Az egyházvezető áhítata kezdetén elmondta: nemrég érkezett vissza Ausztráliából, ahol az ottani reformátusokat látogatta meg, mert a kontinensen szolgáló református lelkészek mind erdélyi származásúak. Egy-egy díszes lelkészi esküt vitt nekik ajándékba, hogy emlékezzenek arra, amit évekkel ezelőtt megfogadtak. „Az ő számukra és a mi számunkra is az a kérdés a reformáció 500. évfordulójára készülve, hogyan tudjuk megmutatni magunkat, mikor kisebbségben vagyunk?” – fogalmazott, majd hozzátette: mai helyzetünk hasonlít ahhoz, mikor a tanítványok Antiókhiába érkeztek.

Az antiókhiai keresztyének története példaértékű számunkra is: mi is tudjuk, ismerjük, hogy a református hitvallás egy életforma. „Ez a zsinat és az erdélyi zsinat is azzal foglalkozik, hogy tudnánk megmutatni magunkat a világnak – mutatott rá a püspök. – A felolvasott igeszakasz jó kiindulási pont, hogy felfedezzük, mit kell tennünk, hogy bennünket is megismerjenek.” Mint mondta, a tanítványokat Aniókhiában nevezték először keresztyéneknek, ez a megnevezés pedig felelősséggel jár. A püspök szerint, ha szeretnénk a szolgálatot eltanulni tőlük, akkor érdemes a felolvasott bibliai részt következő történetre is figyelni. „Ki kell mennünk a templomainkból, mert az életformánk, a mindennapjaink döntik majd el, milyen keresztyének vagyunk. Ez mutatja meg, kiben hiszünk és mennyire vagyunk hitelesek.”

Ehhez a szolgálathoz példát mutat a történet: mikor éhínség támad Júdeában, és annak híre eljut az antiokhiai keresztyénekhez, azok összegyűlnek és zsinatot tartanak, melyen először elhatározzák, hogy segítsenek, utána véghez is viszik azt. Az egyházvezető párhuzamot vont az első keresztyének döntései és a mai egyház döntéseinek ereje között, „hiszen ma is kiemelkedően fontos, hogy döntések és határozatok szülessenek". Mint mondta, Erdélyben sokszor tapasztalják, hogy a meghatározott feladatokat nem mindig sikerül elvégezni – ez pedig figyelmeztetés lehet számunkra. „Most, a jubileum közelségében élve arra kell figyelni, mivel tudjuk kiérdemelni, hogy elismerjenek. Ha valamit eldöntünk, azt vigyük is véghez” – biztatta a magyarországi zsinati tagokat az erdélyi püspök.

A felolvasott történetben kézzelfogható segítségre volt szükség, ezért gyűjtést szerveztek az éhezőknek. Ma is sokszor felmerül a kérdés, tudunk-e egymáson segíteni, pont ezért fontos, hogy megfelelő döntések szülessenek az egyház életében. „Mikor elküldik Sault és Barnabást a gyülekezet elöljáróihoz a segítséggel, akkor látszik, hogy létrejött az az egység, amire mindannyian vágyunk” – mutatott rá Kató Béla, majd hozzátette, az áldozatvállalás a legfontosabb pontja az életünknek, hiszen ez az alapja a keresztyénségnek. „Krisztus áldozata az, ami tanít bennünket, minden alaklommal erre mutathatunk, hisz ő áldozatot hozott, hogy élhessünk – tette hozzá. – Egyházunknak is ebben kell jeleskednie: az áldozatvállalásban és az áldozathozatalban.”

Farkas Zsuzsanna, fotó: Dimény András