Karácsonyi igehirdetésében Bogárdi Szabó István a boldogság kötelességgé válásával magyarázta a 21. századi ember boldogtalanságát. „A modern kor boldogságkövetelményeit kielégíteni hiábavaló, hiszen igaz és szabad örömöt csak Krisztus megtalálása hozhat. Ezért keresték őt a napkeleti bölcsek, és lelték meg végül a csillagokat figyelve a legkisebb faluban, Betlehemben, miközben érkezésének hírét hallva a jeruzsálemi paloták lakói már a hatalmuk elvesztésétől féltek" – fogalmazott a református püspök.

Jézus tehát – hangsúlyozta – nem uralkodói pompába, bíborba és bársonyba született, ahogy egy királynak illik, és ahogy mindenki várta, de rajta keresztül az Atya hallgatja meg az engesztelődni akarókat, a békességre vágyókat. Akit ő feloldoz, és meghív az örök életre, nem csalódik, a szorongás pedig reménnyé válik, hiszen a szabadulás lehetőségét nyújtja a gyötrő kétségek elől. Isten választ ad a legnagyobb és legősibb kérdésre is, arra, hogy a bűn és a halál legyőzhető, Krisztussal pedig kezességet is adott mindehhez. „Bárcsak szégyenné válna a háború, a harag, a kisemmizés, és lenne minden öröm forrása a megbékélés az Isten és az emberek között" – tette hozzá a püspök.

A püspök a reformatus.hu olvasóival videóüzenetben osztotta meg karácsonyi jókívánságait

Bogárdi Szabó István abban látja a karácsony jelentőségét, hogy Isten ilyenkor megfordíthat mindent a lelkekben, a háború békévé szelídülhet, és akire Krisztus rátalál, annak a szívébe mindent felülmúló öröm költözik. „Karácsony ezért a megfordítás reményt adó ünnepe" – hangoztatta a szerdai istentiszteleten egyházunk Zsinatának lelkészi elnöke.

Azt ünnepeljük, hogy Isten mindenbe beleavatkozott

A világ dolgaiba beavatkozó és az embernek utat mutató Istenről, az egyház külső megítéléséről, valamint a keresztyén közösség közéleti szerepvállalásáról is beszélt Bogárdi Szabó István az ünnepre készülve a Magyar Távirati Irodának. „Karácsonykor azt ünnepeljük, hogy Isten a világ minden dolgába beleavatkozott" – emelte ki a református püspök. Rámutatott: az ember szuverén akar lenni és lefokozásként éli meg, ha Isten beleszól az életébe. A mindenkori modern ember – kezdve Ádámmal és Évával –, „"kikéri magának", ha Isten utat mutat, tanácsot ad, föltartóztat vagy szankcionál. Mégis, van egy közösség, amelyik nemcsak azt állítja, hogy isteni segítségre szorul, hogy a helyes úton tudjon járni, hanem azt is megvallja, hogy önmagától nem találja meg a helyes utat. „Mi, keresztyének úgy állunk oda Isten elé, mint akik tanácstalanok, akik eltévedtek", mert azt látjuk, hogy a legjobb emberi tervek is rendre rosszul végződnek. A keresztyénség azt hirdeti, hogy van ugyan megoldás a világ gondjaira, de egyedül Isten kezében – mondta.

Bogárdi Szabó István szólt arról: a keresztyén közösség sokat küszködik azzal, hogyan lehet a jézusi üzenetet érvényesen elmondani, úgy, hogy „semmiféle hatékonysági elv érdekében ne másítsunk rajta, ne vegyünk el belőle és ne tegyünk hozzá". Mint mondta: a keresztyénség missziói mozgalom, hívogató, megszólító, üzenetet átadó közösség, és a keresztyének szeretnék, ha hiteles, vonzó közösségnek tartanák őket, amelyhez szívesen csatlakoznak, illetve amelyben szívesen maradnak az emberek. Emellett a külvilágot is „izgatja, hogy hova tegyék ezt a közösséget". Ugyanakkor nincs szögesdrót, berlini fal a keresztyének és a nem keresztyének között, inkább valamiféle „zöldhatáron mozgunk", hol közeledve Istenhez, hol távolodva tőle – jegyezte meg. Vannak, akik távolinak tűnnek, valamilyen titok folytán mégis közelebb vannak Istenhez, másokról pedig, akikről azt gondoljuk, szinte már a mennyország előszobájában vannak, hirtelen kiderülhet, hogy közönséges földi halandók, sőt egyáltalán nem azok, akinek vallották vagy mutatták magukat. „Mégis, magasra emeljük Krisztus zászlaját, köré gyűlünk, és követjük őt, esendőségünk, emberi gyarlóságaink ellenére. Önhittségünk folyton visszaránt a rosszba, de Isten igazsága felemel és kiszabadít" – fogalmazott.

Hozzátette: az évszázadok során számos külső igény is megjelent a közösséggel szemben. Ezek között vannak, amelyek a keresztyénség belső igényeit visszhangozzák, például, hogy legyünk adakozók, megértők, támogassunk másokat. „Legjobban az ellenségeink hangoztatják, hogy nekünk szeretnünk kell ellenségeinket is". De megjelennek olyan elvárások is, hogy „maradjunk csendben, vagy éppen ellenkezőleg, legyünk hangosak, háborodjunk fel. Olykor zárkózzunk a templomfalak közé, máskor meg vonuljunk utcára, hadoszlopot formázva. És persze mindig megmutatják a konkrét célt is", hogy miért vagy mi ellen. A mindenkori keresztyéneknek bölcseknek kell lenniük egyénileg és közösségeikben is, hogy miképpen reagáljanak ezekre az elvárásokra, hogy reagáljanak-e egyáltalán, hiszen ezeknél fontosabb, az isteni üzenet van rájuk bízva – mondta a református püspök.

Forrás: MTI