Fiú. Egy újszülött, szinte elfér az apja két tenyerében. Érkezése mindent felborított. Egy becsületes, vallásos férfi menyasszonya várandós lett az esküvő előtt. Találgatások, elítélő pillantások és cinkos összenézések kereszttüzét kell kiállniuk, míg a magzat fejlődik 
az anya méhében. Kapcsolatuk, a kettejük közötti bizalom és szeretet eddigi legnagyobb próbája ez a helyzet. S mégis, csak egymásra számíthatnak. Együtt vágnak neki az útnak, ami szintén tele van félelemmel és bizonytalansággal. Igent mondanak a gyerekre, apa és 
anya válik belőlük. Felvállalják, várják, szeretik. A Fiú, akit karjukban tartanak, valódi gondok közé, valódi családba született. Valódi ember lett.

Fiú. „Isten Fia volt" – mondta harminchárom évvel később a pogány római katona, amikor Jézus keresztre feszítve meghalt. Jézusban Isten született meg erre a világra. Tisztában volt azzal, hogy életével kell fizetnie az emberiségért, mégsem hátrált meg a szenvedés és a halál
 előtt. Tudta, hogy egyedül lesz a legnehezebb pillanatokban, nem számíthat senkire, mégis vállalta küldetését. Elítélték, megkínozták és megalázták. „Szabadítsd meg magad, ha Isten Fia vagy" – gúnyolták a kereszten haldoklót. Ő pedig tűrt. Beteljesítette az isteni tervet, 
magára vállalta minden ember bűneit. A Fiú meghalt, eltemették, de három nap múlva feltámadt. Valóban Isten.

Fiú. Isten ember lett, mert közel akar jönni hozzánk. Amilyen szelíden nyúlunk egy újszülötthöz, olyan szelíden közelít Ő is ehhez a világhoz, amit szeret. Isten soha nem lesz embertelen, még ha mi istentelenek vagyunk is. Ez a valódi karácsony.

Feke György, kép: Kalocsai Richárd