A nemzeti ünnepen gyűltek össze többen, hogy a Vesztfáliai Egyház elnöke, Dr. Alfred Buss előadását hallgassák meg. A német egyházvezető találóan Reformáció és szabadság címmel adott elő, ami azonban csak részben szólt az 1956-os forradalom 55. évfordulójának. A Németországi Protestáns Egyházban (EKD, amelynek a vesztfáliai az egyik tartományi egyháza) a Reformáció évtizedben minden évben más témát emelnek ki. Az idei éves téma a „Keresztség és szabadság”, ennek reformátori értelmezését, illetve aktuális teológiai és társadalmi vonatkozását taglalta rövid előadásában Alfred Buss.

A németajkú protestánsok százötven éve Budapesten

A péntek óta Budapesten tartózkodó vesztfáliai küldöttség látogatásának nyílt alkalma volt a vasárnap esti a Hold utcában. A fővárosi belvárosi templom a Budapesti Németajkú Református Egyházközség otthona, és a gyülekezet nevében Papp Judit lelkész asszony és Balog Zoltán államtitkár, a gyülekezet lelkipásztora köszöntötte az egybegyűlteket. A társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkár a templom alagsorában található teremben, a gyülekezet történetét bemutató kiállítás előtt szólt maga is a százötvenéves közösség sorsáról.

Az előadás előtt Papp Judit (balról a harmadik) és Balog Zoltán (jobbról a második) köszöntötte Alfred Busst (Balog Zoltántól balra)

A Budán és Pesten élő németajkú protestánsok már 1816-ban kaptak anyanyelvükön szóló lelkészt, aztán mégis majdnem félévszázad telt el, mire gyülekezetett alapítottak. 1859-es beadványuk után végül 1863 elején alakult meg a Pesti Református Egyházközség Német Leánygyülekezete. A közösség 1866-ban létrehozta a Bethesda Kórházat (a mai Bethesda Gyermekkórház elődje), majd 1869-ben, a Pest városától adományként kapott telken, a Hold utcában, templomot épített, amelyet 1878. június 30-án szenteltek fel. A gyülekezet a templom mellett bérházat is épített, ennek jövedelmeiből árvaházat is fenntartottak.

A budapesti németajkú reformátusok vészterhes időket is megéltek, Balog Zoltán felelevenítette a második világháború időszakát is. 1944-ben az a meghasonlott helyzet állt elő, hogy a templomban és a hozzákapcsolódó épületben a megszálló Wehrmacht tábori püspökét szállásolták el, míg az egyik mosókonyhában zsidókat bújtattak. A templom és a bérház 1944-ben bombatalálatot is kapott, a háború után pedig gyakorlatilag megszűnt létezni a közösség, a németjakú protestánsok eltűntek Budapestről. A fizikai károk helyreállítása után évtizedekre, egészen 2002-ig, a Magyar Televízió díszletraktára kapott helyett a Hold utcában. A vegetáló gyülekezetben szolgált többek között a 20. század egyik legnagyobb magyar teológusa, Vályi Nagy Ervin is. A templomot végül 2001-2002-ben újították fel és Papp Judit elmondása szerint jelenleg 89 tagot számlál a gyülekezet, amelyhez immár nemcsak németajkú reformátusok tartoznak.

A szabadság, mint kényszer

A köszöntés után, amelyben részt vett az estét moderáló Ódor Balázs, az MRE Zsinati Hivatalának külügyi irodavezetője, és amelyen jelen volt Fabinyi Tamás evangélikus püspök is, következett Alfred Buss előadása.

Az egyházvezető azzal vezette fel mondandóját, hogy a szabadság a modern ember öntudatának talán legmeghatározóbb fogalma. A reformáció és felvilágosodás utáni századok nagyon sok téren elhozták a nyugati világba a szabadságot. Mára azonban a szabadság eszményéhez teljesíthetetlen elvárások tapadtak hozzá. Azonban a felvilágosodásban felfedezett szabadság azt is magával hozta, hogy az ember elhitte, hogy a tökéletes jövőt az evilági létben meg lehet valósítani. Ez eredményezte a szabadság nevében fellépő, de szenvedést, embertelenséget hozó utópiák megjelenését, és ezek egyikének, a kommunizmusnak az uralmát Magyarországon is hosszan megtapasztalhattuk.

Dr. Alfred Buss az előadás közben

A szabadság eszményét boncolgatva Alfred Buss a harmadik pontban arról beszélt, hogy a szabadság más veszélyekkel is fenyeget. A választás szabadságáról, a fogyasztói társadalomban kényszerré lett szabadságról beszélt. Többször említette az önmegvalósítást, sokak vágyott célját, de figyelmeztetett: önmegvalósításunk mindig mások kárára történik, legyen szó egyénről, családról, régióról vagy országról. Az északi társadalmak a déliek szegénysége árán élnek jól, a mostani generációk pedig az eljövendő nemzedékek erőforrásait élik fel.

Szólt arról is, hogy az ember különböző fogságokból próbál szabadulni. Nyilvánvalóak számunkra „kis” fogságaink, de vannak a szabadságból, saját választásainkból eredő fogságaink, amelyek miatt hiába látszik az ember szabadnak, mégis legkevésbé az. Az egyén, a teljesítmény, az önmegvalósítás hajszolása kiégéshez vezet, mutatott rá. Majd Alfred Buss világossá tette: a felvilágosodás szabadság-meghatározása, miszerint képesnek lenni arra, hogy egy teljesen új állapotot létrehozzunk, kizárólag Isten képessége. Pál apostolt idézve azt mondta, nem másoktól, hanem elsősorban magunktól kell magunkat megszabadítanunk. Nem játszhatunk istent és nem kell vérünket adnunk saját szabadságunkért, mert Jézus lép közénk, és konfliktusaink közé – Ő a szabadságunk ára.

Szabadnak lenni annyi, mint megszabadulni az Istennélküliségtől

Végül szólt a keresztyén szabadság természetéről. Elsősorban ajándékba kapott ez a szabadság – és ezt az ajándékot a reformáció újra szabaddá tette mindenki számára. A krisztusi ember szabadsága Istenben azt jelenti, hogy képes másokkal együtt lenni, együtt létezni. A szabadság, keresztyén értelme szerint a megszabadulást jelenti; megszabadulást az ember önhibájából bekövetkezett Istennélküliségétől, az ebből következő élethazugságoktól. Ez Isten győzelme az embernek az Istentől való eltávolodása, valamint a hitetlenséget, szeretetnélküliséget, reménytelenséget a világba hozó romlás felett.

Ez a szabadság nem hat kényszerként ránk, nem kell elismerést szereznünk, megfelelési kényszernek megfelelnünk. Isten gyermekei vagyunk és azok is maradunk – elfogadva, szeretve. A gyermeki lét nem korfüggő, nem kell semmit bizonyítanom, hanem szégyenkezés nélkül el kell fogadnom az ajándékot, tette hozzá a német protestáns egyházvezető.

Mindet egy nagyon mély létbizonyosságot ajándékoz nekünk. „Mi a te egyetlenegy vigasztalásod életedben és halálodban?” – kérdezi a Heidelbergi Káté, a felelet pedig a következő: „Az, hogy mind testemmel, mind lelkemmel, életemben is, meg halálomban is nem a magamé vagyok, hanem az én hűséges Idvezítőmnek, a Jézus Krisztusnak a tulajdona.” Isten gyermekének lenni tehát vigasztalást és igazi megnyugvást ad nékünk. „Van ennél nagyobb belső szabadság?” – tette fel a kérdést Alfred Buss.

„Az Úr pedig a Lélek, és ahol az Úr Lelke, ott a szabadság” – írja Pál apostol (2Kor 3,17). Luther pedig azt mondja, a Krisztus gyermekei szabadok minden dologtól. A reformátor azzal folytatja a gondolatot, hogy a krisztusi gyermek szükségképpen alávetett és szolgája mindenkinek. Az ellentmondás szembeszökő mégis logikus a következmény. Ez a kapcsolatok szabadsága, az egymással összekötő szabadság, vagyis megszabadulni a magunk miatti aggódástól és felfedezni azt a gazdagságot, amit az egymásrautaltságunk nyújt – zárta gondolatait a Vesztfáliai Egyház elnöke.

A Vesztfáliai Egyházról

Az Alfred Buss elnökölte uniált, azaz evangélikus és református identitását is őrző protestáns Vesztfáliai Egyház az EKD egyik legnagyobb tartományi egyháza, amelyik 31 egyházmegyébe szervezett 530 gyülekezetében mintegy 2,5 millió adófizető tagot számlál. Sok testvéregyházunkhoz hasonlóan a vesztfáliaiak is a megújulás útjára léptek, amelynek mottójában „élő és sokszínű” közösségként hirdetik magukat, amely nyitott és hívogató gyülekezeteivel az emberek számára evangéliumi útmutatást kíván adni hitük és életük alapvető kérdéseiben. Testvéregyházunk leköszönő lelkészi vezetője utolsó hivatalos útja alkalmából érkezett Magyarországra, hogy a református és evangélikus egyház vezetőivel, határontúli püspökökkel és különböző missziói és diakóniai munkaágak képviselőivel találkozzon.

Csepregi Botond, fotók: Suhayda Dénes