A böjt fontos időszaka és konkrétumai mellett (valamit megvonok magamtól egy cél érdekében, lemondás, odafigyelés, odaszánás) most egy olyan kis motívumra hívom fel a figyelmet, amely nekem is új felismerés volt, és a böjtre mint lelkületre utal.

Már az Ézsaiás könyve 58. részének klasszikus mondatai is sokkal inkább a böjt lelkületét hangsúlyozzák, mintsem valamilyen előre meghatározott lelki gyakorlatot. Hogyan is állunk az embertársainkhoz, felebarátainkhoz, sőt még az ellenségünkhöz is, ahelyett, hogy csak magunkkal foglalkoznánk. Jézusnak a hegyi beszédben elmondott szavai is az ember hozzáállásról, lelkületéről szólnak a böjttel kapcsolatban.

Amikor pedig böjtöltök, ne nézzetek komoran, mint a képmutatók, akik eltorzítják arcukat, hogy lássák az emberek böjtölésüket. Bizony mondom nektek: megkapták jutalmukat. Te pedig, ha böjtölsz, kend meg a fejedet, és mosd meg az arcodat, hogy böjtölésedet ne az emberek lássák, hanem Atyád, aki rejtve van; a te Atyád pedig, aki látja, ami titokban történik, megjutalmaz téged. (Mt 6,16–18)

Az idézett versek első pillanatra nem állítanak elképesztő dolgokat a böjttel kapcsolatban, ezek a böjti időszak, az odaszánás szokásos kísérőjelenségei az akkori korban: zsákruhát ölt, böjtöl, szívből imádkozik. A történet szépsége, hogy itt az író nem magáért böjtöl, nem is közvetlen hozzátartozóiról, hanem éppen az ellenségeiről beszél. A böjti megvonások, lemondások, Istennel eltöltött idő egyik célja, hogy azokért imádkozzon, akik ellene vannak, ellenfelei, ellenségei.

Ebben a félévben a gyülekezetünkben a zsoltárok imádságként való használatát tanuljuk és gyakoroljuk. Erről szólnak a prédikációk, erről van szó bibliaórákon, házi csoportokban, egy-egy zsoltárt egy héten át naponta olvasunk, imádkozunk. Ez a két vers is beleillik a sorozatba. „Úgy jártam-keltem, mintha barátom, testvérem lenne." Milyen örömteli hozzáállás ez! Az imádkozó az ellenséget a baráttal, a testvérrel teszi egyenlővé. Ez még tovább fokozódik és mélyül is azzal, hogy olyan mély bánatba merült, mint aki anyját gyászolja. A szeretetnek olyan mélysége ez – mondhatjuk: krisztusi magassága –, amely nagyon különös az Ószövetség világában: arra az imára utal, amelyet Krisztus mondott a kereszten azokért, akik megfeszítették őt. Mindez túllát a valóságon, a láthatókon, túlcsordul, túlárad, átterjed az ember saját határain, érzelem- és indulatvilágán.

A böjt az, amikor magamról Isten felé fordítom a tekintetem, és még inkább az, amikor ezt tovább tudom irányítani az emberekre. A böjt nem általánosan, hanem emberi kapcsolatokra, viszonyokra szűkítve hat. Ebben nehéz mélyebbre jutni, mint az ellenség szeretete. Ezért nem is érdemes mást célt kijelölni magunknak, mint amit a zsoltár is leír: Isten abban segít bennünket, hogy mellettünk áll, és az érte folytatott böjt általa nyeri el értelmét is. A böjt napi gyakorlat, belső átformálódás, ráhangolódás az ünnepre. Ha konkrét célt is kitűzünk, akkor kézzelfogható értelme is van ennek az időszaknak. És milyen jó, hogy időszakról van szó! A böjt: idő magunkra, a barátra, az ellenségre, az imádságra, és igazi együtt töltött idő a mi Istenünkkel.

Bölcsföldi András

A cikk megjelent a Reformátusok Lapja 2018. február 18-i számában.

 

További böjti írásaink:

Vákuum

Böjti minőség, minőségi böjt