Nyitó áhítatában Gilicze Andrásné országos titkár a Róm 8 válogatott versei alapján kiemelte: elválaszthat Jézustól az élet sok terhe vagy a halál rettenete, és földi és földöntúli hatalmak is támadhatnak Isten ügye ellen. Sok kísértést ismerünk, amikor a pénz, a karrier, a siker, az emberi kapcsolatok tolakszanak Isten kijelentésének a helyére. „De a hívőket nem lehet elválasztani Istentől, mert benne gyökereznek, tőle kapnak erőt, indíttatást, bölcsességet. Karjai tartanak minket: ha zuhanni kezdünk, akkor is az ő kezébe esünk. Aki őt keresi, az visszatalál hozzá: ha elbuknánk is, Isten felemel, mert jövendőt ígért nekünk, és azt akarja, hogy egyetlen ember se vesszen el" – buzdított az igehirdető.

„A református keresztyén hit és a magyar önazonosság erősen összefonódik a határon túli magyar közösségekben" – mondta Répás Zsuzsanna, a Magyar Művészeti Akadémia Nemzetközi és Határon Túli Ügyek Főosztályának vezetője, Baross téri presbiter, aki az elmúlt több mint negyedszázad nemzetpolitikájának megszületéséről és törekvéseiről beszélt előadásában. „Az egyháznak világi dolgokkal is foglalkoznia kell, mert nem tud kivonulni a világból, és így nem mentes a világi kihívásoktól sem. Feladatunk, hogy a társadalmi szerepvállalás ne veszélyeztesse az egyház küldetését, és az Ige hirdetése maradjon a szolgálat fókuszában. Jézus is ezért kérte főpapi imájában: ne vedd ki őket a világból, hanem szabadítsd meg őket a gonosztól" – tette hozzá a főosztályvezető. Emlékeztetett: a határon túli közösségekben élők meghatározó érzése a létfenyegetettség, amelyben az egyház a menedék, a kiútkeresés helye. „A templom és az iskola a közösségvállalás politikai programja" – emelte ki az előadó. E közösségvállaláshoz sok tabunak kellett megdőlni: az első ilyen volt Antall József kijelentése, amely szerint „lélekben tizenötmillió magyar miniszterelnöke kíván lenni". A főosztályvezető beszélt az elmúlt évtizedek nemzetpolitikai hullámairól és mérföldköveiről, és leszögezte: a kormányzati szándékokhoz feltétlenül szükség van a helyi partnerekre. „A legfontosabb partner a református egyház: ha a magyar kormány egyházi küldetést támogat, annak nincs politikai éle. Ez lehet teher az egyháznak, de vállalnia kell azt a külhoni magyarságért, az Ige hirdetéséért" – mondta Répás Zsuzsanna.

Gilicze Andrásné a huszonöt éve újraindult szövetségért adott hálát, emlékezve arra az időszakra, amikor „az egyház kikerült a prés alól", könnyebb volt ösztöndíjakhoz, így friss tudáshoz jutni. Ezek között káros tanok is voltak, ezért néhányan felkeresték a régi nőszövetségeseket, hogy velük együtt gondolkozva, tapasztalataikból tanulva, együtt imádkozva újulhasson meg a legendás szövetség. 1991. december 11-én alapszabály és szervezet született – utóbbi célja az volt, hogy tagjai élesszék a gyülekezeti munkát olyan rugalmas keretek között, amelyek az ország különböző adottságú és lelkiségű vidékein egyaránt lehetővé teszi ezt a szolgálatot.

A Magyarországi Református Nőszövetség a Magyarországi Református Egyház része, programjai a gyülekezeti élet megújulását támogatják, legyen az bibliaiskola (ahol teológiai professzorok tanítják azokat az asszonyokat, akiket tanulásra és tanításra indít hitük és elhívásuk) vagy rendszeres konferenciáik valamelyike. A testvér-nőszövetségi kapcsolatok sok helyen testvérgyülekezeti kapcsolattá nőtték ki magukat, természetessé váltak a határokon átívelő konferenciák, az imádság egymásért: a 2005. decemberi népszavazás óta évről évre másik egyházkerület témáiért könyörög a Kárpát-medence asszonyainak közössége. Idén Tiszáninnen dolgozta ki a tizenkettedik imanap tematikáját, amelyet december 3-án tartanak meg szerte a Kárpát-medencében. A Nőszövetség munkájának része az adománygyűjtés is: meglátják a szük­séget és segítenek, legyen szó viharkárról, árvízről, segédlelkészi fizetésről a délvidéki szórványban vagy az ukrán–orosz háború miatt sérült családok támogatásáról – mostani konferenciájuk perselypénzével a kárpátaljai keresztmama-programot segítik. A kezdeményezés keretein belül a magyarországi nőszövetségi tagok egy-egy keresztgyermeket fogadnak örökbe azokból a nehéz körülmények között élő családokból, ahová idén, A reformáció gyermekei programban érkezett gyermekáldás, vállalva, hogy anyagilag támogatják őket.

A Nőszövetség együttműködik a Magyar Református Szeretetszolgálattal, a Magyar Református Presbiteri Szövetséggel (MRPSZ), a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa Női Bizottságával és a Cigánymisszióval, valamint több teológiával is: Debrecenben idéntől gyülekezeti gyakorlatnak ismerik el, ha hallhatóik részt vesznek a szövetség konferenciáin. A szövetség tagjai a helytállnak kiürülő falvakban, a nagyvárosokban pedig felkarolják azokat, akik vidékről érkeztek oda, és keresik a református közösséget. „A kegyelem felébreszti az alvó lelket – a mi feladatunk pedig az, hogy az ébredést munkáljuk. Nem keseregni kell a kinti sötétségen, hanem világítani, látva a világ világosságát" – tette hozzá Gilicze Andrásné.

Az alapító Zsindelyné Tüdős Klárára rendhagyó módon divatbemutatóval is emlékeztek: Hampel Katalin viselettervező hozott el néhányat a népi és nemzeti viseletet ötvöző ruháiból. „Zsindelyné Tüdős Klára fantasztikus tervező volt, de még fantasztikusabb ember, aki a kitelepítés éveiben is mindenkinek segített" – vallotta meg Hampel Katalin. Mint mondta, Zsindelyné Tü­dős Klára emelte be a népi hímzéseket a nemzeti viseletek világába – olyan sikerrel, hogy a negyvenes évek­ben bálokat is szerveztek az ő ruháiban. „Csodálatos örökségünk a magyar viselet: hordani kell, mert a miénk, mert ötszáz év tudása van benne, és nem sajátíthatják ki politikai irányzatok. Sok nemzet hord­ja büszkén a saját viseletét: szeretném, ha minden magyarnak len­ne legalább egy magyar ruhája" – szögezte le a viselettervező.

Az alkalmon átadták a Zsindely­né Tüdős Klára-díjat: a 2010-ben alapított elismerést Szabó Gáborné Szűcs Katalin, Török Istvánné Fábián-Tóth Emília, Török Zoltánné Jakus Katalin, Bánszegi Józsefné Gom­bos Zsuzsa és Szalkay Kázmérné Tóth Györgyi vették át. Mindannyian bábáskodtak nőszövetségek születésénél, és évtizedek óta építik a szövetségben Isten országát.

„Ha­talmas szeretetívként jönnek elém az Úrtól rendelt emberek és szolgálati helyek. Mindenütt drága, imádkozó testvérek voltak és vannak ma is – most ők is itt állnak velünk" – mondta Szabó Gáborné. A dí­jazott beszélt azokról, akik hatással voltak hitére: Döbrőssy Lajosról, Szilágyi Erzsébet diakonisszáról és a kőszegi árvaház diakonisszáiról is, akik nagy szeretettel vették őt körül, amikor fél évig náluk nevelkedett. „Jó lenne átadni ezt a légkört a következő nemzedéknek" – tette hozzá.

Az ünnepségen részt vett Szilágyi Sándor, az MRPSZ tiszteletbeli elnöke is, aki hangsúlyozta: örömmel látja, hogy céljaik közösek a Nőszövetséggel, és buzdította a résztvevőket, hogy vállaljanak bátran presbiteri szolgálatot a közelgő hatéves ciklusban, mert, mint mondta, „nagy szükség van a nők szolgálatára, empátiájára".

„Isten nemzedékek Ura, megáldja választottai utódjait is, gondoskodik fizikai és lelki eledelükről: ezt az utánunk jövőknek is tudniuk kell" – mondta igehirdetésében az 1Móz 26,13–15.17–18 alapján P. Tóthné Szakács Zita, a Magyarországi Református Nőszövetség elnöke. Hozzátette: a vízért évezredek óta harcolnak emberek – Izsákot úgy akarták elűzni ellenségei, hogy betemették a kutakat, de Izsák kiásatta azokat, és visszaadta nekik régi nevüket. A kutak, éltető források betemetése vagy megmérgezése ma sem ismeretlen: meg kell küzdeni azért, hogy az Ige tiszta vizéhez jussunk a hazug, erőszakos, erkölcstelen, uniformizált mindennapokból, különben nem tudunk lelkileg növekedni. Ha magunknak ásunk kutakat, azokból elszökik a víz – ha a saját parancsolataink szerint élünk, akkor nem megéljük, hanem feléljük Isten kegyelmét. „Elerőtlenedő egyházunkban gondolunk arra, hogy azért nincs ébredés, mert elszökött a víz a magunk ásta kutakból, és az eredeti forráshoz kellene visszatérnünk? Hogy a mai nemzedék nem tudja, hol vannak a források, és nekünk kellene azokat megmutatnunk?" – kérdezte az igehirdető. Em­lékeztetett: Jézus a Jákób kútjánál találkozott a samáriai asszonnyal, és az igazi élő vizet, önmagát kínálta neki. „Aki ebből a forrásból iszik, abban kiapadhatatlan, másokat üdí­tő forrás fakad – ezért a forrásért ad­unk hálát, ha a nőszövetségbeli elődeinkre tekintünk. Ők tudták, honnan van az élet, így voltak képesek meglátni azokat, akik szomjazták ezt a forrást. Mi mit mondhatunk el magunkról? Az élő víz életet ad: legyünk a megújulás emberei a reformáció ötszázegyedik évében is!" – buzdított P. Tóthné Szakács Zita.

• Bánszegi Józsefné laudációja
• Dr. Szalkay Kázmérné laudációja
• Dr. Török Istvánné laudációja
• Szabó Gáborné Szűcs Katalin laudációja
• Török Zoltánné Jakus Katalin laudációja

Bagdán Zsuzsanna, fotó: Asszonyi Eszter

A cikk megjelent a Reformátusok Lapja 2017. október 15-i számában.