Kálvin János fő műve, az „Institutio religionis Christianae" első kiadása 1536-ban jelent meg Bázelben. A genfi reformátor kiemelkedő jelentőségű könyvének 400. évfordulóját a Magyar Református Egyház Konventje 1936-ban emlékünnepség megrendezésével és emlékérem kiadásával tette emlékezetessé.

Az országos ünnepséget Budapesten a konventi (ma zsinati) székházban tartották 1936. május 6-án. Az emlékév előkészületei több évet vettek igénybe. Ezek során dr. Victor János elkészítette az Institutio magyar nyelvű fordítását. Soltész Elemér protestáns tábori püspök pedig 1934. november 3-án tett javaslatot a Konvent Elnökségének arra, hogy az Institutio jubileuma emlékéremmel is örökíttessék meg. A Magyarországi Református Egyház Konventjének Elnöki Tanácsa 1935. november 4-én tartott ülésén megadta az elvi hozzájárulást az érem kiadásához és a kivitelezés mikéntjét, az ünnepi rendezvényeket előkészítő bizottságra bízta. A bizottság 1936. január 16-án ült össze, Ravasz László püspök vezetésével.

A bizottság az érmet négy változatban, kétféle (magyar illetve latin nyelvű) felirattal illetve két különböző anyagból (ezüstből és bronzból) kívánta elkészíttetni. A magyar nyelvű szöveggel ellátott éremből háromezer darabot bronzból kívántak veretni, míg ezüstből ötven darabot szerettek volna kiadni. Az ezüstből készült érmék reprezentatív, ajándékozási céllal készültek. A latin nyelvű feliratú éremből kétszáz darab bronz és ötven darab ezüst kibocsátásáról döntöttek. Az érmek megmintázásának feladatát Berán Lajos (1882-1943) szobrászművészre bízták.

A gályarabok emléktáblája

Marjai Károly mezőtúri lelkipásztor 1933-ban tett javaslatot a Magyarországi Református Egyház Konventje részére, hogy a konventi székházban emléktábla örökítse meg a gályarabok emlékét. Ezt a felvetést az Egyetemes Konvent 1935-ben elfogadta; az emléktábla felavatásának időpontjául a gályarabok kiszabadításának 260. évfordulóját, 1936. február 11-ét tűzte ki. A lelkipásztor az 1909-ben épített konventi székházba javasolta az emléktábla elhelyezését. Indoklása szerint ezt az épületet még a trianoni békeszerződés előtti Magyarországi Református Egyház építette, amely magába foglalta: "a magyar koronához tartozó országok területén lévő összes református egyházközségeket. Fenti indítvány elfogadásával ez az egyház fejezné ki el nem múló háláját az egész reformátusság nevében a gályarabok iránt."

A megvalósult emléktáblán a protestáns gályarabok mellett, az őket kiszabadító Ruyter admirálisról e szavakkal emlékeztek meg:"A HITVALLÓK ÉS A SZABADÍTÓ ÖRÖKKÉ ÁLDOTT EMLÉKÉRE ÁLLÍTOTTA E JELT A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ EGYETEMES KONVETJE AZ 1936. ÉVBEN" (Nagyításért kattintson a képre!)

Időközben a gályarabok emléktáblájának felavatási időpontja módosult, a februári időpontról május 6-ra a Kálvin-ünnepségre tevődött át. Az alkalomra Áprily Lajos a konvent felkérésére portrészerű verset írt, amelynek „Kálvin, 1535." címet adta. Az alkotás, az ünnepségen a költő előadásában hangzott el. A magyar protestáns gályarabok-emléktáblájának leleplezése során Révész Imre (1889-1967) egyháztörténész professzor „Kálvin és a gályarabok" című beszéde hangzott el.

Az üdvözítő Istenből merítettek erőt

Az ünnepi beszéd elején kifejezésre jutott, hogy a magyar protestáns gályaraboknak megpróbáltatásaik között nem volt egyebük, mint a „Istenbe vetett reménység horgonya". Ebbe a horgonyba ők mind két kezükkel belekapaszkodtak, de „a remény horgonyát nem csak földi kezek fogták: a hitnek kezei; hanem fogta, tartotta és az örökkévalóság sziklájába beágyazva őrzötte és oltalmazta a mennyei kéz is: a mindenható Kegyelem,a mérhetetlenül szabad fenséggel predestináló Isten rejtelmes, csodálatos és áldott üdvözítő akarata..."

Révész Imre beszédében a gályarabok hitvaló életét a kálvini eleve elrendelés tanításával hozta kapcsolata, úgy hogy közben hangsúlyozta Isten kiválasztó kegyelmét, amely a szenvedések között erőt adott mind a református, mind az evangélikus gályaraboknak.

„A predestináció a gályarabnak és Krisztus minden hű és igaz bizonyságának ezt jelenti: fogom a horgonyt, de tudom, hogy valójában az fog engem: átkarolom az én Megváltómat, de tudom, hogy csak az Ő erejével karolhatom Őt át; tudom, hogy Ő előbb szeretett engem és tudom, hogy ez az Ő hozzám való szerelme ott gyökerezik a Békességnek öröktitkú, felséges tanácsában, ahol az Atya a Fiúval és a Szentlélekkel öröktől mindörökre, eleve elvégezte minden Ő választottainak üdvösségét, az enyémet is; öröktől mindörökre, eleve megformálta szívöket a Krisztus számára - az enyémet is."

Millisits Máté

A Jubiláris Emlékünnepély rendje a meghívó szerint:
1. Közének. CV. Zsoltár 1. verse.
2. Bibliaolvasás és előima. Mondja Baltazár Dezső Dr., Tiszántúli püspök, az Egyetemes Konvent lelkészi elnöke.
3. a) Karének. Két egyszólamú ének az 1539-i Strasbourgi Énekeskönyvből
Kálvin eredeti szövegével:
„SUS LOUEZ DIEU SES SERUITEURS..." (CXIII. Zsoltár.)
„MAINTENANT SEIGNEUR DIEU." (CANTIQUE DI SIEMON)
b) CL. GOUDIMEL: Két zsoltár négyszólamú karra az 1565-i, családok számára kiadott zsoltáros könyvből:
„Az Úrnak irgalmát örökké éneklem"...(LXXXIX Zsolt.)
„Örvendj egész föld az Istennek"...(LXVI. Zsoltár.) Előadja a GOUDIMEL-ÉNEKKAR, vezényel Árokháty Béla.
4. Elnöki megnyitó. Mondja Balogh Jenő Dr., a Dunántúli Egyházkerület főgondnoka, az Egyetemes Konvent világi elnöke.
5. Ünnepi beszéd Kálvin Jánosról. Mondja Ravasz László Dr., Dunamelléki püspök.
6. Kálvin. Költemény. Írta és felolvassa Áprily Lajos.
7. Ünnepi beszéd a gályarabokról. Mondja Révész Imre Dr., a debreceni Tisza Géza Tudományegyetem tanára.
8. Karének. Két zsoltár- MOTETTA GOUDIMEL 1580. évi zsoltár- könyvéből:
„Szívemet hozzád emelem..." (XXVI. Zsoltár.)
„Tebenned bíztunk eleitől fogva..." (XC. Zsoltár.)
Előadja a GOUDIMEL- ÉNEKKAR. Vezényel Lajtha László Dr.
9. Áldás. Mondja Farkas István Tiszáninneni püspök.
10. Záróének. (37. Dicséret.)