Negyedszer adott otthont a Közép-dunántúli országos Bv. Intézet baracskai objektuma  az Országos Fogvatartotti Imanapnak. Mivel innen indult a kezdeményezés, így 2011-ben az első imanap helyszíne is Baracska volt, majd itt rendezték a másodikat is. Ezután vándorútra indult az esemény, megrendezték többek között Pálhalmán és Budapesten is, majd tavaly ismét Baracska lett az Imanap helyszíne, ahogy idén is.

Kerítés, szögesdrót

Az Annamajorhoz, ahol a baracskai objektum épületei találhatók, hosszú bekötőút vezet. A kereszteződés elején egy rozsdásodó tábla figyelmezteti az arra járót, hogy csak engedéllyel lehetséges a behajtás. Néhány kilométer után egy leágazásnál sorompó akadályozza a továbbhaladást. A sorompó után, az út mellett a Kádár-kockának is hívott házakból áll néhány, ami egész falusi hangulatot kölcsönöz az intézménynek. Beljebb haladva, a magas, szögesdróttal megfejelt kerítések már egyből a látogató tudtára adják, hogy ez nem egy falu.

Az imanapra érkező lelkészeket, papokat, egyházi képviselőket és újságírókat a parancsnoki épület légkondicionált nagytermében frissítő várta. Kávézás közben Magyarné Balogh Erzsébet lelkipásztorral, a Református Missziói Központ igazgatójával beszélgetve világossá válik, hogy a fogvatartotti imanapot református börtönlelkészi szolgálat kezdeményezte, amit évről évre a fogvatartottak bibliaköreinek, imaköreinek szerveznek. Elmondja azt is, sokesetben az intézményektől függ, mennyire támogatják a fogvatartottak részvételét, mert az utaztatásukhoz gépkocsit és kísérő állományt kell biztosítani. Idén az ország 9 másik büntetés-végrehajtási intézményéből érkeztek fogvatartottak Baracskára, az előadásokat és hitvallástételeket 101 rabruhás fogvatartott hallgatta végig.

Börtön és lelkésze

Mielőtt szigorú kíséret mellett átvonulnánk a börtön ebédlőjébe, eligazítást kapunk arról, mit lehet és mit nem a fogvatartottak között. Például nem beszélgethetünk csak úgy bámelyikőjükkel és saját személyiségi jogaik védelmében nem is fényképezhetjük le őket úgy, hogy látszódjon az arcuk. Mivel még van egy kis időnk, így Darvas Szilárdot, a Tiszalöki Országos Büntetés-Végrehajtási Intézet új börtönlelkészét faggatom arról, miért vállalta el a börtönlelkészi szolgálatot.  – A börtönben is emberek vannak, akik terheket és bűnöket hordoznak, nekik is szükségük van az evangélium üzenetének meghallására. Amikor az előttem itt szolgáló lelkész távozott e szolgálati helyéről, akkor keresett meg az intézet képviselője, hogy vállalnám-e a börtönlelkészi szolgálatot. Mivel lassan húsz éve végzek szolgálatokat e missziói területen, bizalomnak és megtisztelőnek is éreztem ezt a felkérést. Lelkészi végzetségem mellett külön börtönlelkészi képesítéssel is rendelkezem. Így mondtam igent és kértem Isten további segítségét erre a feladatra. A kinevezésem előtt öt évig a Tiszáninneni Református Egyházkerület börtönmissziós lelkésze voltam Sátoraljaújhelyen, mellette már korábban is szolgáltam kinevezett helyettes börtönlelkészként Tiszalökön.

A lelkipásztor elmondja, hogy bár 19 éve szolgál helyben lakó lelkipásztorként is az Alsó-Felsőberecki Református Társegyházközségben, mégis szükségét érezte, hogy missziós területtel is foglalkozzon. Kiderül, hogy igyekszik nem különbséget tenni a börtöngyülekezet és a hagyományos gyülekezet között lelkészi szolgálatait tekintve.  – A reszocializációs folyamat során arra van a legnagyobb szükség, hogy ha szabadulnak az elítéltek, akkor tudják azt, hogy rátalálhatnak egy gyülekezeti közösségre, egy templomra, ahol istentiszteleten megállhatnak Teremtőjük, Megváltójuk előtt, elkérve a Szentlélek erejét életük megváltozott folytatásához a Krisztusban. Próbálom úgy végezni a munkámat, mint bármely gyülekezet közösségében tenném azt.

Közben megérkezik Csuka Tamás dandártábornok, nyugalmazott protestáns tábori püspök is, majd a fegyőrök gyűrűjében átvonulunk az imanap helyszínére. Idegesen berreg a mágneszár a kerítés kapuján, majd egyenként sétálunk át a fémkereső kapun, miután arcképes igazolványunkkal igazoltuk magunkat. Rekkenő hőségben sétálunk száz-százötven métert, hiába tartozik mindegyik fogvatartotti épülethez külön sétaudvar, ebben a kánikulában senkinek sincs kedve kint lenni a rabok közül.

Mi az a biztonság, amiben bízol?

Az ebédlőben mellbevágó hőség fogad, ahol a fogvatartottak már egy ideje az asztalaiknál ülnek, előttük műanyag pohár és egy-egy üveg ásványvíz. Mi is elfoglaljuk a helyünket, majd Szénási Jonathan Sándor református lelkipásztor, a baracskai intézet lelkésze, mint házigazda megnyitja az imanapot, melynek vezérigéje Ézsaiás próféta könyvéből szól az egybegyűltekhez: „Mi az a biztonság, amiben bízol?” Szerinte ez egy örökérvényű kérdés, amit sokszor feltesznek nekünk, amikor az ördög támad és kétségbe akarja vonni, hogy kinek van őszinte hit a szívében.  – Pont az ézsaiási történetből tudhatjuk, hogy Isten számára nincs reménytelen ember és nincs reménytelen helyzet.

Az imanapnak nem csak vezérigéje, hanem éneke is van, méghozzá a kárpát-medencei református énekeskönyv 468. dicsérete, ami többször felcsendül majd az együttlét alatt. Éneklés után Kiszely Pál dandártábornok, a baracskai intézmény parancsnoka köszönti az egybegyűlteket. Köszöntőjében hangsúlyozza, hogy a fogvatartottak reintegrációja elképzelhetetlen az egyházak részvétele nélkül. Emlékeztet rá, hogy nem mindig volt ez így, a magyarországi szocialista börtönökben tilos volt a vallásgyakorlás egészen 1989-ig. Szerinte az elmúlt harminc évben az egyházak segítsége nélkül  a börtönök nem tudták volna elvégezni azokat a feladatokat, amiket a jogszabályok előírnak, és ezért is tartja fontosnak, hogy segítsék a lelkészek tevékenyégét és mindent megtegyenek azért, hogy a fogvatartottak gyakorolni tudják vallásukat.

Szénási Jonathan Sándor szívesen gondol vissza arra, hogyan bólintott rá a börtön akkori parancsnoka az első imanapra. Visszaemlékezése szerint egy baracskai program után együtt ebédelt Szabó István püspök, L. Molnár István börtönlelkész, az akkori börtönparancsnok, Cséri Zoltán és ő. – L. Molnár István látta, hogy az én baracskai parancsnokom több szabadságot ad programszervezésében, mint az övé, és így szólt a parancsnokhoz: „Parancsnok úr! Látva, hogy itt Baracskán minden milyen jól megy, arra gondoltam, mi lenne, ha a püspök úr védnöksége alatt, tartanánk egy országos imanapot itt?” Mi erre köpni-nyelni nem tudtunk hirtelen, sem püspök úr, sem a parancsnok úr, sem én. Majd egy gondolatnyi szünet után a parancsnok megszólalt: „Hát megpróbálhatjuk, mi helyet adunk neki.”

A börtönparancsnok után Magyarné Balogh Erzsébet köszönti az imanap résztvevőit. Köszöntője elején L. Molnár Istvánról emlékezik meg, aki a közelmúltban bekövetkezett haláláig vezette börtönlelkészi szolgálatot. Magyarné Balogh Erzsébet felidézi, hogy L. Molnár István minden írását, beszédét úgy kezdte és úgy zárta, hogy Soli Deo gloria, azaz egyedül Istené a dicsőség. Felidézi, hogy tőle származik a fogvatartotti imanapok gondolata, a kezdeményezés élére pedig Szabó István püspök állt. L. Molnár István odaadó börtönlelkészi munkájára egy, az ebédlő bejáratában felállított tabló is emlékezteti a közösséget.

Hitvallások

A köszöntések után elkezdődnek a fogvatartottak előadásai, sokan mondják el, hogyan tértek meg, míg mások egy-egy vers elszavalásával szolgálnak. Egy sopronkőhidai rab arról tesz bizonyságot, mennyire megváltoztatta az életét az, amikor rájött, hogy Isten szemében ő értékes ember és nem egy nulla. Rabtársa már tavaly is itt volt az imanapon és megtiszteltetésnek érzi, hogy újra itt lehet. Elmondása szerint nagyon sokat jelent számára, hogy találkozhat olyan rabtársakkal, akik szintén befogadták már szívükbe Jézust.

Az előadások között újra felhangzik a 468. dicséret, már szinte mindenki fejből tudja a három versszak szövegét. Az előadások között igei köszöntőt mond Szabó József, a Magyar Evangéliumi Börtönmisszió elnöke, Csuka Tamás nyugalmazott protestáns tábori püspök és Böjte Csaba ferences szerzetes is, majd zenés előadások következnek. Utána a Váci Fegyház és Börtön bibliaköre áll színpadra, akik hegedűvel, gitárral és énekkel dicsőítik Istent. A dalok meglepően jól szólnak, legalább úgy, mint egy dicsőítő zenekar előadása valamelyik keresztyén fesztiválon.

Boros Lajos volt fogvatartott bizonyságtétele

Az imanap végén zárszóként a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának nevében Szilassy Roland őrnagy beszél az egybegyűlteknek, aki egy Babits Mihály idézettel zárja a IX. Fogvatartotti Imanapot: „… s képekből összeáll a képtelen/ korlátokból korlátlan végtelen.”

A fogvatartotti imanapok szinte állandó vendége a Bajai Református Egyházközség küldöttsége, amit idén R. Füzesi Nóra, a gyülekezet presbitere vezetett. Elárulja, hogy bár Baján kicsi a gyülekezet, mégis minden évben támogatják a büntetés-végrehajtási intézetből szabadultak beilleszkedési programját.  – Isten segítségével találtunk egy olyan találkozási pontot a börtönmisszióval, ahol megtaláltuk a helyünket. Ez egy szerény anyagi támogatás, ami gyakorlatilag a frissen szabadultak családi életbe való visszailleszkedését, beilleszkedését támogatja. Azért jövünk el minden évben, hogy jelenlétünkkel is támogassuk a rabokat, azt üzenve nekik ezzel, hogy falak nélkül, egy légtérben, gyakorlatilag a kánikula adata együtt izzadásban a bűnöket izzadjuk itt ki közösen. Elgondolkodtató, hogy ugyanolyan nyomot hagy a szép ruhámon, mint a fogvatartottak öltözetén.

Dallamok

Sokan már fészkelődnek, ami két és fél óra egyhelyben ülés után teljesen érhető, de valójában még nincs vége az eseménynek, hátravan ugyanis a baracskai bibliakör szolgálata, akik cigány dalok dallamára énekelnek evangéliumi tartalmú énekeket. A színpadon álló 18 ember lelkesebben dalol, mint egy nyári táborban, a tábortűz mellett a Tüzed uram Jézust éneklő ificsoport.

Az imanapot lezáró áldások után Szénási Jonathan Sándortól megtudom a dalok keletkezésének körülményeit is. Elmondja, hogy a bibliakörbe járók nem igazán élvezték Balassi Bálint zsoltárjait, viszont nagyon szívesen énekelték saját dalaikat, amiknek a szövege nem nagyon passzolt az alkalomhoz. Majd Osváth Zoltán orgonista, hangmérnök segítségével rögzítettek jónéhány dalt a börtönben, amihez Szénási Jonathan Sándor írt bibliai tartalmú szöveget. Elárulja azt is, hogy készült belőle CD, amiket az előző Cigány Imanapon elkapkodtak. – Nekem igazából az a jó, amikor kiengednek valakit, háromszor mehet haza a családjához szabadulás előtt, és a második alkalommal már azzal jön vissza, hogy Atyám, az otthoniak már ezzel a szöveggel éneklik! Ezek az énekek úgy terjednek most, mint a népdalok, vagy mint a reformáció korában, Drávaszögben az énekeink.

Hegedűs Bence, fotó: Kalocsai Richárd