5+1 dolog, amit érdemes tudni a Csillagpont új koordinátoráról

2018. július 29., vasárnap

Összeállításunkban bemutatjuk Prikryl Edinát, a 2019-es Csillagpont koordinátorát. Az ifjúsági iroda új munkatársa elmondja nekünk, milyen út vezetett számára a református egyház felé.

1. „Nem kell félnem a hívő élettől” – Prikryl Edina nem keresztyén családban nőtt föl, ezért pontosan tudja, milyen felnőtt fejjel találkozni Istennel.

Edinát a családi hagyományok miatt katolikusnak keresztelték, de később nem kapott vallásos nevelést és egyházi intézményekben sem tanult. „17 évesen lettem egy olyan közösség tagja, ahol többen voltak hívők, akkor még nagyon meglepett, hogy evés előtt imádkoztak – emlékszik vissza a koordinátor. – Többször hívtak istentiszteletre, de nem mertem elmenni, hálás voltam, hogy ezt barátságosan fogadták és nem erőltettek semmit.” Ez az első kapocs csupán évekkel később vált Edina számára saját tapasztalattá, életének egy nehezebb időszakában, mikor megszakadt egy fontos baráti kapcsolata. „Ekkor egy kislányra vigyáztam, ez sokat segített. Egyszer a játszótéren voltunk és arra bíztattam, hogy ugorjon le a mászókáról, nem kell félnie, elkapom. Hirtelen úgy éreztem, mintha Isten ugyanezt mondaná nekem: bátran a tenyerébe ugorhatok, Ő megtart, nem kell félnem a hívő élettől. És nem féltem többé” – foglalja össze.

2. „Ez nemcsak kikapcsolódás, hanem a részem” – a koordinátornak nem új terület az önkéntesség, évek óta tevékenykedik az Országos Református Cigánymisszióban.

Edina számára a Cigánymisszió volt az első szervezet, melyen keresztül kapcsolódhatott az egyházhoz és az önkéntességhez, úgy érzi, valójában ez hozta közelebb a református közösséghez. „Korábban nem is tudtam, milyen az egyház, a missziós tevékenységnek köszönhetően azonban sok sztereotípia bomlott le bennem” – vallja. A jelen idő pedig szükséges: a koordinátorsággal Edina nem hagyta maga mögött cigánymissziós szolgálatát, jelenleg is segít a szervezetnek. „Számomra ez nemcsak kikapcsolódás, hanem a részem is. Ebben az évben szeretnénk elkezdeni egy workshopot a népek közötti kiengesztelődés témakörében, erre felkészülve júniusban például egy moldovai képzésen jártam” – meséli, majd azt is hozzáteszi, mindenképp szeretne részese maradni a cigány és nem cigány emberek között végzett szolgálatnak: „Hálás vagyok, hogy itt észrevesznek bennem olyan dolgokat is, amiket magamtól nem látnék meg.”

3.Azóta arra törekszem, hogy ne saját elképzeléseim szerint éljem az életem, hanem azt akarjam én is, amit az Úr” – Edina személyes tapasztalata, hogy az életben és a hitéletben mindig lehet fejlődni.

„Azt hittem, az első »ugrás« elég, szépen lassan egyre közelebb kerültem Istenhez, de Jézus személyével nem tudtam mit kezdeni” – árulja el Edina. Közel tíz év telt el ebben a közeledésben, amikor egy újabb nehéz időszakban egy csendeshétre látogatott. Korábban nem értette, hogy halhatott meg Jézus az ő bűneiért, de abban a pár napban ez is világossá vált számára: „Azt hittem, az én bűneim olyan nagyok, hogy azokért senki nem halhat meg. De ott megismertem Krisztus áldozatának mélységét és alázatot adott nekem az Úr. Azóta arra törekszem, hogy ne saját elképzeléseim szerint éljem az életem, hanem azt akarjam én is, amit Ő.” Edina ennek az útkeresésnek köszönhetően döntött végül úgy, hogy beadja jelentkezését a koordinátori pozícióra.

4. „A Csillagpont az a hely, ahol az ember megtapasztalhatja, hogy mindent lehet Isten dicsőítésére végezni és az egyházban mindenki megtalálhatja a helyét” – Edinának a Csillagpont nem újdonság, korábban is lelkesen látogatta a találkozót.

„Számomra a Csillagpont egy jó lehetőség arra, hogy megszólítsuk az útkeresőket és a még nem hívőket – mondja. – Nekem is több olyan barátom van, akik keresztyén értékek mentén élik az életüket, de a feltétel nélküli hitet még nem engedik meg maguknak.” Mivel a koordinátor ismeri, milyen érzés tartani az egyházi élettől, reméli, hogy barátai eljönnek a találkozóra és megtapasztalják, mennyire színes is a keresztyénség. „Korábban azt hittem, hogy a keresztyének túl sok szabályt követnek, a magam részéről pedig szeretek énekelni, szórakozni és hangosan nevetni, de féltem, hogy ez nem fér bele” – idézi fel. Az elmúlt években azonban megtapasztalta, hogy igenis lehet énekelni, vidámnak lenni és még egy sporttal is lehet Istent dicsőíteni – ez pedig ledöntötte a benne lévő falakat. „A Csillagpont az a hely, ahol az ember megtapasztalhatja, hogy mindent lehet Isten dicsőítésére végezni és az egyházban mindenki megtalálhatja a helyét.”

5. „Mielőtt elkezdtem a munkát, Isten már felkészített a szolgálatra és megismerhettem azokat a fiatalokat is, akikkel együtt dolgozhatok” – Edina sokáig gondolkozott, hogy jelentkezzen-e a pozícióra, de az elmúlt hónapok megerősítették döntésében.

A koordinátor sokáig szociális munkásként dolgozott, de úgy érezte, egy kis „pihenésre” van szüksége, ezért váltott, és egy ideig egy európai uniós projekt adminisztrációját látta el. „Ez hiába kapcsolt ki, tudtam, hogy nem használom ki a talentumaimat. Nagy falatnak éreztem a koordinátorságot, de bántam volna, ha nem jelentkezem, ezért szerettem volna megpróbálni” – fogalmaz. Edina az Úrra bízta a jelentkezés kimenetelét, közben pedig a Zsinati Ifjúsági Iroda és az Exodus Közép-Kelet Európa Egyesület ifjúsági vezetőképzőjét is elvégezte, hogy a tapasztalatok alapján még hasznosabb tagja lehessen a cigánymisszió csapatának. „Nem is tudtam, mekkora szükségem van erre a képzésre, de Isten szépen alakította az egészet: mielőtt elkezdtem a munkát, már felkészített a szolgálatra és megismerhettem azokat a fiatalokat is, akikkel együtt dolgozhatok” – hangsúlyozza. „Sokan kérdezik, miért vállaltam el, nem aggódom-e, hogy túl sok lesz a feladat. Eddig azonban azt látom, hogy szépen haladunk előre, sok segítséget is kapok, megtartó közösségbe kerültem, a munkaágvezetők már el is fogadták a felkérésemet, támogatnak – teszi hozzá. – Úgy érzem, akkor tudom koordinálni a Csillagpontot, ha nem felejtem el: itt az Úr a valódi főszervező – ha rá bízom magam, kitölti majd hiányosságaimat.

+1 „A kerek szám még inkább hangsúlyossá teszi az egység megélését” – Edina már hónapok óta azon munkálkodik, hogy a 2019-es Csillapont a találkozások helyszíne lehessen.

A következő találkozónak ismét Debrecen ad majd otthont, ami különös jelentőséggel bír, hiszen a Magyar Református Egyház jövőre ünnepli fennállásának 10. évfordulóját. „A kerek szám még inkább hangsúlyossá teszi az egység megélését. A CSP erre remek lehetőséget nyújt, hiszen teret ad a találkozásoknak, a kapcsolatok építésének, ápolásának és fenntartásának” – vallja Edina. A koordinátor szerint fontos, hogy a Csillagpont valóban találkozási pont lehessen, ezért a programok összeállítása során a „kevesebb néha több” elv mentén haladnak majd. „Nem lehet elegendő alkalommal elmondani, hogy a CSP az önkéntesek szolgálatától az, ami – teszi hozzá. – Továbbra is szeretnénk, ha éreznék fontosságukat és hálánkat, ezért igyekszünk segíteni őket abban, hogy élvezettel végezzék a szolgálatot.” Edina arra buzdít mindenkit, lélekben készüljenek a találkozóra és hordozzák imáikban a Csillagpontot.

forrás: csillag.reformatus.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.