Ezután kivitte őket Betániáig, felemelte a kezét, és megáldotta őket. És miközben áldotta őket, eltávolodott tőlük, és felvitetett a mennybe. Azok pedig leborulva imádták őt, majd nagy örömmel visszatértek Jeruzsálembe; mindig a templomban voltak, és áldották Istent. (Lukács 24, 50-53.)

Az Istentől elidegenedett, elvilágiasodott ember nem tud mit kezdeni az egyházi ünnepekkel, esetleg a karácsonyt még valahogy értelmezi. Azt mondja a szeretet, az ajándékozás ünnepe – ezért ő is ajándékoz.

A feltámadással már valóban nem tud mit kezdeni, a mennybemenetelt, pünkösdöt pedig végképp nem érti, hiszen – úgy gondolja – nincs benne semmi kézzel fogható. A református keresztyénségnek azonban nagy ünnep Jézus hazatérése.

A földrejöttével elkezdődött megaláztatása – hiszen Ő a menny királya volt, akinek ott angyalok tízezrei lesték minden gondolatát… Hitvallásunk szerint egész élete szenvedés volt – a megaláztatások, a gúny, mind-mind a lelkébe martak. Aztán amikor végig kellett néznie, hogy szeretett népe – amelyet annyiszor akart összegyűjteni – nem akart hívó szavára hallgatni, sőt tudatosan ellenállt… Vagy amikor a kereszthalál legnagyobb gyötrelmét kellett átélnie: amikor bűneinket magára vette, még az Isten is elhagyta.

Feltámadásával azonban elkezdődik az Ő felemeltetése, s ez folytatódik a mennybemenetelekor. Jézus visszatér az Atyához, s ebben nem csak az van benne, hogy a sok nyomorúságból megmenekül, hanem hogy győztesként tér vissza, hogy az Istennek a jobbjára üljön! A Hozzá méltó helyre került! Beteljesítve küldetését, visszakerül a mindent irányító, kézben tartó „bázisra”.

Már Jézus egész ittlétében, elmenetelében azt látjuk, hogy mindent az Atya tartott kézben, s az Atya ma sem változott. Ő ma is mindent kézben tart. Ő mindent Önmaga dicsősége szempontjából cselekedett, és ez nekünk javunkra válik! János evangéliumában Jézus azt mondja: Kijöttem az Atyától és kijöttem e világba, de most elhagyom ezt a világot, és elmegyek az Atyához… (Jn16,28)

Ezek a gondolatok önmagukban véve öröm üzenetként hangoznak a keresztyén ember számára, de hitvallásunk alapján feltehetjük azt a nagyon direkt kérdést is, hogy mit használ nekünk Krisztus mennybemenetele? Miért jó ez nekünk? Mi a hasznunk ebből bármikor is?

Az Atya előtt Közbenjárónk

Jézus Krisztus megváltó műve nem csupán a golgotai keresztre a váltságdíj kifizetésére, a helyettes áldozatra korlátozódik. Mivel a megváltott gyermekei is gyakran elbuknak, elbukunk, szükséges, hogy a megváltottakért – szüntelen közbenjárjon, esedezzen, könyörögjön valaki.

Nagy tanítása a Szentírásnak az is, hogy nem akárki állt az Atya elé értünk, hanem az a Krisztus, akit az Atya küldött megváltásunkért, aki a küldetését győztesen teljesítette, és akit az Atya elfogad! Nem csupán én imádkozom teérted, nem csupán emberi felindulásból könyörög valaki értem, hanem az Isten tökéletes Fia, akit az Atya egyedüli méltó partnerként fogad el. Ezért minden értünk mondott imádságáról bizonyosak lehetünk, hogy az meghallgatásra talál!

Azután az is fontos, ahogy Pál nagyon őszintén beszél a Római levélben a Krisztust megismerő ember harcáról: látja, ismeri a jót, és gyakran még sem azt teszi. Mi lesz akkor így ezzel az emberrel? A kísértések között elbukó ember el fog kallódni…? Örömmel válaszolhatjuk: Nekünk közbenjárónk van a mennyben! Ki mer minket kárhoztatni? Jézus Krisztus az, aki megigazít!

S ha arra kérdésre keressük a választ, hogy meddig jár közben értünk? Örömmel válaszolhatjuk, hogy egészen addig, amíg visszajön az Övéiért, és helyreállít mindent az Isten eredeti terve szerint. Amíg minden szem meg fogja Őt látni!

Maga mellé veszi az övéit

Jézus Krisztusról azt olvassuk a Bibliában: Ő is emberi, feltámadott testben van jelen a mennyben, és ez biztos záloga annak, hogy testileg mi is odakerülünk… Miközben a pogány gondolkozás beszüremkedett a keresztyének közé, és ennek kapcsán sokan azt állítják, hogy az ember teste bűnös, megvetendő – a Biblia ezt sehol nem mondja! Isten teljesen másként gondolkozik a testről, Ő a Szentlélek templomának tartja a hívő ember testét. Bennünket nem a testünk sodor a bűnbe, hanem az Istentől elfordult, az Ő akaratát nem kereső testies gondolkozásunk. Jézus Krisztus a megváltott embernek, emberi mivolta egészének, így a testének is készítette a mennyet!

A hitvallásban azt valljuk: hiszem a test feltámadását, és az örök életet.

Halálunkkor csak a lelkünk kerül oda az Úrhoz, de feltámadásunk után mindenestül ott leszünk az Úrnál. Ahogy Ő megígérte: És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek.

Micsoda vígasztalás ez a keresztyén embernek: ezt a nyavalyás testet is szereti, és megbecsüli az Úr! Fontos, és értékes Neki az egész életünk! Biztos így sem lenne rossz (ebben a testben) az Úr Jézussal – de dicsőséges testben lehetünk Nála örökké! Otthon lehetünk Nála, Vele – az Ő tervei szerint.

Addig Lelke segít a mennyeiekkel törődni

Isten nagyon jól ismeri az embert, tudja, hogy szüksége van Segítőre. Ennek a hitnek a záloga, pecsétje, előlege a Szent Lélek, akit Jézus Krisztus maga helyett küldött el – Lelkét adja az Övéinek! Ez a Szent Lélek végzi el emberben a megtérést. Ezzel a Lélekkel „oltja be” – mint a szőlőoltványt a szőlőtőbe, ezzel kapcsolja be az Övéit a „Krisztustestbe”! Ez által a Szent Lélek által él az Úr az emberben.

Jézus Krisztus elment, hazament, és azt mondta, hogy ez jobb nekünk, hiszen a Szent Lélek eljövetelének ez volt a feltétele.

Jézus Krisztus elment, de mi nem vagyunk magunkra hagyatva! Nem vagyunk árvák! A hitvallásunk szerint: …istensége, fensége (=hatalma), kegyelme (bűnbocsánata, lelki ajándékai), és Lelke soha el nem távozik az Övéitől!

Mit végez az Ő Szent Lelke? Segít, munkálkodik a hívőkben. Újra és újra felemeli a tekintetemet Jézusra!

Ha szétnézek magam körül, a földre nézek: bűnt, szenvedést, halált látok. Ettől elkeseredek. Ha a világra nézek: látom a sok szörnyűséget, legszívesebben kifutnék belőle!

Magamra nézve bűneimet és az alkalmatlanságomat látom, de Ő felemel. A Szent Lélek egy-egy temetésen, és a temetőben is felemeli a hívő ember tekintetét, és Jézusra néz, Aki győzött.

Minden okunk meg van tehát ünnepelni Jézus mennybemenetelének napján!

Ha a Szent Lélek: zálog, pecsét, előleg – és ennyi mindent kap a keresztyén ember már így is, akkor milyen lesz az, amikor már nem csupán az előleg lesz a miénk? Nézd az Odafentvaló, az Atya jobbján lévő Jézust, aki szeret, és aki által diadalmaskodunk, erre pedig Ő a garancia! Ő ígérte! Ezért ünnepelhetünk ma teljes örömmel!

Zila Péter, fotó: Dimény András

A szerző a Budapest-Nagyvárad téri Református Egyházközség lelkipásztora.