Ebben a hollandiai Szabad Egyetem Teológiai Fakultásán nyert kétéves ösztöndíja is segítette. Nagy hatással volt rá a holland hitvallásos egyház eleven élete a gyülekezetekben és felelősségteljes társadalmi szolgálata. Kitűnően megtanult németül és hollandul, jól beszélt angolul is.
Itthon 1934–1936 között Budapest-Kálvin téri segédlelkész volt. Amint életrajzírója (Draskóczy István) kiemelte: „Ravasz Lászlótól az igehirdetést, Muraközy Gyulától a pásztori munkát tanulta.” Ezután szülővárosában, Kecskeméten lett segédlelkész, majd teológiai magántanári képesítést szerzett (1937). Értekezésének címe: Diakónus a református teológiában. Teológiai tevékenységét végül a debreceni Tisza István Tudományegyetemen szerzett doktori fokozattal tetőzte be, disszertációjának tárgya A húsvét homiletikuma volt. 1938-ban házasságot kötött Máthé Imola zeneiskolai tanárnővel. Hat igen tehetséges, zeneileg magas fokú képzettségű gyermekük született.
Joó Sándor 1937 végén került a Budapest-Pasaréti Missziói Egyházközségbe, előbb segéd-, majd missziói lelkészként – e minőségében Szabó Imre budapesti esperes iktatta be tisztébe. Végül itt választották gyülekezeti lelkésszé 1942-ben, ahol mintegy 30 évig volt „Isten meggyújtott lámpása”. Kodolányi János író A Budapest-Pasaréti Református Egyházközség története című írásában részletes krónikában számolt be a gyülekezet 1948-ig terjedő életéről. Ezt a Reformátusok Lapja 1999 decemberétől kilenc folytatásban közölte. Eszerint a gyülekezet megalakulása idején 1441 egyháztagot számlált, az értelmiségi réteg ebből 365 személy volt, de népes volt a villamoskalauzok, altisztek, háztartási alkalmazottak csoportja, később pedig a hivatalnokok és a munkásság is. Joó Sándor igazi pásztori munkát végzett a gyülekezetben. Körlevelet írt a 60. életévüket betöltött egyháztagoknak. A gondnokkal és presbiterekkel, beleértve családjukat is, testvéri jó viszonyt ápolt. Az egyházban folyó minden munkaágnak (családlátogatás, vasárnapi iskola, ifjúsági bibliakör, feleségével együtt „Márta Kör” a vidékről Budapestre került mindenes cselédeknek) talált vezetőket, akiket felkészített a szolgálatra. Ő maga férfi- és asszony-bibliaórákat tartott, betegeket látogatott, vigasztalt és tanáccsal szolgált az őt felkeresőknek. Ezeket a lelkigondozói beszélgetéseket mindenkor imádsággal zárta. Voltak az ilyen beszélgetéseken olyanok, akik ezeken az alkalmakon imádkoztak életükben először. Megint Kodolányit idézem, aki így foglalta össze ezeket az időket: „Budapest-Pasaréten sikerült új gyülekezetet alakítani."
Már az eddig mondottakból is kiderült, hogy Joó Sándor érdeklődése és munkája túlmutatott a templomon és annak helyiségein. Eljöttek a háborús idők, és a presbitériummal egyetértésben különös gondot fordított a fronton harcoló katonák és az itthon maradtak, a hadiözvegyek megsegítésére. Szolidárisak voltak a visszacsatolt területeken élő reformátusokkal. Testvérgyülekezetté fogadták Erdélyben és segítették a kis mikóújfalui ekklézsiát. A német megszállás után Joó Sándor végiglátogatta zsidó eredetű egyháztagjait, vigasztalta őket, később sokaknak menedéket biztosított, éppúgy, mint üldözött íróknak, ellenzéki politikusoknak, a frontra visszatérni nem akaró katonatiszteknek, akiknek kórházi beutalót szerzett. De ugyanígy mellé állt a bajbajutottaknak, akiket a háború után Budapestről kitelepítettek. Holmijuk, bútoraik biztonságos elhelyezését vállalta, a legszükségesebbek megőrzéséhez, összecsomagolásukhoz a gyülekezet fiataljait mozgósította, a kitelepítés helyére csomagokat küldött, megszervezve az ottaniak látogatását. Sohasem feledkezett meg a rászorultakról. A szeretetkonyha 1952 után is működött. Még 1948-ban is leány-árvaházat tartottak fenn, és annak költségeire abban az évben 32000 forintot adakoztak, ebben lelkipásztoruk volt az első, akiről néhányan tudták, hogy személy szerint a maga jövedelme tizedét mindig Isten céljaira fordította.
A „hivatalos egyház” Joó Sándor működését nem méltányolta, jelentősebb közegyházi tisztséget nem kapott, azonban a gyülekezet és a pasaréti vasárnapi istentiszteletre máshonnan járók annál inkább szerették igehirdetéseit. Fontos szerepe volt viszont az 1956-os Megújulási Mozgalomban, esperesnek is jelölték. A levert forradalom után két hétre a gyűjtőfogházba került. E sorok írója még jól ismerte azt a későbbi fiatal lelkipásztort, aki, amikor együtt volt ott Joó Sándorral, látva annak sugárzó egyéniségét, akkor határozta el, hogy ő is követi példáját, és a református lelkészi hivatást vállalja.
Milyenek voltak Joó Sándor igehirdetései? Pátosz nélküliek, hitet és szeretetet sugárzók, személyesek. Prédikációja Krisztus-központú volt, még ha ószövetségi textusról prédikált is. Gyakran szólt az örök élet titkairól éppúgy, mint a mindennapi emberi problémákról. Prédikációit mindig előre megírta, meg is tanulta, de sohasem olvasta föl. Hallgatói nem egyszer úgy érezték: most személy szerint nekik prédikál. Ma ő a legtöbbet olvasott magyar református szerző. Ajtony Artúr lelkipásztor kiadásában 16 önálló kötete jelent meg, most éppen a 17. készül, ez összesen 60 000 példány. Gyermekei hozzájárulásával az eladott kötetek árát a határon túli reformátusok kapják.

Születése 100. évfordulóján tisztelettel gondoljunk rá és adjunk hálát azért, mert élete és igehirdetése Isten meggyújtott lámpása lehetett, s még ma is az!

Bolyki János

(A cikk megjelent a Reformátusok Lapja 2010. február 14-i számában)

Hallgassa meg Joó Sándor egyik 1967-ben készült igehirdetésének felvételét!