Nem csak a munka

„Az aktív idősödés eseménye Nyugat-Európában elfogadottabb. Hazai értelmezésben ezen kizárólagosan a munkavégzési aktivitást szoktuk érteni” – figyelmeztet az Országgyűlés által feltűnő többséggel elfogadott, 2034-ig szóló, hosszú távú stratégiai dokumentum, amely állást foglal az aktív időskor mellett. „Amit keresztyén állampolgárként hozzátehetünk, nem átírja, hanem csak kiegészíti és erősíti az Idősügyi Nemzeti Stratégia (INS) érvényességét és hitelességét” – ad véleményének hangot Imre Sándor főgondnok.
A hazai tapasztalatokkal ellentétben a fejlettebb országokban „sikeres öregedésről” csak akkor beszélnek, amikor az egyén fizikai és szellemi aktivitását nem csak a munka, hanem az élet minden területén megőrzi. „Sőt, Nyugat-Európában és a világ több más részén is ezt nem csak így gondolják, de engedik, támogatják, és el is várják az idős korosztálytól” – fűzi hozzá a református szakember. A dokumentum azt is megjegyzi, hogy hazánkban csak néhány szakember tartja fontosnak az idősödés ilyen, korszerű megközelítését, amit a főgondnok-gerontológus elgondolkoztatónak tart.

Visszafordíthatatlan folyamat

Az életkor előre haladásával még az egészséges szív teljesítőképessége is csökken: a hatvanéves emberé átlagosan körülbelül fele akkora, mint harminc-negyven évvel azelőtti önmagáé. A szakember tapasztalata szerint sok idős mégis csodálkozik azon, hogy már nem bír annyit futni vagy kapálni, pedig ez teljesen természetes, amivel mindenkinek meg kell barátkoznia. „Az embereknek kevés ismeretük van az idősödésről” – mondja Imre Sándor, majd hozzáteszi, hogy még az orvostanhallgatóknak se sok: az egészségügyi képzésben a harminc éves felnőtt embert mutatják be a hallgatóknak, de hogy ugyanaz a személy miként néz ki majd hatvanévesen, azt már nem. Pedig szükség lenne rá, hiszen az öregedés egy olyan visszafordíthatatlan biológiai folyamat, amit – bár gyorsíthatják vagy lassíthatják a körülményeink – senki sem kerülhet el.

A recept

„És hogy miért fontos ezt tudomásul venni? Mert ha valaki hatvanöt évesen is saját fiatalkori teljesítményét akarja produkálni, annak bizony bukfenc lesz a vége – belebetegszik” – figyelmeztet minket a gerontológus, aki szerint ha alkalmazkodunk szervezetünk megváltozott teljesítőképességéhez, vidáman és tűrhető egészségben megélhetjük akár a nyolcvan, esetleg kilencven évet is ( 1. ábra ). „Tudatlanságból sajnos sokszor mi magunk siettetjük az öregedésünket és halálunkat, ami a magyar társadalomra különösen jellemző” – teszi hozzá az idősügyi szakember.
Imre Sándor szerint a hosszú élet titkát maguktól az idős emberektől lehet a legjobban ellesni. A főgondnok témavezetőként vett részt a Debreceni Egyetem gerontológiai kutatócsoportjának felmérésében. Ennek keretében több mint háromszáz, kilencven évnél idősebb embert vizsgáltak és kérdeztek meg. Az derült ki, hogy a szépkorúak egész életükben szerettek dolgozni, mindig mértéket tartottak mindenben, sose estek kétségbe – azaz mindig bíztak a gondviselésben –, nagyon erősek voltak a családi kapcsolataik – ami elsősorban azt jelenti, hogy ők segítették a fiatalabb generációkat –, végül pedig autonóm személyiségek voltak. Utóbbira szemléletes példát is hoz a református szakember. A kutatás egyik résztvevőjét századik születésnapján köszönteni akarta a helyi polgármester, aki csak a délelőtti órákban ért rá. Az ünnepelt azonban azt mondta, ő ugyan nagyon szívesen látja a településvezetőt, de csak délután ér rá, mert mint a hét többi napján, aznap reggel is ki kell mennie a kertjébe dolgozni. A polgármester, nagy megértést tanúsítva, végül délután köszöntötte az ünnepeltet.

A három modell

A hosszú élet előbbi receptjéből is látszik, hogy a szív teherbírásának csökkenése nem az aktivitás teljes feladását jelenti, hanem a feladatok megváltozott képességeinkhez igazítását, hogy ez által a teljesítőképesség és az életerő görbéjének viszonylag meredek hanyatlását mérsékeljük (2. ábra). Erre három modellt tartanak számon a gerontológusok, amelyek természetesen nem függetlenek egymástól.
Az amerikai modellre az aktivitás megőrzése mellett a korosodás eltitkolása, a fiatalság megőrzésének a látszata is jellemző, amihez a kozmetikát, a plasztikai sebészetet és a divatot hívják segítségül. Az európai modell Ursula Lehr miniszter és heidelbergi professzor asszony nevéhez fűződik: ő vezette be az aktív időskor fogalmát, amely szerint az egyénnek nyugdíjba vonulásakor el kell kerülnie az unalom és a depresszió állapotát, mert ezek az öregedés folyamatát gyorsítják, és idő előtti halálhoz vezetnek. Helyette új feladatokat kell keresni és új társadalmi kapcsolatokat kell kiépíteni, ami persze nem megy a társadalom és a közvetlen környezet együttműködése nélkül. Ez azonban már a harmadik modellhez, az úgynevezett ökológiai gerontológiához vezet minket, ami a mediterrán, közel- és távol-keleti országokra jellemző. Ez a felfogás a hosszú életet nem annyira egyéni, inkább közösségi teljesítménynek tekinti, hangsúlyozva a család, a hagyományok és a kulturális környezet jelentőségét.

Nyugdíj, de mikor?

A nyugdíjkorhatár emelésének kérdése időről időre visszatér a média felületeire országunkban. A fentiek fényében hol húzódik tehát az a korhatár, ami fölött már nem szabadna embereket heti ötször nyolc óra rendszeres munkára kapacitálni? Imre Sándor meglátása szerint ezt a kérdést a stratégia bölcsen elkerüli, ugyanakkor elismeri, hogy tisztázása inkább egy cselekvési programnak lehet a része. Mint mondja, a nyugdíjba vonulás ideális ideje sok mindentől függhet: a lakosság általános egészségi állapotától, a gazdasági körülményektől, a foglalkoztatási arányok területi megoszlásától, a demográfiai helyzettől és természetesen az adott ország teherbíró képességétől is. Ugyanakkor hangsúlyozza: attól még, hogy gazdaságilag, pénzügyileg esetleg indokolt a nyugdíjkorhatár emelése, nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a magyar népesség születéskor várható átlagos élettartama és egészségi állapota nemektől függően eltérő mértékben, de lényegesen elmarad a nyugat-európai átlagtól. Véleménye szerint előbb a lakosság egészségi állapotát illetően kell igazodnunk a nyugati társadalmakhoz, és csak ezután lehet a nyugdíjkorhatár tekintetében is. Ráadásul, ha ez megtörténik, megfelelő munkalehetőséget, például részmunkaidős állásokat is biztosítani kell az idősebb munkavállalóknak, ami ma ugyancsak nem megoldott hazánkban.

A japánok már régen is tudták

A hosszú élet nemcsak az egyén, de a társadalom számára is ajándék, hiszen az idős emberekben rendkívüli bölcsesség halmozódott fel. Ez a szemlélet az INS-ben is megjelenik, amely egyenesen így fogalmaz: „Az aktivitásukat és függetlenségüket megőrző idősödő és idős emberek jelenbeli és jövőbeli generációi értékes erőforrásokat jelentenek a gazdaság és a társadalom számára.” De a pszichológia is arra figyelmeztet minket, hogy az öregedés nem az élet hanyatló része, hanem a fejlődés utolsó szakasza. Mert bár az idős embernek bizonyos fizikai és szellemi adottságai valóban hanyatlanak, de az élet értelmét és a dolgok lényegét kikristályosító úgynevezett kristályos intelligencia esetében már nem ennyire egyértelmű a helyzet. A lényeglátó képesség ugyanis azoknál, akiknél nem jelentkezik az időskori elbutulás, nemhogy gyengülne, de életük végéig erősödik.
„Istennek ezt az ajándékát fel kell tudnunk használni” – mondja Imre Sándor. Ahogy felhasználták a második világháború utáni japánok is. A császár, mikor az ország romokban hevert, összehívta a legidősebb embereket, és tőlük tudakolta, hogy mitévő legyen. A vének azt tanácsolták neki, hogy gyűjtse össze az ország legtehetségesebb fiataljait, küldje el őket tanulni a legfejlettebb országokba, majd néhány év múlva hívja őket haza, és ők tudni fogják, mit kell tennie Japánnak az adott helyzetben. A császár így tett, és ezek a fiatalok alkották meg a felkelő nap országának második világháború utáni stratégiáját – nem is sikertelenül.

Az egyházak szerepe

A stratégia elismeri az egyházak szerepét is. Bár nem részletezi ezt, de megjegyzi: „A nem életkor szerinti tagozódású egyházi és civil szervezeteket meg kell erősíteni.” A dokumentum továbbá kifejti azt is, hogy a vallás gyakorlásának fontos szerepe van a személyiség fejlődésében, ami az idős ember számára „különösen fontos védőfaktor”. Ezek szerint a magyar társadalom hosszútávon is számít az egyházakra az idősgondozásban, sőt a főgondnok még hozzáteszi: „Az INS az aktív időskort illetően gyakorlatilag visszaigazolja azt, amit a Szentírás így fogalmaz meg: »Ezért tehát nem csüggedünk. Sőt ha a külső emberünk megromlik is, a belső emberünk mégis megújul napról napra.«” Ennek ellenére persze nem biztos, hogy református egyházunk már most fel van készülve az emberiség történetében eddig példátlan nagy feladatra, hiszen ennyi idős ember és ilyen arányban még sohasem élt a földön, így hazánkban sem. A Magyar Református Egyház bár az egyik legnagyobb és legsikeresebb intézményfenntartónak számít az idősügy területén, gyülekezeteink többségének még további fejlődésen kell keresztülmennie ahhoz, hogy kivétel nélkül aktív, nyitott, örvendező keresztyén közösségekként tudjanak megjelenni a társadalomban, és a nemzedékek összefogásának és együttműködésének színterévé váljanak.

Kiss Sándor

(A cikk megjelent a Reformátusok Lapja 2010. március 7-i számában.)