Sokévi külföldi vándorlás után érkezik haza az ötvenéves Szenci Molnár Albert zsoltárfordító, ekkor találkozik a sárospataki teológusokkal, akik zsoltárokkal köszöntik, majd együtt elevenítik fel Szenci Molnár életének legfontosabb pillanatait. Ez dióhéjban annak a színdarabnak a története, amelyet Tikász Ábel budapesti teológushallgató írt a Sárospataki Református Teológiai Akadémia pályázatára. A győztes darab tudatosan épít a zsoltáréneklésre, felcsendül például a 128. zsol­tár is, amely Szenci Molnár esküvőjén is elhangzott.  A színházi mű vé­gén történelmi kitekintés látható: zsoltárok oldják a történelmi, felekezeti fájdalmakat – ahogyan a gályarab prédikátorok énekelték őket, illetve zsoltár csendül fel a világosi fegyverletétel emlékére is.

A zsoltáréneklés legyen az első

Tikász Ábel kilencéves kora óta foglalkozik egyházzenével, akkor kezdett el tanulni a pápai kántorképzőben. Színdarabját egyházzenei tanulmányai megkoronázásának is tartja, így ad hálát példaképei életéért és tanárai munkájáért.

A zsoltárokat, magát a zsoltáréneklést tudatosan szőtte a történetbe a szerző. „Hozzá akartam szólni ahhoz a húsz éve tartó vitához, amely az énekeskönyvünk megújításáról szól. Szerintem először vissza kell térünk a zsoltárokhoz. Isten egy teljes bibliai könyvön keresztül tanít bennünket, hogyan dicsérjük őt, így csakis ez lehet az elsődleges forrása a gyülekezeti éneklésnek. A darab is ezt akarja kifejezni" – mondja a fiatal teológus, aki szerint ez nem zár ki más énekformákat, de az első helyen a zsoltáréneklésnek kell állnia.

Tikász Ábel már a darab megírása előtt nagy tisztelője volt Szenci Molnár Albertnek. „Szerettem vol­­na bemutatni az ő példaértékű, mintaszerű életét. Szívbemarkoló volt látnom a kolozsvári házsongárdi temetőben a sírján olvasható feliratot: »Itt várja Jézusát Szenci Molnár Albert.«" A teológus szerint ez a hitvallásosság Szenci egész életét áthatja, zsoltárfordításain is átszüremkedik.  „Ezt ma újra fel kellene fedeznünk. Az is a célom volt, hogy bemutassam, mi hiányzik a mostani generációk életéből: ez a zsoltáros alapélmény" – emeli ki.

Kilencévesen már kántorképzőbe járt

Nem egyszeri fellángolás Tikász Ábel életében az egyházzene, nem teológusként vette kezébe először az énekes- vagy a korálkönyvet.

„Kilencéves koromban kerültem a pápai kántorképzőbe. Ott találkoztam először az egyházzenével, ez azóta is meghatározó az életemben.  Az első három évben nem is a zene, hanem a zeneszerzők és a tanáraim által képviselt hit és értékrend fogott meg. Láttam, hogy amit a szerzők az életükkel, vagy a zenéjükön keresztül képviselnek, az hihetetlenül értékes, és én is beálltam ebbe a szolgálatba. Számomra innen ered a zene szeretete" – mondja Ábel, aki szerint a darabírás a betetőzése mindannak, amit tanult – az orgonálásnak, a karvezetésnek és a zsoltárok iránti sokéves szeretetének.

Zenével építve Isten országát

Ez igaz abból a szempontból is, hogy idén nyáron szerezte meg kántori oklevelét, így a tanulási szakasz is véget ért. „Hálás vagyok a tanáraimnak, legfőképpen Veresné Petrőcz Máriának, a Dunántúli Református Kántorképző vezetőjének, aki megmutatta nekem, hogyan érdemes Isten országát építve, az egyházzenét szolgálva élni" – mondja Tikász Ábel. Mint elárulja, nem hagyja cserben ezt a műfajt, most Budapesten a Központi Református Kórusban és az újpesti gyülekezet kórusában énekel, utóbbi helyen időnként vezényel is. Szeptembertől pedig folytatja a teológiát, másodéves lesz a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán. Azt mondja, egyszer még a pesti teológusoknak is szeretne írni színdarabot.

Hegedűs Márk, fotó: Kapás Csilla, Vargosz

A cikk Díjnyerter darab Szenci Molnár Albertről címmel megjelent a Reformátusok Lapja 2018. augusztus 5-i számában.