A Bács-Kiskunsági Református Egyházmegyében fekvő kerekegyházi református templom orgonája ez évben 75 éves. Egyidős vele a gyülekezet kántora, akitől azonban október 29-én búcsúznunk kellett, földi életútja végén. Takács Géza budapesti református család sarja volt, szüleit – Takács Pétert és Hodosi Magdolnát – a Kispest-Rózsatéri Református Egyházközség alapítói közé sorolják, maga dr. Ablonczy Dánielnél konfirmált. Gyermek- és fiatalkorát a munka (bútorasztalos édesapjának sokat segített), a kerékpárversenyzés, az éneklés és énektanulás ideje fonta át. Mai szemmel ámulatra méltó 27 hónapos határőri szolgálata után hitvesét, Rimár Emíliát a rózsatéri gyülekezet kórusában találta meg; de önálló budapesti lakhatásuknak reménysége sem volt. 1970-ben felesége rokonait látogatták Kerekegyházán, amikor hírül vették, hogy megüresedett a kántortanítói lakás és a gyülekezet kántori széke. Kolozsváry Kiss László akkori lelkipásztorral és a presbitériummal a rokonszenv hamar létrejött, s már költöztek is. 1970 Húsvétján szolgált először kerekegyházi istentiszteleten. Nem főállású kántor volt, mindössze a lakhatási és kerthasználati lehetőséget kapta az egyháztól. Mellette kemény fizikai munkákat (fémöntés, kőműveskedés) végzett Csepelen, majd Kecskeméten, s helyben is, hogy családját, három gyermekét eltartsa. Mégis tudott időt találni a hetvenes években háromhetes debreceni kántorképzőre, s a rendszeres otthoni gyakorlásra, amelyhez jó zongorát tudott vásárolni egy kedves hölgytől, aki e „szent cél" érdekében jókora kedvezménnyel adta.

A kétkézi munka mellett végzett kántori szolgálatot temetéseken; részese volt minden gyülekezeti zenekarnak és énekkarnak, alkalmi kórusnak; fölszelte az úrvacsorai kenyeret, vasárnaponként nyitotta a templomot; s különösen nyugdíjasként hű résztvevője volt a hétközi bibliaóráknak; amikor kellett, vakolókanalat, meszelőt, söprűt is ragadott. Tizenöt éve ugyan saját házukba költöztek, de utána is magától értetődően járt fel az orgonakarzatra. A tizenévesek által indított Zenés Imaesten is örömmel szolgált. Rendszeres javadalmazást nem hogy nem kapott a szerény eklézsiától, de még ő és hitvese adakoztak a bibliai tized szerint. A társegyházközségünk és a települési önkormányzat közös rendezvényeit is megtisztelte jelenlétével.

Még az utóbbi években is kész volt megújulni: új dallamot, új éneket megtanulni és megtanítani. Rendszeresen elhozta kedves poémáit a református művelődési estjeinkre, mondogatott Füle Lajos-verseket, de híres volt csendes derűjéről, helyhez és alkalomhoz illő tréfáiról. A mindennapos gyakorlásra, a gyülekezeti szolgálatra és ezáltal Isten szolgálatára sohasem méricskélte az időt. Nem tartozott a Baksay Sándor által megírt „Mineka'? párt" tagjai közé. Utolsó órájában is gyakorolt az istentiszteletre zongoráján, s ott hunyt el tragikus hirtelenséggel október 23-án.

Füle Lajos egykori rózsatéri missziói gondnoktól sokat idézett; aki ezt a verset örökkántorunkról is írhatta volna:
„Hanyatlik már a nap..."
„Hanyatlik már a nap,
hosszabbodnak az esti árnyak..."
Hunyó fények alatt
állok, URAM, és egyre várlak.
Hagyj néhány éneket
még végigénekelnem,
s ha nem jössz, én megyek,
mihelyt szólítasz engem.

2015 tavaszán mesélte, hogy egész életét hálaáldozatnak tekinti, hiszen Kerekegyházán juthatott lakáshoz, befogadó gyülekezeti közösséghez, s jóllehet mindvégig nehéz fizikai munkát végzett, a keze nem ment tönkre, egyik ujját, lábát sem veszítette el; s ha már minden vasárnap eljön templomba, nem tudna nem leülni a harmóniumhoz 45 év szolgálat után is. A „jutalmam, hogy tehetem" diakóniai mondást magára nézve is alkalmazta.

Nemcsak meghallotta megtérésekor kapott igéjét, hanem szívébe is fogadta. Nemcsak őrizgette, hanem ki is ábrázolta egész életével, még utolsó perceiben is: „... keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek." (Mt 6,33)

Takács Géza nem képzelte magáról, hogy keresztyén. Az volt. Nyugodjék Isten békéjében, a boldog föltámadás reménye alatt!

Kenyeresné Téglási Anna
Kenyeres Tibor