1566. március 1-jén fogadták el a svájci kantonális egyházak Bullinger Henrik magánhitvallását. A II. Helvét Hitvallást a németalföldi és angolszász protestánsok mellett a magyar reformátusok is sajátjuknak ismerték el az 1567-es debreceni zsinaton. Hitvallási iratunk az elmúlt 450. évben hol háttérbe szorult, hol újra előtérbe került, a jubileumra már készül annak új, mai nyelvezetű fordítása.

A magyarok tudós barátja

„Méltatlanul elfelejtjük, pedig számon kellene tartanunk” – mondta Bogárdi Szabó István Bullinger Henrikről (1504-1575). A reformátor Zwingli halála után több mind négy évtizedig volt lelkész Zürichben, nyolcezer leírt prédikációja maradt fent. A püspök szerint kitűnő tudós volt, bibliamagyarázataira Kálvin is hivatkozott kommentárjaiban.

Míg Luthernek kevés, Kálvinnak pedig szinte nem is volt kapcsolata a magyar reformációval, Bullinger számos levelet írt Magyarországra, követte az itteni helyzetet, buzdította a lelkipásztorokat. „Sajátos magyar református történelemszemléletünket, mely a Himnuszban is megjelenik – tette hozzá Bogárdi Szabó István –, részben neki köszönhetjük.”

A svájci reformátor tudományos munkásságából kiemelkedik ötkötetes egyháztörténeti munkája, „Isten gondviselésének fényében” tekinti át az emberiség történetét Ábrahám korától a reformációig. Ebben az a – hazájában népszerű – gondolat érhető tetten, hogy a világ titokzatos módon, az isteni gondviselés és az emberi zűrzavar által kormányoztatik. „Merjük hinni, hogy a történelem kusza, ijesztő vonulata konkurál (ellenére van, ugyanakkor együtt fut) az isteni akarattal” – bátorított a püspök.

Disputák a hitről, az egyházról

„Luther Márton 95 tételével disputát indított abban a reményben, hogy az egyház megújulhat. Többszáz vitát tartottak Európa-szerte, s ha valamiben megegyezésre jutottak, azt nyilatkozatba foglalták és aláírták a résztvevők. Míg az óegyházi hitvallások „credo”, azaz „hiszek” szóval kezdődtek – innen latin elnevezésük –, addig ezek a 16. századi hitvallási iratok „confessio”-k (a confiteor szóból, jelentése: megvall).

A reformáció első, „romantikus” korszakában, míg elképzelhetőnek látszott az egyház megújítása, a dogmatikai kérdések voltak túlsúlyban a hitvallásokban, 1541-ben úgy tűnt, a felek megegyezésre jutottak a megigazulás kérdésében, de az egyházról gyökeresen más véleményen voltak. A tridenti zsinat (1545-1563) „megvalósított néhány gyakorlati követelést, például eltörölték a búcsúcédulákat, de a döntő dolgokban – hogy minden kegyelemből van, hogy az anyaszentegyháznak Jézus Krisztus a feje, s hogy azt kell tennie, amit Isten igéje parancsol – nem tudtak megegyezni” – magyarázta az előadó.

A reformátorok figyelme ekkor arra a kérdésre terelődött, hogyan rendezze be életét Isten népe a megértett hitigazságok szerint. A hitviták és a hitvallások egyre inkább arról szóltak, milyen legyen az egyházi élet. A keresztyén hit alapvető tanításainak rövid foglalatát” Bullinger 1561-62-ben írta, fogódzónak szánta maga számára, ha disputára kerülne sor. Az I. Helvét Hitvalláshoz vagy az Ágostai Hitvalláshoz képest hosszú, 30 cikkelyből álló szöveg terjedelmesebb része szintén erről a kérdésről szól – tudtuk meg az előadásból.

Hitvallásunk erényeiről

Miközben Bullinger olyan gyakorlati dolgokra is kitér, milyen legyen a templomok belseje, énekeljen-e a gyülekezet, hogyan tartsák meg az ünnepnapokat, különbséget tesz lényeges és közömbös dolgok között. „Akkor romlanak meg a dolgok, ha közömbös dolgokból fontosat csinálunk, mert elterelik figyelmünket a lényegesről” – jegyezte meg Bogárdi Szabó István. Az egész életünknek Istennel van dolga – vallja Bullinger, Kálvinnal összhangban.

Lényeges és közömbös
Az előadás után feltett kérdésre válaszolva Bullinger különbségtételét két példával illusztrálta a püspök: a Kárpát-medencén kívül közömbös kérdés, legyen-e kereszt a református templomok tetején, a mi ellenkezésünknek is csak rossz történelmi tapasztalat az alapja. Ugyanakkor a 4. századi vita egy iótáról – homousion vagy homoiusion, Jézus egylényegű az Atyával vagy csak hasonló hozzá – lényeges, máig meghatározó kérdés. „Nem mindegy, hogy tekintünk Jézus Krisztusra.” Mint mondta, óemberünk isten akar lenni, uralkodni akar felettünk, s ezt a vágyat táplálja az arianizmus tévtana. Ezért fontos hangsúlyozni, hogy keresztyén hitünk szerint Jézus nem teremtmény, nem csupán példakép, hanem Úr.

„Békítő módon kontroverz” – így jellemezte a zürichi reformátort a dunamelléki püspök. Műve békítő módon közvetített az eltérő álláspontok között, például az úrvacsora kérdésében. Bullinger nem egy irányzatot képvisel, nem „repeszteni” akar, annál gazdagabbnak látja az isteni kinyilatkoztatást. „A 21. században is könnyen egymásnak ugrunk, jó egy ilyen szöveget olvasni, mert segít bölcsen gondolkodni” – tette hozzá.

Hitvallásunk erényei közül harmadikként azt emelte ki a püspök, hogy „megfogalmazta az ige és az igehirdetés nem könnyű viszonyát”. Az egész Biblia megértése az egyház közös munkája. „Bármennyire szeretünk vitatkozni, nem vagyunk az ige birtokosai, még értelmezés szintjén sem – mondta a zsinati lelkészi elnök. – Épp fordítva, az ige méri meg az életünket.”

Bogárdi Szabó István hangsúlyozta: nincs rivalizálás a Biblia és a hitvallások között: előbbi az etalon, a „mindent megmérő mérték”; utóbbi pedig a „megmért mérték”, mely segít Isten szavához igazítani életünket. „A II. Helvét Hitvallás erénye, hogy segít újra és újra megérteni életünk alapvető mértékét.”

Világ-egyetemi előadások
2013-ban az akkor 450 éves Heidelbergi Kátéval foglalkoztak a pasaréti református gyülekezet csoportjai, idén pedig a most jubiláló II. Helvét Hitvallásra fókuszálnak Pasaréten. Horváth Géza lelkipásztor szerint hitvallásaink segítenek jól érteni a Bibliát, felvérteznek a Szentírást kiforgató tévtanítások ellen és rávilágítanak Isten szabadítására, helyünkre az ő tervében. A világ-egyetemi előadások következő alkalma május 6-án lesz: a pasaréti református templomban Kósa László történész ad elő a két világháború közötti budapesti reformátusság életéről.

Feke György, fotó: Nagy Botond