Idén negyedik alkalommal a házasokra figyelnek a magyarországi történelmi egyházak február 11–20. között. A Házasság hete kapcsán a rendezvény ez évi arcaival, a négy gyermeket nevelő Szabó Endrével és Szabóné Nemesy Krisztinával beszélgettünk.

Mikor és hogyan ismerték meg egymást?

Sz. N. K.: Gimnáziumi osztálytársak voltunk, diákszerelemből lett végül is házasság. Véletlenül épp egy egyetemre is kerültünk – nem egy karra, de egy egyetemre. Én gyógyszerész, ő orvos akart lenni. Szerencsére nem laktunk messze egymástól, igaz, hogy sokat kellett tanulni a felvételire, de minden nap átbiciklizett. 1990 óta vagyunk házasok, tavaly volt kerek évfordulónk. Nagyon szép ünnepet tartottunk – két baráti házaspárral együtt ünnepeltünk, az egyikkel egyszerre van a házassági évfordulónk. Mi katolikusok vagyunk, elhívtuk egy pap barátunkat is, és szentmisével ünnepeltünk. Nagyon szép volt, kaptunk áldást, méltón ünnepeltünk. 

Hogyan élik meg a hitüket a mindennapokban?

Sz. E. : Ez az a kérdés, amire nem lehet válaszolni. Nem szoktam belegondolni, hogy élem-e a hitemet vagy hitvalló vagyok-e, engem ezek a szavak idegesítenek. Az ember egyszerűen csak éli az életét, és igyekszik minél szebben, minél jobban tenni ezt. Ez egy sokkal természetesebb folyamat – a hitvalló kifejezésről nekem a melldöngetés jut eszembe. Mint a gyermeknevelés: a csillagos eget elmagyarázhatom a gyerekeimnek, abszolút nem érdekli őket. A gyerekeink egy szóból értenek, ez pedig a tett. 

Sz. N. K.: Igazából mindenben az Úristent szolgálod. A legfőbb imádság az, ahogyan élünk. Imádkozunk rendszeresen, az egyházban is dolgozunk, és a szentmiséken is részt veszünk. De nehéz erről beszélni, inkább élünk, és tesszük a dolgunkat. Nagyon bensőséges dolog az Isten és az ember kapcsolata. 

Körülbelül, mint egy házasság. A Házasság hete arcaiként szerepelni azért mégiscsak egy elég konkrét, hitvallói helyzet.

Sz. E.: Próbáljuk nem ennek felfogni, hanem sokkal inkább annak, hogy elmeséljük azt, hogyan élünk, hogyan gondolkodunk. 

Sz. N. K.: Amikor megkaptuk a felkérést, arra gondoltam, hogy eddig híres emberek voltak, és nem értettem, miért mi követjük őket. Aztán arra gondoltam, hogy mégis el kell vállalni, muszáj, hogy pozitív reklámot adjunk a házasságnak. A családi élet mindennek az alapja, egészséges gyerek csak egészséges családi légkörben tud felnőni, a szeretet légkörében. S hogy milyen egy család légköre, azt az határozza meg, hogy a szülők mennyire szeretik egymást. Ez alapdolog, ezt mindenen keresztül kell támogatni.

Már amikor összeházasodtak, nagy családot terveztek? Ez volt a minta?

Sz. N. K.: Nem, mind a ketten kétgyermekes családban nőttünk fel, de láttam olyan nagycsaládokat, akiket nagyon irigyeltem. Egyszer a tévében láttam egy dokumentumfilmet, amelyben egy nagycsaládot mutattak be, az nekem nagyon tetszett, és gondoltam, nekem is ilyen kéne. A médiának nagyon nagy a felelőssége, mert ha pozitív mintákat tud felmutatni, akkor az egy csomó ember számára vonzó lehet. 

Különösen, hogy a házasságnak elég negatív kampánya van. A nagycsaládosokért valószínűleg sokkal könnyebb tenni, mint a házasokért, könnyebb kiharcolni támogatást, segélyt, jogszabályokat, semmint törvényileg védeni a házasságot. 

Sz. E.: Éppen hogy lehet – az alkotmány 15. paragrafusa védi is, szerencsére, ezen buktak meg például a homoszexuális házassági törekvések. Örvendetes, hogy így védi a családot a magyar alkotmány, és a tervezett új alkotmány még inkább megerősíti ezt, nagyon helyes módon. Védeni tehát lehet, de sokkal nehezebb reklámozni. Sajnos arra állt be a fogyasztói társadalom, hogy a szenzációt és a negatívumokat keresse, és kevéssé figyeljenek fel a pozitív, jó dolgokra. Ügyes technikákkal azért ezt is meg lehet oldani – Svédországban a reklámokban legalább három gyereknek kell lennie. Itthon azt látjuk, hogy egy kutyával, vagy jobb esetben egy gyermekkel reklámoznak termékeket, szolgáltatásokat. Kicsit családellenes, hogy mindent kutyákkal reklámoznak, akikkel semmi bajom, nekünk is van kutyánk, de mindent a helyére kéne tenni. 

A Házasság hetét erre megfelelő kezdeményezésnek tartják?

Sz. E. : Igen, nagyon jó ötlet és nagyon szép dolog, és jó lenne, ha végre kikerülne az egyházi karanténból. Úgy érzem, hogy házasságápolással leginkább csak az egyházak foglalkoznak – ők nagyon helyesen –, de el kellene érni a társadalomnak minél több rétegét az üzenettel. Akár bulvárlapokban is szívesen megnyilvánulnánk, a lényeg, hogy mindenkihez elérjen az üzenet – nem mi, hanem a téma, mert ez nemcsak az egyházi közéletet érinti, hanem sokkal fontosabb annál. Egyszerűen a magyar nemzetnek nincs jövője, ha nem születik elég gyermek, illetve ha a családok nem épek. A gyermekvállalás ugyanis elsősorban szemléleti, nem anyagi kérdés – a nemzet sorsa a magyar anyákon múlik.

Azért a magyar apákról sem szabad elfelejtkezni.

Sz. E.: Pláne egy olyan országban, ahol kimutatható, hogy a magyar apák halandósága igen magas negyven-ötvenéves kor körül. A család és a házasság védőfaktor, a házasságban élő férfiak középkorú halálozása lényegesen alacsonyabb, mint a házasságon kívül élő, magányos férfiaké.

Honnan van az év mottója?

Sz. N. K.: Veled vagyok egész – Bandi hazajött, hogy jelmondat kéne, eszembe jutott, amikor még a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke volt, és esténként rengeteg feszültséggel órákig beszélgettünk a problémákról, megoldást keresve. Amikor találtunk megoldást, fellélegzett, és azt mondta: nélküled félkarú óriás vagyok. Tulajdonképpen ebből jön a gondolat, hogy veled vagyok egész. Mi azt tartjuk, hogy együtt vagyunk egészek. Ha egyedül megyünk valahova, mindig úgy érezzük, hogy a másik kicsit hiányzik.

Sz. E.: A munkát és a közéleti tevékenységet nem is lehetne máshogyan csinálni. Egyedül nem megy, ha nincs olyan szeretetteljes, egészséges háttér, ami az embert támogatja

Bagdán Zsuzsanna