrecen öröksége

A város a reformáció századában a hódoltság, Erdély és a királyi Magyarország határán, kereskedelmi utak találkozásánál helyezkedett el. Egyházának, iskolájának, könyvkiadásának, kézműiparának és vásárainak köszönhetően lett „anyavárossá”, amely a 16. században protestáns többségű ország jelentős részével szerves kapcsolatban volt. A vallási, gazdasági és kulturális hatásokat olyan térségben közvetítette, amelyben a „valódi” polgárság zöme más etnikumhoz tartozott. Múltja arra is példa Gáborjáni Szabó Botond szerint, hogy mégiscsak létezett a polgárosulásnak egy önálló magyar útja. „Méliusznak vannak súlyos mondatai, amelyek a protestantizmus és a polgári mentalitás összefüggései körüli vitákban is érvekkel szolgálhatnak” – hangsúlyozza a gyűjteményi igazgató, majd Félegyházi Tamás Újtestamentumának előszavát idézi:  „Az Tikegyelmetek városa, mi időtül fogva az Istennek igéjének fejet hajtott (…) főnek tartatott ez mi országonkban.” Aligha véletlen, hogy a biblikus szimbólumokat felvonultató debreceni városcímer lett a Magyarországi Református Egyház hivatalos címere.

F. Gy.

Képek: Kalocsai Richárd