Szeptember 14-én, 84 éves korában elhunyt dr. Pénzes András, a Mátészalka–Kossuth téri Református Egyházközség presbitere. A szerető férj és boldog családapa, unokái szívében példaértékű nagyapa otthonából, szerető hitvestársa karjaiból ment el az örökkévalóságba.

Mátészalka köztiszteletben álló polgára volt. A társadalmi ranglétrán a Magyar Nemzeti Bank elnökhelyettesi posztjáig emelkedett, mégis mindig alázatos, ám soha meg nem alkuvó, öntudatos, magyar kálvinista jellem maradt. Az egyházjog kiváló ismerőjeként különböző közegyházi megbízatásai voltak. A Magyarországi Református Egyház Zsinatának tagja, egyházkerületi tanácstag, és egyházmegyei jogtanácsos, a mátészalkai gyülekezetnek több cikluson keresztül presbitere volt.

Szeptember 17-én, egy esős őszi délutánon, a gyászoló és könnyező természettel együtt búcsúztattuk a megfáradt vándort. A temetési igehirdetés szolgálatát – amelyből egy rövid részletet közreadunk – az emlékezés írója, a Kossuth téri Református Egyházközség lelkipásztora végezte a református vezérfonal aznapi igéje alapján: „Ti azonban, szeretteim, épüljetek szentséges hitetekben, imádkozzatok a Szentlélek által, tartsátok meg magatokat Isten szeretetében, várván a mi Urunk Jézus Krisztusnak irgalmát az örök életre.” 

„Kedves Gyászoló Testvéreim! … Sem magunkat, sem egymást megtartani ebben az életben nem vagyunk képesek, de megtarthatjuk magunkat az Élő Isten szeretetében. Csak magunkat tarthatjuk meg Isten szeretetében azzal a ragaszkodással, amelyet keresztyén hitnek nevezünk. Ahogy énekelni szoktuk minden reformátusok ősi, imádságos énekében: Csak azt el ne veszítsem, mi benned, ó Úr Isten remélni megtanít… (276. dicséret). A dolgok felülről szabott rendje ez, hogy Istenkereséssel, imádsággal, hitvalló élettel, emberszeretettel megtartom magamat Isten közelében, és az Isten megtart engem. Tartsátok meg magatokat – nem az önmegváltás csalóka délibábja ez, hanem az a sokszor nyakas, de leginkább öntudatos kálvinizmus, amely tudja, hogy mindent megtett értem az Isten – mert ezt hirdeti a Golgotha – és ezért, cserébe, és hálából nekem, az embernek, mindazt a jót meg kell tennem, amit csak módomban áll, hogy megtegyek. Ez a dolgok ősi rendje, a krisztusi ember, a „homo christianus” életének örök törvénye.
Gyászoló Gyülekezet! Öntudatos, magyar, kálvinista embertől veszünk ma búcsút, aki két lábbal állt a földön, és akit református hitében nem ingatott meg soha semmilyen áramlat. Mozdíthatatlansága néha maradiságnak tűnt, de az idő mindig őt igazolta. Józan, és bölcs megfontolásaira érdemes volt mindig odafigyelni családtagjainak, munkatársainak és barátainak.   

Tartsátok meg magatokat Isten szeretetében – dr. Pénzes András testvérünk önmagára, és másokra is odafigyelő ember volt. A tiszteletet mindenkinek megadta, és ugyanezt ajándékba százszor visszakapta. Úriember volt a szó legnemesebb értelmében. Nemrégiben még városunk utcáin kerékpározott fekete bőrkabátjában, aktatáskáját a biciklikormányra akasztva, és minden ismerőséhez volt egy kedves szava. Élete komolyságának a derű, a jó humor ikertestvére volt. A jó ízlés határain belül a tréfa tudományának a kiváló művelőjét is megismertük benne. Elmenetelében mintha ő is mondaná, hogy: tartsátok meg mindazt, amit tőle tanultatok. Tartsátok meg az élet tiszteletét, a munka szeretetét, egymás megbecsülését, a szellem tudásvágyát, és a lélek örömét. Tartsátok meg magatokat Isten szeretetében, mert olyan világ köszöntött be, amely Istent nem tisztel, és embert nem becsül.
…várván a mi Urunk Jézus Krisztusnak irgalmát az örök életre – Neki már irgalom volt az örök élet, nekünk még feladat ez a földi. Feladat elfogadni a megváltozhatatlant, megköszönni a megköszönhetetlent, és cselekedni a lehetetlent, ami az Isten által: mégis lehetséges. Erről szólt egy földi élet, egy 8 és fél évtizedes földi vándorút, amelynek záróakkordjaként szeretnénk megvallani a hitünket fájdalmasan és őszintén: az Úr adta, az Úr vette el. Áldott legyen az Úr neve! Ámen.”