A gyülekezeti szolgálatomban rögeszmém, vesszőparipám, hogy mindennek, ami a gyülekezetünkben történik – legyen az istentisztelet, bibliaóra, hittanóra vagy kulturális, szabadidős esemény –, Krisztusra kell mutatnia. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha valaki valamilyen gyülekezeti eseményünkön részt vesz, még ha nem kifejezetten igei alkalomról van is szó, érezze, érezhesse, hogy az a krisztusi közösség krisztusi meggyőződéséből fakadó cselekvése. Nem azért, mert folyton mindenkit direkt módon „meg akarunk evangelizálni", hanem azért, mert – egészen természetes, mondhatni hétköznapi módon – ez sugárzik az emberekből, ez érezhető a közösség és maga az esemény hangulatából, lelkületéből. Mindebből pedig az következik, hogy aki erre nyitott, az mentesül minden megfelelési kényszertől, felszabadul a formális elvárások teljesítésére vonatkozó szorongások alól, és egyszerűen jól érezheti magát a gyülekezet lelki közegében.

Mindez talán még meg is valósulhat az önkéntes részvétellel szerveződő, úgynevezett felnőtt alkalmakon, de mi van a hittanórákkal, különösképpen pedig a konfirmációi felkészítéssel, amely konkrét tanterv szerint zajlik, ahol értékelés van, sőt a konfirmálóknak – gyülekezete válogatja, hogy az egész közösség vagy a presbitérium előtt, de – vizsgát is kell tenniük? A válasz akár magából a konfirmáció szóból is levezethető. A konfirmáció szó megerősítést jelent. Hívő reménységünk, hogy a Szentlélek erősíti meg konfirmáló fiataljaink ébredő hitét, mi pedig az ő gyülekezeti közösségi létüket, helyüket erősíthetjük befogadó, elfogadó szeretetünkkel. Így válhat a konfirmációs felkészülés folyamata a gyülekezeti integráció csodaeseményévé, amelyet lényegileg az Úr visz végbe a Lélek szerint, de amelynek mi magunk, a „már bent lévők" is Istennel együttműködő munkásai lehetünk.

Igen, ez jól hangzik, de hogyan tegyük ezt? Meg vagyok róla győződve, hogy számtalan kiváló és a gyakorlatban már kipróbált módszerrel gazdagodhatnánk, ha országos adatgyűjtést szerveznénk a konfirmandusok gyülekezeti integrálására vonatkozó jó módszerek és jó gyakorlatok vonatkozásában. Nem tudom, hogy volt-e már ilyen jellegű kezdeményezés, de ha esetleg nem, akkor ezennel élnék vele! Hogy ez ne maradjon pusztába kiáltott szó, a beérkező módszerek, jó gyakorlatok, ötletek és javaslatok összegyűjtését is vállaljuk, hogy aztán továbbítsuk azt egyházunk katechetikai szakmai szervezeteinek. A konfirmandusok gyülekezeti integrációjára vonatkozó módszereket, jó gyakorlatokat, ötleteket és javaslatokat a parokia@refszolad.hu címre várjuk szeretettel!

De én magam sem akarok kibújni a „hogyan?" gyakorlati megválaszolása alól, és bátorkodom egy, az idén indított gyülekezeti kezdeményezésünket megosztani. Gyülekezetünkben jelenleg két konfirmációs előkészítő csoport működik: az elsőéves kis és a másodéves nagy konfirmandusoké. Azért, hogy ezek a gyermekek és családjaik kiemelt figyelmet kapjanak a gyülekezetben és a gyülekezettől, azaz érezzék a gyülekezet – és nem csak a lelkipásztor, illetve a lelkipásztorok – törődését, új gyülekezeti kapcsolattartási rendszerbe kerültek be. Minden konfirmandus (és családja) mellé pártfogó presbitert választott a presbitériumunk, akik akár a konfirmációi tananyag megértésében, elsajátításában is segítségére lehetnek a konfirmandusoknak, de elsődleges feladatuk, szolgálatuk, hogy a gyülekezet szeretetteli figyelmét sugározzák a gyerekek és családjaik felé. Ennek eredményképpen a fiatalok a pártfogó presbiterek személyében élő példát kapnak arra, mit is jelent a szolgáló, elkötelezett közösségi élet, és ebben a kialakuló kapcsolatban beletanulhatnak az elkötelezett, felelős és tudatos gyülekezeti létbe. Mindez persze nem emberi teljesítmény, de az emberek között, lélektől lélekig hat, működik. Ebben a Lélek szerint működésben talán még ez az írás is segítő, továbbsegítő mozzanat lehetett.

Hajdú Zoltán Levente

A szerző szóládi lelkipásztor. A cikk megjelent a Reformátusok Lapja 2018. május 13-i számában.