Szigetvári találkozás
2013. június 06., csütörtökÉlménybeszámoló az Érintés-füzet alapján megtartott találkozásról a Szigetvári Csendesnapon.
Június 1-én a Szigetvár, Nagydobsza és Szentlőrinc környéki baranyai társegyházközségek gyülekezeteiből, mintegy hatvanan voltunk, hogy végigjárjuk az"Érintés"-füzet által ajánlott párbeszéd állomásait.
Egy nap csak arra volt elég, hogy az első két találkozást átélhessük, de azzal búcsúztunk, hogy feltétlenül folytatni szeretnénk!
Előzetesen több mint 50-en töltötték ki az első kérdéssort. Ennek alapján kezdtünk négy csoportban beszélgetni, ahol vegyesen voltak a különböző helyről jövők. Meglepő módon mindenki szólt, oldottan, őszintén, jó hangulatban beszélgettünk a csoportokban. "Ezekről a kérdésekről eddig, ilyen formában még nem beszélgettünk" - volt az általános vélemény. Alig tudtuk abbahagyni, a szüneteknél. Mindenki jól érezte magát. A találkozások után minden csoport röviden beszámolt az eredményről. Nagyjából hasonló témákról beszélgettünk, önkritikusan, megoldásokat keresve, célokat megfogalmazva. Volt olyan csoporttag, aki egyedül volt a falujából -ahol ketten-hárman járnak templomba - de komoly megerősítést kapott. Többen beszámoltak olyan "érintésekről", amik fontosak voltak az életükben, és a találkozó végén ezt a napot is ebbe az "érintés" kategóriába sorolták! Szépen bontakozott ki a küldetésre vonatkozó kérdés a "tanítványok a viharban" történet alapján. A gyülekezeti élet és a magánélet, család, munkahely szempontjából közösen, és külön -külön is megfogalmaztuk azt, amit "Isten feladatként különösen is a szívünkre helyezett". Jó alapot kaptunk ahhoz, hogy a következő találkozásnál a közegyházzal kapcsolatos kérdéseket is megtárgyalhassuk, és konstruktív válaszokat fogalmazhassunk meg. A legkisebb gyülekezetből jövők is fontosnak érezték a témákat, és jól esett nekik, hogy számít a véleményük!
Bereczky Ildikó, harkányi lelkipásztor
Olvasta már?
-
Ideje a megújulásnak
Vizuális, technikai és tartalmi szempontból is megújul egyházunk hivatalos honlapja. Az új Reformatus.hu-n már hosszú ideje dolgoztunk, annak elindításával is szeretnénk megkönnyíteni a járvány miatt az online térbe szorult egyházi életet: gyülekezeti tagjaink, közösségeink, intézményeink lelki épülését, tájékozódását, szolgálatát.
-
Istentiszteleti ajánlások a krízishelyzetben
A kommunikációs eszközökkel közvetített istentiszteletekhez, a húsvéti úrvacsorás alkalmakhoz és a temetésekhez ajánl istentiszteleti rendeket egyházunk Elnökségi Tanácsa.
-
Betörtek a debreceni Nagytemplomba
Egy harminc éves férfi imádkozni ment a bezárt Debreceni Református Nagytemplomba, majd rongálni kezdett március 30-án, a késő délutáni órákban.
-
Kezdődik a beíratási időszak óvodáinkban
A koronavírus-járvány miatt elektronikus úton elküldött szándéknyilatkozattal is beírathatjuk gyermekeinket a református óvodákba. A jelentkezési időszak április másodikán kezdődik.
-
Térjünk végre észhez!
Felborult az egyház megszokott életritmusa is a koronavírus járvány miatt. Fekete Károly tiszántúli püspök úgy véli, hogy a „maradj otthon!" jelszó tiszteletben tartása mindannyiunk érdeke, ezért bármennyire fájó, de szüneteltetik a személyes találkozásokat igénylő csoportos alkalmakat, istentiszteleteket.