Ebben az évben is több mint ötven teológus érkezett Budapestre, a Zsinati Hivatal épületébe, hogy egy végső vizsgán adjanak számot az elmúlt években megszerzett tudásukról. Szeptember 11-én és 12-én végül ötvennégyen tették le sikeresen az egységes lelkészképesítő vizsgát, ketten a különbözeti vizsgát és egy fő a teljes – lelkészi és különbözeti – vizsgát.

Az idei vizsgázók a négy magyarországi egyházkerületből, valamint Erdélyből és Kárpátaljáról érkeztek, majd egykori tanáraik kérdései után még azokra is készséggel válaszoltak, melyeket mi tettünk fel nekik.

Az egységes lelkészképesítő vizsgára azok jelentkezhetnek, akik a református lelkészi egyetemi oklevelet már megszerezték és református lelkészi képesítést kívánnak nyerni vagy honosítani szeretnék határon túli intézményben megszerzett lelkészi képesítésüket.

Valódi elhívás

Rákosi Réka a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Alacskáról érkezett és bár komoly félelmei voltak a nagy megmérettetés előtt, végül mégis érdekesnek találta a vizsgát – amit természetesen sikeresen teljesített is. Mint mondja, gimnázium után azonnal, még 2012-ben kezdte meg lelkészi tanulmányait a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán, melyeket idén tavasszal be is tudott fejezni.

„A gimnázium utolsó évében vettem részt úgy gyülekezeti munkában, hogy arra gondoltam: nekem is jó lenne lelkészként – teszi hozzá. – Később, a teológián harc volt számomra, hogy ez a magam döntése volt vagy valódi elhívás, de Isten mindig megerősített az elhatározásomban.”

A lány azt is elmeséli, hogy nem pont azt tanulta egyetemi évei alatt, amire kamaszként számított, de úgy érzi, sokat adtak neki a teológián töltött évek: felkészítették a szolgálatra, és arra is, hogyan fejlődjön tovább. Bár maga a lelkészképesítő vizsga nem volt könnyű, Réka hálás, hogy ezt az „akadályt” is sikerrel vette, így fontos élménnyé válhatott számára az elmúlt két nap. „Ez a vizsga szép lezárás volt – a valódi szolgálat pedig most kezdődik” – hangsúlyozta.

Tovább az úton

„Gimnáziumban matematika-fizika-informatika szakos voltam és mérnöknek készültem, de az utolsó nyáron egy gyermektáborban szolgáltam, ahol megtapasztalhattam, hogy Isten segítségével minden alkalmatlanságom szertefoszlik” – válaszolta Weiner Zoltán arra a kérdésünkre, miért választotta a lelkészi hivatást. A fiatalembert sok ima vezette a döntésig, de visszanézve sem választana más utat: „Néha megingott az elhatározásom, de soha sem dőlt romba, biztos pont az életemben, hogy Isten a lelkészi szolgálatra hívott.”

A teológusok számára azért is komoly kihívás a lelkészképesítő vizsga, mert hiába fejezik be tanulmányaikat és tesznek sikeres záróvizsgát nyár elején, aki úgy dönt, nem vár tovább, annak azonnal el kell kezdenie a felkészülést a következő megmérettetésre. Ezzel a lehetőséggel élt Zoltán is, és bár a nyara nem sikerült pihentetőre – feleségével novemberre várják első gyermeküket –, azt mondja kellemes meglepetés volt számára a vizsgakörnyezet. „Jelenleg Kecskeméten szolgálok segédlelkészként, főleg az ifjúsággal foglalkozom, és egyelőre szeretnék itt maradni – avat be terveibe. – Később örömmel részt vennék más gyülekezetek munkájában vagy akár gyülekezetplántálásban is, de majd kialakul minden – hiszem, hogy Isten majd tovább vezet az utamon.”

Megáldott elhatározás

Különleges helyzetben vizsgázott Szemere Judit és Csernyiga Gyula, mert azon túl, hogy házaspárként készültek fel a megmérettetésre, fél éves kislányuk, Erzsébet is elkísérte őket Budapestre. A pár a Beregszászi Református Egyházközségben szolgál, Judit szülési szabadságát töltő segédlelkészként, Gyula pedig a Bereg megyei misszióban és kórházlelkészként. De milyen lehetett a vizsgára készülni ennyi feladat és egy csecsemő mellett? Azt mondják, elsősorban érdekes, de mindenképp áldott – a gyülekezet és a család a kezdetektől támogatta őket elhatározásukban.

„Hatalmas kegyelem számomra, hogy sikerült a vizsga, úgy érzem, jobban is felkészülhettem volna – teszi hozzá Gyula. – Kétséges volt, hogy idén vagy jövőre jelentkezünk a vizsgára, de hálás vagyok a sok biztatásért, melynek köszönhetően belevágtunk.” Az elhangzottakkal pedig felesége is egyet ért: „Már a teológián megtanultuk, hogy amit teljes odaszánással megteszünk, az elég. Volt, amikor kevésnek éreztük teljesítményünket, de Isten mindig megáldotta az elhatározásunkat, tovább haladhattunk és végül eljuthattunk idáig.”

A házaspár ezzel a hittel és bizalommal szeretné folytatni kárpátaljai szolgálatát, Judit például Erzsébet mellett is vállalt igehirdetéseket, azt mondja, annyira az élete része a lelkészi hivatás, hogy nem tudott volna hosszú hónapokra teljesen elszakadni tőle. „Ez a vizsga az elmúlt évek tanulmányainak hivatalos megerősítése volt, de abban reménykedem, nem hoz nagy változást az életünkben: hazatérünk és ott folytatjuk a szolgálatot, ahol abbahagytuk” – fogalmaz Gyula.

Farkas Zsuzsanna, fotó: Vargosz