Sárban gyaloglás, elázás, gyógyítás – címszavakban így telt a negyedik nap a kutupalongi menekülttáborban. „Ma megismertük az itteni kollégákat és a betegeket, úgy érzem, hasznos munkát végeztünk” – Kutnyánszky Valéria intenzív napot tud maga mögött, de ennek ellenére – vagy pont ezzel együtt – is azt mondja, ezért érkezett Bangladesbe. 

Hogy kerül a gekkó a plafonra?
„Muszáj néha kimozdulni az íróasztal mögül, megnézni, miért is dolgozunk és látni azt is, mennyire más élethelyzetekben is élnek emberek" – ismerjék meg a Mianmarból elmenekült rohingják helyzetét és orvoscsoportunk bangladesi munkáját Juhász Márton segítségével!

Családdá formálódva

Kutnyánszky Valéria az egyetem elvégzése óta háziorvosként dolgozik, immár huszadik éve a Baranya megyei Bükkösdön. Mint mondja, mindig is háziorvos szeretett volna lenni, büszke arra, hogy így segíthet a betegeken. Itthon három falu és egy szociális otthon tartozik hozzá, ami kétezer beteget jelent – csecsemőktől az idősekig. Emellett a doktornőnek köszönhetően a misszióba készülő orvosok tréningjeinek is rendszeresen Bükkösd ad otthont, ahol a bangladesi út előtt Budai Zsolt polgármester és Györe Valéria iskolaigazgató támogatásának köszönhetően a helyi iskolát és közösségi házat is használhatták.

A háziorvos számára nem újdonság a misszió, korábban egy olasz csapattal már járt egy indiai gyermekotthonban, a Magyar Afrikai Társasággal Kongó háborús övezetében és Kenyában, abban a burai gyermekotthonban, ami többek között magyar támogatással épült. „A Szent József Árvaházban örömmel tapasztaltam, hogy a kicsik magyar népdalokat énekelnek, amiket egy magyar tanítónőtől hallottak. És nem csak azok daloltak, akik egykor megtanulták, hanem azok a csöppségek is, akiknek már ők adták tovább” – idézi fel Kutnyánszky Valéria afrikai emlékeit, melyek fényében természetes számára, hogy újabb és újabb küldetésekben is részt vesz.

A Szeretetszolgálattal a 2010-es haiti missziót megismerve került kapcsolatba, majd jelentkezett is a szervezethez önkéntes orvosnak, első küldetése a fülöp-szigeteki tájfun sérültjeihez vezetett. „Kerestem olyan lehetőségeket, ahol segíthetek, a férjem olasz, körbenéztem azon a területen is és az Orvosok Határok Nélkül szervezetnél is, de a legtöbb helyen több hónapos szolgálatot várnak, ennyi időre nem tudom otthagyni sem a betegeimet, sem pedig a családomat” – fogalmaz a doktornő, aki végül az MRSZ orvosai között találta meg a helyét. Mint mondja, szereti a kihívásokat, amiket azonnal meg kell oldani és itt ilyenekkel találkozik. „Hosszú évek óta tartozom ehhez a csapathoz, úgy érzem, családként működünk, szinte testvérek vagyunk már, a tréningek között is tartjuk a kapcsolatot” – teszi hozzá.

Segítség a világ minden tájáról

A háziorvos a kutupalongi táborban is az alapellátásért felel, kivizsgálja a gyermekek és felnőttek belgyógyászati, illetve akut problémáit. „Ma például felsőlégúti megbetegedésekkel, hörghuruttal, férgesedéssel és hasmenéssel fordultak hozzám” – tekint vissza, majd azt is hozzáteszi, mennyire sokat jelentett számára a nemzetközi segélyszervezetek tagjainak kedves üdvözlése és a gyerekek bizalma.

Számára is megdöbbentő élőben látni ezt a hatalmas menekülttábort és azt, ahogy a mindennapok telnek. „Azt hittem, ennyi ember már zűrzavart okoz, de a segélyszervezetek biztonságot és rendet is teremtenek, vannak közösségi iskolák, ahol a gyerekek angolul tanulnak, illetve etetési projekt és például pszichoszociális segítségnyújtás is.” Emellett különös tapasztalat a csapat számára, hogy még a hét éve polgárháborútól szenvedő Szíriából is érkezett segélyszervezet, hogy támogassa a Bangladesbe kényszerült menekülteket. Bár minden országnak megvannak a belső problémái, ez a gesztus jól példázza, mennyire fontos kitekinteni más területekre és életekre.

A háziorvos ezzel a kitekintéssel készült az útra, utánanézett a rohingják történetének és szomorúan tapasztalta, hogy a mai napig menekülni kényszerülnek Mianmarból, mivel az ott élők nem fogadják el őket. „Ez egy humanitárius katasztrófa, ki kell mondanunk, hogy népirtás zajlik. El se tudom képzelni, hogy lehet ennyire kegyetlen az ember, a gyilkosságok és gyerekgyilkosságok túlhaladnak minden képzeletet” – fogalmaz.

Bár ez a helyzet önmagában is megrázó, tovább nehezíti a mindennapokat a monszun, aminek következtében a menekülttáborban is kiöntenek a latrinák és fertőzötté válhatnak a kutak – így a vízfogyasztás kolera és diftéria terjedéséhez vezethet. „Veszélyes, hogy ebben a zsúfoltságban bármikor kitörhet egy járvány, például a kolera esetében mire észreveszik a problémát és eljutnak orvoshoz, sokszor visszafordíthatatlan a kiszáradás” – hívja fel a figyelmet a háziorvos. Mint mondja, hiába minden felkészülés, a valóság megrázó – de ez segítségnyújtásra is hívja az embert.

Közös célért határok nélkül

Kollégáihoz, Sebő Gáborhoz és Kalatovics Artúrhoz hasonlóan nem kérdés számára sem, hogy vállal-e még hasonló szolgálatot. Személyiségéből adódóan „segítő típus”, még ma is ugyanaz a tűz lobog benne hivatása iránt, mint az egyetem befejezésekor. „Az én utam a gyógyítás, az önkéntességről pedig a szüleimtől tanultam, ők mutatták meg, hogy jobb adni – teszi hozzá. – Nekem ettől töltődik fel az »akkumulátorom«, mert bár csak keveset adunk, mi sokkal többet kapunk.” A misszióval kapcsolatban Teréz anya gondolatát idézi: „Úgy érezzük, hogy amit teszünk, csak egy csepp a tengerben. Anélkül a csepp nélkül azonban sekélyebb volna a tenger.”

A küldetés többi tagjának beszámolói:
Hogy kerül a gekkó a plafonra?
A bengáli tigris hazájában
Tekintetek, amik átformálnak
Nem nézhetjük tétlenül

Ebben a szolgálatban a családja is támogatja Kutnyánszky Valériát: bár férje az első, kongói küldetésekor még féltette, mára megbékélt az utazásokkal. „Tudja, hogy ez mennyire fontos nekem, megértem aggodalmát, de hálás vagyok, hogy támogat, én akkor vagyok boldog, ha így szolgálhatok.” A háziorvos betegeinek is hálás, hogy erre a néhány hétre „elengedték” a mindennapi munkából, az eddigi tapasztalatok alapján pedig azt mondja: „Jó együtt lenni a világ minden tájáról nyelvektől, nemzetiségtől függetlenül, és segíteni – ennek megélésére biztatok mindenkit a maga helyén.”

Ez a közös segítségnyújtás a doktornő eddigi legszebb tapasztalata, megerősítő örömként éli meg, hogy az új ismerősökkel éppúgy tud együtt dolgozni, ahogy a munkatársaival. „Hálás vagyok, hogy a helyi kollégák nem voltak irigyek, hanem közösen láttunk munkához. Azt érzem, csodásak vagyunk így együtt, függetlenül attól, ki honnan jött – zárja beszámolóját Kutnyánszky Valéria. – Itt mindenki örül a másiknak, különleges megélni ilyen formában a nemzetköziséget.”

Az orvoscsoport bangladesi küldetéséről rendszeresen beszámolunk. Ha szeretné támogatni küldetésüket, hívja a Magyar Református Szeretetszolgálat 1358-as segélyvonalát (1 hívás 250 Ft), vagy tájékozódjon egyszerűen az adományozás további lehetőségeiről a jobbadni.hu oldalon.

Riporter: Juhász Márton
Szerkesztette: Farkas Zsuzsanna
Fotó: Kalocsai Richárd, Osgyán Dániel