„Elakad a szavunk a párizsi tömegmészárlás szörnyűsége és abszurditása láttán. Nincsenek szavak a brutális támadásokra, amelyek több tucat halálos áldozatot követeltek és sebesültek tömegét hagyták hátra. Nincsenek szavak a lerombolt és megcsonkított életek, a kiirtott családok szörnyűségére, a vakon elkövetett tömeggyilkosság abszurditására, a terrorista ideológia abszurditására, amelyik egy vérszomjas istenre hivatkozik.

A lövöldözések és robbantások véletlenszerű áldozatait olyan nyilvános helyeken érte a támadás, amelyeket nyilvánvalóan gondosan választottak ki célpontul: egy futballstadion, koncertterem, kávéházak és éttermek teraszai. Szórakozóhelyeken és rendezvényhelyszíneken, ahova szívesen megy az ember, teljes szabadságban, hogy barátokkal találkozzunk. Olyan terek váltak a támadások célpontjává, ahol emberek találkoznak és közösségben vannak egymással. És pontosan ezt a közösséget kell fenntartani és megőrizni.

Mit tehetünk ebben a nyomasztó és elborzasztó helyzetben?

Először is imádkozhatunk. Isten színe elé vihetjük az áldozatokat és mindazokat, akik gondoskodtak róluk. Férfiakat és nőket, akiket a közösség szolgálatában mobilizáltak és az országunk felelős vezetőit. De imádkozhatunk azért is, hogy visszaszoruljon és csillapodjon az erőszak azok körében, akiket elvakítanak a csupasz radikalizmusban gyökerező kényszerképzetek.

Keresztyénként egyaránt felajánlhatjuk a hallgatásunkat és a szavunkat. Kapcsolatainkban, környezetünkben, istentiszteleti helyeinken megteremthetjük a csöndesség, a kölcsönös hallgatás és beszéd tereit. Befogadni és megosztani egymással a szavakat, a sóhajokat, a sírást, a tanácstalanságot és dühöt.

És gyakorolhatjuk a szolidaritást és a testvéri közösséget, ami olyan törékeny és értékes – és ami ránk bízatott.

Ezeket a pillanatokat és minden dolgunkat az élő Isten kezébe tesszük, aki Jézus Krisztusban mellénk szegődik és elkísér kétségeinkben és reménységünkben."

Külügyi Iroda, forrás: www.eglise-protestante-unie.fr