Tíz év alatt több mint negyvenszeresére növelte a városi tévé vallási műsorának nézettségét. Közben filmet forgatott a tengerentúlra kitántorgott magyar reformátusokról, most pedig az amerikai sztori folytatása mellett a tiszaháti református templomok kazettás mennyezeteinek filmes bemutatására készül. Bár munkásságának nagyobb része a mi egyházunkhoz kötődik, január 24-én a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia mégis a világi médiumokban dolgozó, a keresztyén értékek megjelenítésén fáradozó újságírók számára alapított Szalézi Ferenc Sajtóösztöndíjjal tüntette ki. Vojtkó Ferenccel, a Debrecen Televízió (DTV) vallási műsorainak szerkesztőjével beszélgettünk.

Bár a DTV-ben vezetett vallási műsorodban mindegyik helyi egyház megjelenik, te magad református vagy, és az egyéb filmes tevékenységeid is a református egyházhoz kötnek. Hogyan érdemelted ki a katolikusok kitüntetését?

Amikor műsort készítek, sosem teszek különbséget, ugyanolyan fontos számomra a katolikus, az evangélikus, a baptista vagy éppen a zsidó adás is, mint a református. Bosák Nándor debrecen-nyíregyházi megyéspüspökkel például minden évben személyes beszélgetés során értékeljük a műsort, ahol a katolikus egyházvezető elmondja a felmerült igényeiket, ötleteiket is.

Honnét van benned ez az ökumenikus nyitottság?

Bár édesanyám után én is református lettem, édesapám révén tizennégy éves koromig katolikus templomba jártam, sőt eljutottam az átkeresztelkedés gondolatáig is. Édesanyám ekkor azt mondta: ha már az ungvári református lelkész vállalta, hogy a ‘70-es évek végi Szovjetunióban titokban megkeresztel, mielőtt véglegesen döntenék, mégiscsak el kellene mennem egy református istentiszteletre is. Ekkor már Hajdúsámsonban laktunk, ahol Kovács Sándor lelkipásztornak a missziói parancsról tartott prédikációja nagyon megérintett. Innét kezdve nem volt kérdés számomra, hogy hova is tartozom. Bár ízig-vérig református vagyok, de ahogy nincs számomra különbség a szüleim között, úgy református és katolikus között sincs bennem túl éles vonal.

Utaltál a missziói parancs életedben játszott jelentőségére, gyakorló újságíróként pedig elvégezted Debrecenben a teológiai alapképzést, most pedig doktorálni készülsz ugyanitt. Nem titok, hogy kacérkodtál a gondolattal, de mégse lettél végül lelkipásztor.

Vad Zsigmond nagytemplomi lelkipásztor mondta egyszer, hogy ő a legjobb vasárnapon sem szólhat annyi emberhez a szószékről, mint én a műsorom által. Hiszen én is Isten Igéjét közvetítem az emberek felé, csak nem a prédikáció, hanem a tömegkommunikáció eszközével. Erre hívott el Isten, és amikor megértettem, akkor megnyugodtam ebben.

Hányan nézik a DTV vallási műsorát, az Erőnk forrását?

Hatvan-hetvenezren nézik hetente a csütörtökönként sugárzott és szombatonként megismételt műsort. Akkor érdekes igazán ez a szám, ha hozzátesszük, hogy 1999-ben még csak ezerötszáz fős nézettséget mértek.

Minek köszönhető a sokszoros növekedés?

Az egyházakkal és lelkes egyháztagokkal folytatott rendszeres párbeszédnek és együttműködésnek. Például Berényi Györgyné iskolaigazgató nyitotta föl a szememet arra, hogy a műsorban elsősorban közösségeket kellene bemutatnunk. Egyszerűen elkezdtük tehát végigjárni a debreceni gyülekezeteket, az emberek pedig elkezdték nézni a műsort: először magukat, aztán egymásra is kíváncsiak lettek.

Vojtkó Ferenc átveszi a Szalézi Ferenc Sajtóösztöndíjat Erdő Péter bíborostól

Tavaly Krisztus vándorai címmel az amerikai magyar református gyülekezeteket bemutató hétrészes dokumentumfilmmel jelentkeztetek. Ha jól tudom, készül a folytatás.

A DTV vezetése elkötelezett az egyházi és a nemzeti értékek bemutatása iránt, és ez nemcsak a tévé vallási műsorában valamint az istentisztelet-közvetítésekben nyilvánul meg, de ilyen tematikájú dokumentumfilmek készítésében is. Új filmünk azonban már nem közvetlenül a gyülekezetekkel foglalkozik majd, hanem az amerikai magyarság szervezeti túlélési formáit próbálja bemutatni. Arra vagyunk kíváncsiak, hogy a tengerentúli magyar közösségek miként őrzik nyelvüket és identitásukat, miként próbálják azt továbbadni a sokadik generációknak. Tapasztalatunk szerint ebben óriási szerepe van a cserkészmozgalomnak és a hétvégi iskoláknak.

Egyre több fiatal hagyja el Magyarországot, sőt a Kárpát-medencét is. Míg a kommunizmus idején inkább a politikai üldöztetés miatt, most a jobb élet reményében kerekednek fel az emberek. Mit láttál, érdemes nekivágniuk?

Ott sem fonják kolbászból a kerítést. Tapasztalatom szerint a vándorok többségét a modern rabszolgaság várja, életük túlnyomó részét a munka teszi ki, és hosszú évek telnek el, mire valamennyire megtalálják a helyüket. De ezután is megmarad egy alapvető probléma, amit sokaktól hallottam: kihez szól Amerikában, kihez fordul, ha baj van, kivel ül le, hogy sírva vigadva egy pohár bor mellett, az amerikaiakra oly jellemző műmosolyoktól mentesen, őszintén beszélhesse meg a problémáit? 

A te példád talán azt mutatja, hogy kitartással itthon is sikeres lehet az ember.

Azt hiszem, itthon is megtalálhatjuk magunkat. Nem szabad elmenekülni. Az Isten mindenkinek adott valamilyen talentumot. Ha ezt felismerjük és jól használjuk, még a jég hátán is elboldogulunk, nemhogy Magyarországon.

Kiss Sándor