Kibontakozó megoldás a magyar közösségek számára Németországban

2010. december 16., csütörtök

Rendeződni látszik a németországi magyar protestáns közösségek sorsa, hiszen öt év szünet után újra tárgyalóasztalhoz ült a német egyházakat tömörítő EKD és Bölcskei Gusztáv, az MRE Zsinatának lelkészi elnöke.

Rendeződni látszik a németországi magyar protestáns közösségek sorsa, hiszen öt év szünet után újra tárgyalóasztalhoz ült a német egyházakat tömörítő EKD és Bölcskei Gusztáv a Magyarországi Református Egyház lelkészi elnöke.

Bölcskei Gusztáv december 15-én Düsseldorfban találkozott az EKD két képviselőjével, akik a magyar gyülekezetek sorsáért is felelnek. Thorsten Leisser az EKD migrációs és emberjogi referense, valamint Johann Weusmann, a Németországi Református Egyház alelnöke a 2005-ben megszakadt tárgyalásokat felújítva fogadta a MRE lelkészi elnökét. A megbeszélés során egy olyan új együttműködési modell körvonalazódott, amely más Németországban élő szórványközösség esetében már biztos hátteret szolgáltat az anyanyelven történő lelkészi szolgálathoz. Az EKD továbbra jelentős anyagi támogatást kíván nyújtani a magyar protestáns közösség lelkigondozására.

A felek megállapodtak abban, hogy az érintett gyülekezetek, valamint a Magyarországi Református és Evangélikus Egyházak részvételével már február folyamán folytatják az új támogatási modell kialakításáról szóló egyeztetéseket. Bölcskei Gusztáv Fabiny Tamás külügyekért felelős evangélikus püspökkel együtt közösen is szorgalmazta a sürgető kérdés megoldását az elmúlt években.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.