„Ezért ád jelt néktek az Úr maga: Ímé, a szűz fogan méhében, és szül fiat, s nevezi azt Immánuelnek.” (Ézs 7,14)

Isten Fiának testet öltését ünneplő karácsonyi gyülekezet!

2750 éve annak, hogy Isten ígéretet adott szenvedő és hányatott népének – jelet ígért, s többet is annál! A szűztől született gyermek által – Immánuel, ami azt jelenti: velünk az Isten – a Kegyelem Ura a teljes szabadítást hozta el. Századokon át várta epekedve a Messiás megjelenését a hűség népe. Várta a jelet arról, akiről a próféták jövendöltek. Isten azért választotta minden nép közül Izráelt, hogy általa azok is megáldassanak: „És a Jákóbnak maradéka olyan lészen a sok nép között, mint az Úrtól való harmat, mint a zápor a fűnek, mely nem emberben reménykedik, és nem bízik embernek fiaiban.” (Mik 5,7) _„...mert házam imádság házának hívatik minden népek számára!” (Ézs 56,7) Ám nem figyeltek eléggé a prófétai szóra, így a Messiás személyében legyőzhetetlen sereggel érkező vezérre számítottak, aki országukat megmenti a megszállóktól, és e világ mulandó dicsőségének csúcsára repíti őket.

Isten azonban éppen azt bocsátotta el testben, akit megígért, s ezért, bár a születendő Messiás számára egyetlen vendégfogadóházban sem akadt hely és egy barlangistállóban kellett napvilágot látnia, neve mégis hordozza, élete csodálatosan teljesíti Isten üdvözítő akaratát. Ő az Immánuel, általa és benne velünk az Isten!

Azt ünnepeljük, hogy bár Isten elleni lázadásunk, önhittségünk, kevélységünk és vétkes vágyaink miatt berontott a bűn a világba és eluralkodott azon, Isten az ő minden bűnt meghaladó kegyelemből elküldte egyszülött Fiát, hogy minket, engedetleneket gyermekeivé fogadjon, minket, önhitteket és eltévelyedetteket igazságra vezessen, minket, elveszetteket megkeressen és üdvözítsen. Üdvözítőnk áldozatos szenvedése a betlehemi jászolbölcsőtől a keresztfáig tartott azért, „hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3,16), és engesztelő halálának érvényét feltámadása és a mennyekbe, az Atya jobbjára ülése pecsételte be.

Álmélkodással csodáljuk Isten véghetetlen szerelmét!

S így buzdítunk, hogy karácsony ünnepe ne csak az egymás megajándékozásának alkalma legyen (ez a figyelmesség is fontos), hanem mi magunk fogadjuk el a legnagyobb ajándékot, amelyet az Úr Jézus Krisztusban kaptunk, aki velünk van minden nap, ahogy megígérte, a világ végezetéig, Szentlelke erejében. Ha őt elfogadjuk, akkor lesz igazi karácsonyunk, akkor fogadjuk el az Atya által adott végérvényes jelet. Akkor Krisztus indulatával tudunk imádkozni nemcsak magunkért, szeretteinkért, egyházunkért, magyar népünkért, hanem tudunk könyörögni a roppant terhek alatt ingadozó Európáért, az üldözött keresztyénekért, a háborúságban gyötrődő népekért és országokért, az ijesztő kilátások mennyei elrendezéséért, derűsebb holnapért, az isteni ígéret végső teljesedéséért.

Az Úr adjon csendes, békés, boldog, áldott karácsonyi ünnepeket, hogy a Megváltó Krisztus lelkülete lakozzék bennünk a színről színre való látás idejéig, és hirdesse ezt az ének szava is:

„Mondd minden népnek: elveszett juháért Mit tett a Pásztor – csuda szerelem – Földig hajolt a kárhozott világért S meghalt alant, hogy élhess odafenn. Légy örömmondó, békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!” (397. ének 3. verse)

2015 adventjén

Testvéri szeretettel,

 a Generális Konvent Elnöksége