A Heidelbergi Káté, a II. Helvét Hitvallás mellett a Magyarországi Református Egyház hitvallási könyve. Református hitünk egyik fő sarokpontja a hitvallásosság és ezekkel a szimbolikus iratokkal kapcsolódik a magyar reformátusság a világ nagy és sokszínű református közösségeihez.

A Heidelbergi Káté születése

A Káté összeállítására a Német-Római Birodalom Pfalzi fejedelemségének központjában, Heidelbergben került sor.  A XVI. század közepéig római katolikusnak megmaradt fejedelemség területén a vallási változásokat Otto Heinrich 1556-os hatalomra lépése hozta el. Hároméves uralkodása alatt a fejedelem a lutheri reformáció tanait próbálta fokozatosan bevezetni. Az őt 1559-től követő III. „Kegyes” Frigyes fejedelem (1515-1576), buzgó református vallásúként a kálvini tanokat terjesztette.  A mai Hollandia és Franciaország területéről érkező, jelentős számú menekült kálvinista prédikátort és tanítót alkalmazott népe tanítására.

A két reformátori irányzat hívei között hitvallási kérdésekben jelentős viták alakultak ki, amelyek békétlenséget eredményeztek. III. Frigyes (a képen) a vallási kérdések rendezésére törekedve a heidelbergi egyetem Kálvin János tanait követő tanárait bízta meg egy pontos és mindenki számára értelmezhető, egységet teremtő hitvallás összeállítására. Ursinus Zakariás (1534-1583) és Olevianus Gáspár (kb. 1536-1587) teológusok egy nagyobb munkatársi közösséggel együtt dolgozva alkották meg 1562 év végére a kérdés-feleletekből álló Káté végleges szövegét.

A III. Frigyes által 1563. január elejére összehívott zsinat jóváhagyását követően a fejedelem költségén a Káté nyomtatás alá került. A fejedelem, az általa írt előszóban kifejtette, hogy azért készült a Káté : "Hogy ez legyen a biztos útmutatás és szilárd alap a lelkipásztorok és a tanítok számára is, hogy ne csak maguk kedve szerint, meggyőződésüket esetleg napról napra változtatva, végezzék munkájukat, hanem jó egyetértésben s egy véleményen legyenek." Az első kiadással kapcsolatban Olevianus a következőket írta Kálvinnak: ”Az első német kiadásban kimaradt az Úrvacsora és a pápai mise közötti különbségnek a kitüntetése. Figyelmeztetésemre a fejedelem ezt a második német kiadásban és a latin kiadásban pótolni óhajtá.”

A Káté második kiadása 1563 márciusában jelent meg, s ez már tartalmazta a mise és az úrvacsora közötti különbséget taglaló 80. kérdést. Ez a német szöveg szolgált alapul az első fordításokhoz: 1563-ban a három német nyelvű kiadás mellett két latin, két holland és egy szász dialektusban írt kiadása volt már a Káténak Heidelbergben.

1563 augusztusában ismét ülésezett a zsinat, amelyik már januárban foglalkozott az egyházi rendtartással (ágendával), és ennek most már kézzelfogható alakot kellett öltenie. Ennek összeállításánál valószínűleg Olevianusé volt a főszerep. A november 19-én keltezett ajánlás arra enged következtetni, hogy az új rendtartás még abban az évben meg is jelent. A káténak ez immár a harmadik, legteljesebb kiadása, a másodikkal szemben csak kisebb javításokat tartalmaz, viszont ez a harmadik kiadás tartalmazta először a misére a kárhozatos bálványimádás kitételét.

„80. Mi a különbség az úrvacsora és a pápista mise között?

Az úrvacsora azt tanúsítja egyrészt, hogy Krisztus egyszeri keresztáldozatáért teljes bűnbocsánatot nyertünk, másrészt, hogy a Szentlélek minket a Krisztusba olt, aki most valóságos teste szerint a mennyben, az Atya jobbján van, és azt akarja, hogy őt ott imádjuk.

Ezzel szemben a mise tagadja, hogy élő és holt elnyerhetné Krisztus szenvedéséért a bűnbocsánatot, hacsak a misemondó papok nem mutatják be naponta értük a Krisztus áldozatát. Továbbá azt tanítja, hogy Krisztus testileg van jelen a kenyér és a bor színe alatt, és ezért ezekben kell őt imádni. A mise így alapját tekintve megtagadja Jézus Krisztus egyszeri áldozatát és szenvedését és ezért kárhozatos bálványimádás.”

A kérdéssel és a rá adott válasszal a Káté készítői reagáltak a tridenti zsinat 22. ülésen, 1563-ban elfogadott határozatra, amelybe a misével kapcsolatban megállapították, hogy a szentmise az újszövetség áldozata, a keresztáldozat megjelenítése, annak emlékezete, mely a keresztáldozat gyümölcseit közvetíti a híveknek, engesztelőáldozat élőkért és holtakért. A keresztáldozattal az Újszövetség egyetlen, örök, abszolút áldozatával a szentmise lényegében azonos az áldozat tárgya és az áldozat elsődleges bemutatója, Jézus Krisztus, aki a szentmisében a papság közvetítésével, de más módon, vérontás nélkül áldozza föl magát.

A Heidelbergi Káté a magyar protestánsok körében

A heidelbergi egyetem professzorainak az erdélyi reformátusokhoz 1564. szeptember 1-én kelt levele az első bizonyítéka a Heidelbergi Káténak a magyar protestánsok közötti jelenlétéről. A németek állásfoglalásukkal az erdélyi „hittestvéreknek” az evangélikus szászokkal az úrvacsora értelmezése körüli vitában kívántak segítséget nyújtani. A levelet 1565-ben Kolozsváron kinyomtatták „Epistola Professorum Theologiae Academiae Heydelbergensis” címen.  A heidelbergiek levelükben arra hivatkoztak, hogy a Heidelbergi Kátéban megfelelő válaszokat találnak a felmerülő kérdések rendezéséhez.

Az erdélyi református egyház egyik vezetője 1564-ben Dávid Ferenc volt, aki az elkövetkező években fokozatosan a Szentháromság-tagadó vallási irányzat élharcosa lett. Irányítása mellett 1566-ban, a Szentháromságtannal kapcsolatos kérdéseket elhagyva, a Káté latin szövegét Kolozsváron megjelentették „Catechismus Ecclesiarum Dei”- címen. Méliusz Juhász Péter debreceni református püspök a Káténak e változatát jóváhagyta, mivel még e rövidített formában megjelent hitvallás által is, az antitrinitárius elveket „félig-nyíltan” vallókkal történő kiegyezés lehetőségét remélte. A Méliusz és Dávid Ferenc közötti kompromisszum csak rövid ideig tartott.  Az antitrinitárius hittételek alapján állók az 1567. február 13-án tartott tordai zsinaton már nyíltan megtagadták a korábban általuk közzétett Heidelbergi Káté szellemiségét. Nem késett sokáig a helvét reformáció tanítását hűen őrzők válasza sem.

Debrecenben 1567. február 24-26 között ülésezett a református zsinat Méliusz Juhász Péter vezetésével, amely alaphitvallási iratként egyedül a II. Helvét Hitvallást fogadta el. Állásfoglalásuk szerint elhangzott: „Az igazhitű atyák és az életben lévő újabb tudósok igaz magyarázatait köszönettel fogadjuk és bevesszük… Luther óta támadt tudós férfiak írásait, hitvallásait, magyarázatait – ugyanazzal a feltétellel bevesszük, mert elismerjük, hogy az Írások kegyes és katholikus magyarázata az Isten ajándéka… … balgatagul, esztelenül s vakmerően cselekszenek azok a kevély, műveletlen, tudákos Servet-követők, akik a maguk…barbár és a Szentírás igazságaival össze nem hangzó fejtegetéseit többre becsülik az igazhitű atyák, a kegyes akadémiák hű tanítóinak, a helvét, genfi és szász egyházak lelkipásztorainak és tudósainak ítéleténél, írásainál és hitvallásainál, sőt a Szentírás ellenük szóló bizonyságait elcsavarják s az ó-egyházi hitvallásokat elvetik.”

A Debreceni Zsinat határozatai magáról a Heidelbergi Kátéról név szerint nem tettek említést, de az egyik zsinati rendelkezés a káténak a hitbeli ismeretek érdekében alkalmazását mondta ki: „ A kátét, azaz hitformának, uri imádságnak és tiz parancsolatnak összevont és rövid magyarázatát fenn akarjuk tartani az egyházakban, hogy legyen bevezetés a tökéletesbekre.”

Ez a zsinati határozat a magyar nyelven kiadott káték, így Méliusz Juhász Péter kátéjának a használatát erősíthette.

Heidelbergi Káté elterjedése a magyar reformátusok között

A Heidelbergi Káté elterjedése a magyar reformátusok között a magyar nyelvű kiadványok hozzáférhetőségét feltételezte. Huszár Gál (?1512-1575) nyomdász-lelkipásztor, fia Huszár Dávid, aki édesapja mindkét hivatását folytatta, 1577-ben Pápán magyar nyelvre lefordította (egyes kutatók feltételezése szerint a fordító még Huszár Gál volt) és kinyomtatta a Heidelbergi Káté szövegét „A keresztény hitről való tudománynak rövid kérdésekben foglaltatott sommája” címmel.

A Káté magyarországi fordításait a legnagyobb alapossággal kutató Nagy Barna (1909-1969) megállapította: „Huszár Dávid sehol sem említi, hogy milyen nevezetes mű fordítását adja olvasói kezébe.  Ennek oka elsősorban az apjától is tanult óvatosság lehetett, kivált az akkori Magyarországnak a Habsburgok uralma alá tartozó, vagy ahhoz közel eső tájain. Ott nevezetesen a reformáció lutheri irányait az államhatalom még úgyhogy eltűrte, de a helvét irány híveit, mint „sakramentáriusokat” semmiképpen  sem szenvedhette.  Mindamellett lehetséges, hogy e kátékiadás már a helvét irány Pápa környéki szervezkedését is jelzi.”

A Heidelbergi Káté második magyar nyelvű „fordítását”  Szárazi Ferenc (Tolna,? – Debrecen, 1610) debreceni lelkipásztor készítette el.  Ö már kátékiadásának címválasztásában is egyértelművé tette, hogy a Heidelbergi Káté magyar nyelvű változatát olvashatjuk: „Catechesis, azaz kérdésök és feleletök az keresztyéni tudománynak ágairól, az jámbor istenfélő harmadik Friderik herceg birtokában Palatinátusban lévő tudós, bölcs doktorok által iratott”. Szárazi valójában nem új fordítást készített, hanem a Huszár Dávid  (Huszár Gál)-féle fordítást pontosította, javította.  Szárazi könyvét az 1561-ben Debrecenben alapított nyomda  jelentette meg, csakúgy, mint 1616-ben a II. Helvét Hitvallás első magyar nyelvű fordítását.

A magyar protestantizmus egyik kiemelkedő alakja, Szenci Molnár Albert (1574-1634) életében fontos szerepet játszott a Heidelbergi Káté fordításával és kiadásával történő foglalkozás. 1607-ben elkészítette, a Káténak rövid változatát, amelyet kimondottan hitoktatási céllal jelentett meg és csatolt a 150 genfi zsoltárfordításhoz.  A Kis Catechismus névvel kiadott műből az ifjak számára nehezebben érthető kérdéseket – így a nyolcvanadikat is – elhagyta.  Szenci munkájának német földön több előzménye volt.  A holland reformátusok kateketikai céllal legelőször 1576-ban, majd 1585-ben és 1609-ben jelentettek meg „rövidített kiskátékat”.

A Heidelbergi Káté elfogadása a hitvallási iratok között

A világon nemzeti szinten elsőként az 1618-1619 között tartott Dordrechti Zsinat hozott határozatot, arról hogy a Heidelbergi Kátét fogadja el egyháza hitvallási iratának. A dordrechti gyűlés amellett, hogy a holland reformátusság egyetemes zsinata volt, az európai reformátusok első, nemzetek fölött álló egyetemes zsinata is volt, amelyen svájci, francia, az angol és a német kálvinizmus képviselői is részt vettek. 

Hazánkban  elsőként az 1619-ben Sókon, a Felső-Dunamelléken tartott zsinat rendelkezett úgy, hogy a Kátét az iskolákban „hétköznapokon a reggeli órákon minden nap könyv nélkül el kell mondani”. 1630-ban pedig, a pápai zsinaton arról döntöttek, hogy a Dunántúl minden református iskolájában „a tanulóknak nagy gonddal csepegtessék lelkükbe a Heidelbergi Kátét”. (A bal oldali képen a Heidelbergi Káté egyik szövegezője, Oleviánus Gáspár.)

A magyar reformátusok körében a 1646. június 10-12. között tartott Szatmárnémeti Nemzeti Zsinat volt az, amely a Heidelbergi Káté, mint hitvallási iratnak az elfogadását elrendelte.

Amikor ez a zsinat kimondta a Heidelbergi Káté hitvallási iratként történő elfogadását, akkor más kátékat, így Siderius Jánosét sem tartotta semmiképpen mellőzendőnek.

Ezen kívül elrendelték, hogy a külföldi egyetemekre tanulni induló és onnan visszatérő teológus diákoknak, a Heidelbergi Kátéban foglalt tanítás megtartására esküt kell tenniük.

„…a prófétai és apostoli tant fogják megtanulni, mely a Helvét Hitvallásban és Heidelbergi Kátéban foglaltatik és hazatérve, ugyanazt fogják itthon tanítani  s a hazai  egyházakban valamely  új szertartásokat és új fegyelmet sem fognak  a magok vagy más valamely társaik merényletből- közös nyilvános egyetértés nélkül behozni, hanem magokat mindenben a magyar-erdélyországi egyházak egyességéhez fogják alkalmazni” – így szólt az eskü szövege.

A Szatmárnémetiben 1646-ben tartott zsinat a református egyház két irányzata, az ún. ortodoxia és a puritanizmus tanítása közül az ortodoxia tanítása mellett foglalt állást. Ennek ellenére a két irányzat a Heidelbergi Kátéra, mint féltett közös kincsre tekintett. A Heidelbergi Káténak a kora újkorban készült magyar nyelvű fordítása és magyarázata bizonyítja, hogy a Kátéval történő foglalkozás komoly szerepet játszott hazánk reformátusainak életében. 

Szenci Molnár Albert kiskatekizmusát követően újabb, hittani ismeretek oktatását szolgáló „kiskáték” jelentek meg a XVII. században a Kárpát-medencei protestánsok körében.

A 80. kérdésre adott felelet szövegének megváltoztatása

Hazánkban a jezsuita rend hatására 1748-ban, 1749-ben, 1757-ben a Habsburg hatalom elrendelte a Káté példányainak összegyűjtését és megsemmisítését, hivatkozván arra, hogy több kérdésre adott válasz sérti a katolikusokat. A felvilágosult nézeteiről híres II. József császár csak abban az esetben engedélyezte a Heidelbergi Káté kinyomtatását, ha abban megváltoztatják a római katolikusok által sérelmesnek tekintett válaszokat. A magyarországi reformátusok, ha nehezen is, de elfogadták a kinyomtatás engedélyezésének feltételét, amely során így, a külső kényszerre megváltoztatott szövegben, már nem szerepel a katolikusokra bántást jelentő megjegyzés.

"Mitsoda külömbség vagyon az Úr Vatsorája között, és a Mise között?

Az Úr  Vatsorája minekünk arról tészen bizonyságot, hogy minekünk minden büneinek  tellyességgel  megbotsáttattak  a’ Krisztusnak amaz egy áldozatáért a ,mellyel ő maga egyszer, Kereszt-fán áldozék  Továbbá, hogy a Szent  Lélek által mi-is a’ Krisztusba óltattunk  Ki  immár emberségéenk természete szerént tsak az egekben vagyon az Atyának jobbján e és , azt  akarja , hogy őtet ott imádjuk f. A Misében pedig tanitatt, hogy a  Mise tulajdonképpen való engesztelő áldozat, mellyben a’ Misemondó Papok ma-is minden napon az élőknek, és holtaknak büneiknek botsánatjára, es egyéb szükségeknek megnyerésért áldozzák a’ Kristust, annak fellette az is tanittatik, hogy a’ Kristus Teste szerent-is jelen vagyon a’ Kenyérnek és Bornak színe alatt, és ezokáért, azokban kell őtet imádni. "

Az 1780-as évektől a XIX. század második feléig ezzel a "finomított" válasszal jelentették meg a Kátét a magyarországi reformátusok körében.

Erdős József (Szatmárnémeti, 1856–Debrecen, 1946) református lelkipásztor elsőként tért vissza az 1884-ben Lugoson kiadott fordításban a Káténak az évszázadokon át használt, magyar fordítási hagyományához, amely tartalmazta a 80 kérdésre adott válaszban a misére vonatkoztatva kárhozatos bálványimádás minősítést.  Később a Tiszántúli Református Egyházkerület Erdős József fordítását tette hivatalossá. Napjainkig ezt a fordítást (Victor János átdolgozásában) alkalmazzák a konfirmációs oktatásban a Magyarországi Református Egyházban, és ennek a szövegnek a megtartására tesznek esküt a lelkészék szentelésük során.

Millisits Máté