Méltó templom

„Korábban egy raktárra hasonlított a templom, rideg és szögletes volt” – mondja Kócán Géza, a Szlovéniai Református Keresztyén Egyház világi vezetője. „Amikor 2008-ban átvettem a szolgálatot, eldöntöttem, hogy alkotunk egy 21. századhoz méltó templomot” – teszi hozzá. A felújítás legnagyobb részét elvégezték, de új orgonát szeretnének, és a templomtornyot is szeretnék rézzel beborítani.

Az épületben a falakon kívül minden megváltozott: új, szolidan díszített ablakok kerültek a templomba, újrakárpitozták a székeket, szigeteltek, hozzátoldással kialakították a fogadóteret és másfél méterrel megemelték a belmagasságot, így tudtak karzatot – ahogy a helyiek mondják, kórust – építeni. A belső fal egy részén a gyülekezet történetét felelevenítő fényképek kaptak helyet. A templom előtt tavaly, a reformáció kezdetének ötszázadik évfordulóján Kálvin-szobrot avattak.

Kócán Géza felidézi: az átalakítás terveit először papírra rajzolta, ezt megmutatták két építészmérnöknek. A szakemberek százharminckétezer euróra becsülték a munkálatok költségeit, ezért a gyülekezet inkább saját erőből oldott meg mindent, amit csak lehetett. Az átalakítások összköltsége végül harminchétezer euró, azaz nagyságrendileg tizenegymillió forint lett.

Mivel Kócán Géza rajztanár és grafikus, így nem okozott neki nehézséget elkészíteni az új szószék agyagból kiégetett motívumait és a nagyméretű betűket sem, amelyekből a templom három falán raktak ki egy-egy bibliai igét. Ezek a „Ne félj, csak higgy”, „Az én házam imádság háza”, a harmadik pedig szlovén nyelven a következő szakasz: „Én élek, és ti is élni fogtok”. Kócán Géza azt mondja, olykor szükség van a szlovén nyelv használatára: egy-egy imádság és az igehirdetés összefoglalása is elhangzik az ország nyelvén, hiszen sok a vegyes házasság a gyülekezet tagjai között. Nagyobb ünnepeken eljönnek a házastársak is az alkalmakra.

Már nincsenek elfelejtve

„Most nem vagyunk egyedül, korábban magunk voltunk, nem volt senkink, kimaradtunk a többségből, el voltunk felejtve” – mondja Kócán Géza a múltat idézve. Volt olyan időszak, amikor Jugoszláviából csak három-négyhavonta, majd havonta tudott lelkész jönni közéjük istentiszteletet tartani. Egy évtizede pedig kéthetente tartanak istentiszteleteket, ugyanis 2008-ban költözött ide egy lelkészházaspár: Bódis Tamás és Rozgonyi Emőke. 2009. május 22-én a Szlovéniai Református Keresztyén Egyház is csatlakozott az akkor létrejött Magyar Református Egyházhoz. Az eltelt időszakot értékelve Kócán Géza azt mondja, a magyarság erősödik Muravidéken. „A református egyháznak és a lelkésznek az egyik legfontosabb feladata itt, hogy minden héten hittanórát tart a gyermekeknek, szép magyar nyelven” – szögezi le az egyház világi elnöke. Hozzáteszi: az is fontos számukra, hogy már nincsenek elszigetelődve, nem érzik magukat egyedül, és egyre szorosabb kapcsolatot ápolnak a magyarországi reformátusokkal.

Történelmileg egyébként Szentlászló Szentgyörgyvölgy fíliája volt, de a trianoni határt pont a két település között húzták meg. Így maradtak templom és parókia nélkül a szentlászlói reformátusok. A második világháború idején, amikor visszacsatolták a területet Magyarországhoz, újra a szentgyörgyvölgyi templomba jártak istentiszteletre a szentlászlóiak. Az újabb változás 1991-ben történt, amikor a szlovéniai reformátusok leszakadtak a Jugoszláviai Református Keresztyén Egyházról, és önállósodtak. 1993-ban jött létre az önálló Szlovéniai Református Keresztyén Egyház, amely jogilag is képviseli az egyetlen templommal, négy gyülekezettel bíró, kétszáz reformátusból álló közösséget.

A ‘90-es évek óta az Őrségi Református Egyházmegye felkarolta a muravidéki reformátusokat, az egyházmegyéből jártak át szolgálni lelkészek addig, amíg Bódis Tamás 2008-ban – éppen tíz éve – el nem kezdte a szolgálatát a gyülekezetben. A lelkész azt mondja: „nekünk már a kezdetektől fogva egyik feladatunk, hogy az elszakadt szálakat igyekszünk összekötni a határ két oldalán élő magyar reformátusok között”. Szlovéniában csak a határsávban élnek reformátusok, ezért számukra még inkább fontos, hogy élő kapcsolatuk legyen az alig néhány kilométerre lévő magyarországi gyülekezetekkel. A szövődő kapcsolatok egyre erősebbek, barátságok születnek, felélednek rokoni szálak, és közös programok is vannak – a Református Egyházi Napok Dunántúl (REND) programra például közös busszal mennek majd a határ két oldaláról a gyülekezetek.

A magyarországi Szent­györgyvölgy és a szom­szédos, szlovéniai Szentlászló gyülekeze­tei között néhány hó­napja különleges kapcsolat van. Lelkészeik újra összekötik a két közösséget, ugyanis Bódis Tamás felesége, Rozgonyi Emőke a szengyörgyvölgyi gyülekezet beosztott lelkészeként szolgál. Ez tulajdonképpen a magyar református egység szimbóluma.

A gyülekezetben már két éve tervezik, hogy parókiát alakítanak ki Szentlászlón. Kócán Géza szerint ezzel még inkább erősödik a református egyház Muravidéken. „Ha a faluban lesz a tiszteletes úr, akkor többet tud foglalkozni a gyerekekkel és a gyülekezettel, így egészen mást lesz, mint most” – véli Kócán Géza. Bódis Tamás lelkész azt mondja, az ő reménysége nem csak néhány évre szól. „A mi reménységünk arról szól, hogy stabil gyülekezet lesz Szentlászlón. Ennek a parókia és a mindenkori lelkész is alapkövei. Másik alapja a szépen felújított templom, és természetesen a gyülekezeti mag, akik fenntartói járulékot is fizetnek, ezzel jelezve, hogy akarják, hogy legyen itt egyház, gyülekezet, lelkész” – teszi hozzá. Bódis Tamás szerint a parókia stabilitást és kiszámíthatóságot is jelent majd a mindenkori lelkésznek és a gyülekezetnek is. 

Ragaszkodás a református hithez

A szentlászlói gyülekezetben évente egy-két keresztelőt, három-négy temetést tartanak. A legutóbbi keresztelőt épp pünkösd vasárnapján. Konfirmandus tavaly nem volt, idén két fiatal és egy felnőtt konfirmál. „Nem fogy a gyülekezet, mert vannak olyanok, akik visszatalálnak a közösséghez” – teszi hozzá Bódis Tamás. Szerinte elsősorban nem is a statisztikák, a számadatok számítanak a gyülekezet megmaradásában, hanem Isten kegyelme. Szerinte a történelmi változásokon kár búsulni. Nem csak a határok, a népesség is változott ezen a vidéken az elmúlt évszázadokban. Volt szinte lakatlan is ez a régió, később volt népességrobbanás. „A legfontosabb, hogy a nehézségek ellenére itt maradt reformátusok meg akartak maradni a hitükben. Akkor is kitartottak, amikor csak negyedévente volt református istentisztelet, akkor is, amikor evangélikus lelkészek keresztelték a gyermekeiket, temették a halottaikat. Amíg a hitükhöz ragaszkodás szándéka ki nem veszik az itt élőkből, addig a református egyház is meg fog maradni. Amíg Isten látja értelmét, célját a gyülekezetnek, addig lesz itt gyülekezet. Az elsődleges feladat, hogy akárhányan vagyunk, tiszta szívvel az Urat szolgáljuk” – vallja a lelkipásztor.

Hegedűs Márk, fotó: Kapás Csilla

A cikk megjelent a Reformátusok Lapja május 20-i számában.