A Biblia 20. századi magyar képzőművészetben

2017. március 11., szombat

Huszonöt művész alkotásait mutatja be az a kiállítás, amely Most töredékes az ismeretünk... – A Biblia a 20. századi magyar képzőművészetben címmel nyílt meg március 9-én Budapesten, a Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteményének Bibliamúzeumában.

„Aki olvassa a mai Bibliát, szeretné meg is érteni, keresi az üzenetét, aztán engedi, hogy hasson az életére, hogy formálja azt" – hangoztatta a kiállítás csütörtöki megnyitóján Timár Gabriella, a Bibliamúzeum vezetője. Felhívta a figyelmet arra, hogy több művész a Szentírás megértését úgy próbálta elmondani, hogy kezébe vette a ceruzát, tust, ecsetet és a festéket, hogy létrehozzon egy művet.

„Az a jó festmény, amit nem kell magyarázni – mondta valamikor gyermekkoromban a falunk bölcse, amikor kiállítást rendeztek a kultúrházban absztrakt festők képeiből, és rajztanárunk lelkesen magyarázta a művészet különböző vonzatait. Valóban – a festmény, a kép, a rajz, a szobor nem szorul magyarázatra, hanem maga magyaráz, pontosabban mutat valamit" – hangsúlyozta Bogárdi Szabó István református püspök. Nagyböjt idején a Bibliamúzemban huszonöt neves magyar alkotótól grafikákat, festményeket és kis plasztikákat láthat a közönség június 3-ig.

A kiállítótér két falán elhelyezkedő munkák párbeszédbe lépnek egymással. Az egyik falon a megváltás szükségessége, a bűnbeesés, a romlás, a maga felemelésére képtelen ember, valamint rejtett bibliai történetek jelennek meg a műveken. A szemben lévő falon a megváltást, Krisztust áldozatát, a passiót, valamint a feltámadást megjelenítő munkák láthatóak. A terem közepén elhelyezkedő installáció asztalán egy mai Bibliát és a Szépművészeti Múzeumból kölcsönzött antik tükör másolatát mutatják be.

A kiállításon Aba-Novák Vilmos, Bálint Endre, Berény Róbert, Borsos Miklós, Breuer Marcell, Csohány Kálmán, Deim Pál, Derkovits Gyula, Egry József, Feledy Gyula, Ferenczy Károly, Gulácsy Lajos, Gyarmathy Tihamér, Kernstock Károly, Kondor Béla, Molnár C. Pál, Perlrott Csaba Vilmos, Schaár Erzsébet, Szalay Lajos, Szántó Piroska, Szőri József, Szőnyi István, Tóth Menyhért, Udvardi Erzsébet és Vilt Tibor alkotásai láthatók.

MTI, fotó: Bruzák Noémi

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.