Az őszi ülésszak második napja Szalay Kont esperes fohászával és igeolvasásával kezdődött, majd átadták a zsinati alapítású díjakat. A Magyarországi Református Egyház Zsinata április 19-i ülésén döntött arról, kinek ítéli oda ebben az évben a pedagógiai, szeretetszolgálati és lelkészi kitüntetéseket. „Jól esik, hogy azokra figyelhetünk, akik többet, jobbat teljesítettek, akik őrhelyükön álltak” – hangsúlyozta a díjátadók előtt Huszár Pál, a Zsinat világi elnöke.

Nemzetközi kiválóság

A Doktorok Kollégiuma (DC) augusztus 22-én tartott közgyűlésének döntése alapján Karasszon István vette át az Aranygyűrűs teológiai doktor elismerést. A professzor a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) Hittudományi Kara Ószövetségi Tanszékének vezetője, 1999 óta a DC Ószövetségi Szekciójának elnöke, valamint több mint tíz éve tanszékvezető a Selye János Egyetem Református Teológiai Karán, ahol a doktori iskolát is vezeti. Tucatnyi önálló könyve látott napvilágot, lektorálásokat és szerkesztést jegyez, számos cikke jelent meg magyar- és idegen nyelvű kiadványokban, továbbá fordításokat és recenziókat is ír. A Magyar Tudományos Művek Tára összesen 274 közleményét tartja számon.

Nemzetközi elismertségét mutatja, hogy a professzor hatvanadik születésnapja alkalmából szerkesztett kötetet a rangos münsteri Ugarit Verlag jegyezte és adta ki. „Függetlenül attól, hogy teológiai tanulmányaink alatt hallgattuk-e előadásait, egy kicsit mi, ószövetségesek valamennyien az ő tanítványai vagyunk” – hangsúlyozta laudációjában Hodossy-Takács Előd. A DC főtitkára kiemelte, hogy Karasszon István évtizedek óta minden tőle telhetőt megtesz a tudományos utánpótlásért: tanítványokat vesz maga mellé, bevezeti őket a kutatás ismereteibe, segíti őket publikációs fórumok közelébe jutni, „és időközben arról is meggyőzi őket, hogy a szakterület művelése mellett meg kell maradni elsősorban teológusnak”.

Tudományos munka gyülekezeti lelkészként is

„Hamar István az élő példája annak, hogy színvonalas gyülekezeti munka mellett is lehet igényesen művelni a teológia tudományát” – mondta az Aranyokleveles teológus cím átadásakor Hodossy-Takács Előd. Kiemelte: Hamar István gyülekezeti lelkészként „teljes lelkipásztori szolgálata alatt átélte a bibliai tudományokkal foglalkozás kihívásait az exegézis útvesztőiben és a kortörténeti, valamint a bibliai teológiai ismeretek alkalmazásában egyaránt”.

Feleségével, a szintén lelkész Móricz Juliannával 1965-től 1968-ig Nagykőrösön voltak segédlelkészek, majd 1968-tól 1976-ig Albertirsán szolgáltak gyülekezeti lelkipásztorként. 1975–76-ban a wittenbergi Prediger Seminar ösztöndíjasaként a bibliai őstörténet teológiai konzekvenciáit kutatta, munkájából könyv is született Az ember a teremtett világ élén címmel. 1976-tól 2006-os nyugdíjba vonulásáig Szolnokon szolgált feleségével gyülekezeti lelkipásztorként. Hamar István aktívan részt vett az új bibliafordítás segédmunkálataiban, ószövetségi szaktanfolyamokon, számos ószövetségi tárgyú cikket és előadást írt, a Keresztyén Bibliai Lexikonban mintegy nyolcvan szócikket jegyez, ezen kívül öt éven keresztül oktatott ószövetségi tárgyakat a nagykőrösi főiskolán.

Rendíthetetlen derűvel szolgálva

A Kiss Ferenc-díjat idén Bori Gáborné Éva és Bori Gábor, a Káposztásmegyeri Református Egyházközség tagjai kapták meg, mint akik „élő példái Jézus Krisztus derűjének, szeretetének, önmagát odaáldozó teljességének”. Méltatásában Svébisné Juhász Márta zsinati tag elmondta, hogy a házaspár szinte a kezdetektől tagja a káposztásmegyeri gyülekezetnek: Bori Gábor 1997-től 2007-ig presbitere, 1999-től 2017-ig pedig gondnoka volt a közösségnek. Az egy hónapja elhunyt Bori Gáborné gyermekek közt szolgált hitoktatóként, alapítója és aktív szolgálattevője volt az asszonykörnek, férjével heti rendszerességgel bibliaórákat szerveztek, lelkigondoztak, továbbá tíztagú házaskör házigazdái, vezetői voltak hosszú éveken át, és a kéthetente összehívott imaközösségnek is biztosították az igei táplálékot.

„Éva és Gábor rendszeres imahátteret biztosítottak a gyülekezet minden örömében és gondjában. Különös figyelmet fordítottak imádságaikban a betegekre, a születendő kicsinyekre és azokra, akik nyomorúságáról tudomást szereztek” – emelte ki Svébisné Juhász Márta. „Sokan részesülhettek gondoskodó szeretetükből, lelkigondozásukból és támogatásukból. A betegek, erőtlenek, rászorulók hordozásában példamutatóan élen jártak. Kezük mindig ki volt nyújtva adakozásra, cselekvésre, ahogy a helyzet kívánta: pénzzel, élelemmel, munkával, beszélgetéssel. Éva, amennyire az erejéből telt, rendíthetetlen derűvel kereste fel a rászoruló testvéreket, és elsőként látogatta őket Gáborral együtt a kórházban, a betegágynál” – tette hozzá az előterjesztő.

A diakóniai képzés szolgálatában

A református diakóniai intézményekben végzett hűséges, szakmailag, emberileg és a református lelkiség szempontjából kiváló szolgálatot elismerő Juhász Zsófia-díjat Fruttus István Levente, a KRE Tanítóképző Főiskolai Kara (TFK) Szociális Munka és Diakóniai Intézetének főiskolai docense vette át. Fruttus István Levente a nyolcvanas évek végén a Nagykőrösi Református Egyházközség frissen megérintett tagjaként lett elhívottja és tevékeny részese az 1990-ben elindult diakónusképzésnek. Ettől kezdve mindinkább a diakónia és a segítő szakmák spirituális vetületének vizsgálata állt tudományos munkássága központjában. A nagykőrösi tanítóképző frissen megalakult Diakóniai Intézetének igazgatója, vezetője volt egészen 2008-as nyugdíjba vonulásáig.

Tevékenysége nyomán elindult a felsőfokú, diplomát adó diakónusképzés, tanított a nagykőrösi főiskolán, a budapesti és a debreceni teológián, a Partiumi Keresztény Egyetemen és a Semmelweis Egyetemen is. A Babeş-Bolyai Tudományegyetemen megvédett doktori disszertációja a diakóniai menedzsment aktuális problémáit vette górcső alá, különös tekintettel a szociális és diakóniai szervezetekre. „Egyházunk felsőoktatási rendszerében az ő aktív szolgálata, tevékenysége vezetett a KRE TFK szociális munka alapszakának sikeres akkreditációjához. Az oktatás során mindvégig külön figyelmet szentelt a szociális munka és a spiritualitás kapcsolatának megélésére és megjelenítésére” – hangsúlyozta méltatásában Svébisné Juhász Márta.

Hűséggel a szórványokban

A Dobos Károly-díjat az Őrségi Egyházmegye javaslatára Tóth Győző becsvölgye-kustánszeg-csonkahegyháti lelkipásztor vette át, aki harminckilenc éve viseli szívén a református szórványok ügyét. „Tóth Győző sosem szolgált olyan gyülekezetben, ahol a vasárnap délelőtti istentiszteleten túl nem volt más szolgálata a lelkipásztornak. Vasárnaponként három-négy istentiszteletet tart, hétköznaponként akár huszonöt-harminc kilométert is autózik egy-két gyermek hittanoktatásáért” – hangsúlyozta méltatásában Jakab Bálint Mihály, a Zsinat tanulmányi és teológiai bizottságának elnöke. Hozzátette: Tóth Győzőt sosem befolyásolta a gyülekezet létszáma, „folyamatosan képzi magát, és úgy készül szolgálataira, mintha százak hallgatnák”.

A díjazott 1979 októberétől exmisszusa, majd segédlelkésze, 1982-től megválasztott lelkipásztora volt Somogyjádnak és szórványainak. Az egyre aggasztóbb lelkészhiány miatt 1984 októberétől egy éven át a mezőcsokonyai anyaegyházközség gondozásával is megbízták. 1986 nyarától a felsőmocsoládi egyházközségben is ellátta a szolgálatokat. 1995 novembere óta a becsvölgye-kustánszeg-csonkahegyháti egyházközségben és tizenkilenc szórványában szolgál. 2005-ben középiskolai vallástanári oklevelet szerzett a KRE-n, és egyházmegyei, illetve egyházkerületi tisztséget is ellát. Az egyházkerületi adattári előadói tisztségre Szakál Péter esperes indoklása szerint „a Dunántúli Református Egyházkerület egyik legszerényebb és a hivatali ügyvitelt tekintve a legpéldamutatóbb lelkipásztoraként” választották meg.

Szigorú szeretettel vezetve

A református iskolaügyért végzett áldozatos munka elismerésére alapított Imre Sándor-díjat Németh Lea lelkipásztornak, internátusvezetőnek adta át a zsinaton Ábrám Tibor tiszáninneni főgondnok. A lelkipásztort ácsi és tahitótfalui lelkészi szolgálata, majd naumburgi tanulmányai után kereste meg az akkori egyetlen református gimnázium igazgatója, egykori osztályfőnöke, Gaál Botond, hogy felkérje a Leányinternátus vezetésére. „Nem volt könnyű elfogadtatnia magát munkatársaival, egykori nevelőtanáraival, ő azonban lépésenként és tudatosan alakította ki az internátusi életnek azt a szabályozását, amely évtizedeken keresztül szinte változatlanul élt tovább – lényegében a mai napig. Pedagógiai alapelve a szigorú szeretet, azaz a jogok és kötelezettségek egyensúlyának megteremtése” – mondta Ábrám Tibor tiszáninneni főgondnok.

A nyolcvanas évek externátusi rendszere, az 1993-ban visszakapott Andaházy-Szilágyi Intézet felújítása és az 1998-ban elkészült új, 230 fős internátus felépülése és használatba vétele, majd a Kollégium legutóbbi, nagy volumenű felújítása miatti költöztetések megszervezése mind Németh Lea vezetői erényeit bizonyították. Az igazgatónő egész pályafutása során fontosnak tartotta pedagógiai, módszertani, vezetői ismeretei bővítését, szívesen vett részt konferenciákon, továbbképzéseken. A gimnáziumban rendszeresen tartott hittanórákat, áhítatokat, istentiszteleteket, és az internátusban is vállalt bibliaórákat, lelkigondozói beszélgetéseket. „Németh Lea internátusvezető egyházunk és iskolarendszerünk azon kevés munkatársai közé tartozik, akik teljes életüket odaszánták a vállalt szolgálatra. Számára soha nem vált szét a magánélet és a hivatás, hanem igazi pedagógusként és lelkipásztorként élt és munkálkodott a rá bízott diákok és munkatársak közösségében. Életműve példa az általa nevelt nemzedékeknek, valamint a vele együtt dolgozó munkatársaknak” – emelte ki Ábrám Tibor.

Bagdán Zsuzsanna, fotó: Vargosz, Sebestyén László