A migráció okozta félelmekre reflektálva Vallások együttélése egykor és most címmel rendezett konferenciát az állami Reformáció Emlékbizottság. A november 25-i budapesti eseményt Hafenscher Károly miniszteri biztos nyitotta meg, köszöntőjében hangsúlyozva a vallások közötti párbeszéd kiindulópontját: „a Teremtő minden gyermeke testvér”. Az evangélikus lelkész szerint a reformáció – melynek örökségére a bizottság rávilágítani hivatott – nem egyszerűen az elrontott lecserélését jelentette, sokkal inkább visszatérést a forráshoz. „Ott vannak a releváns válaszok a kérdéseinkre” – mondta, így kívánt Istenre és egymásra figyelő, a dolgok mélyéig ható közös gondolkodást a résztvevőknek.

Balra Szentpétery Péter, jobbra Hafenscher Károly

Iszlám Európában: jelenlét, feladat és kihívás

Elsőként Rostoványi Zsolt, a Corvinus Egyetem rektora tartott előadást az iszlám jelenlétéről Európában. Mint mondta, a párizsi terrortámadások óta még fontosabb, hogy ne mossuk össze az iszlámot, a migrációt, valamint a terrorizmust, hanem ismerjük meg a mellettünk élő, összetett kultúrát, mert csak így tudjuk jól kezelni a jelenlegi krízishelyzetet.

Ha nem számítjuk az idei többszázezres migrációs hullámot, az 500 millió lakosú Európai Unióban akkor is 25-30 millió muszlim él: Franciaország lakosságának 9,6, Németország lakosságának 5, Nagy-Britannia lakosságának 4,6 százaléka, s hasonló arányban élnek Ausztriában, Belgiumban, Hollandiában és Svájcban is. Az öregedő és csökkenő európaihoz képest fiatalosabb és gyarapodó populációról van szó, de az iszlám szakértője szerint nem kell a legriasztóbb prognózisoknak hinni, a most 6 százalékos vallási kisebbség aránya 2030-ra várhatóan 8, 2050-re pedig 10 százalékra nő az unión belül.

„Ők nem első generációs betelepülők, születésük jogán uniós állampolgárok” – tette egyértelművé a rektor. Jelentős számú muzulmán négy hullámban érkezett Európába: a 8. és a 15. század között az Ibériai félsziget egy része került az arab kultúra befolyása alá, a 13. században a Kaukázusban és a Volga mentén jelentek meg mongol törzsek, a 15. századtól a 19. század végéig a Balkán került az Oszmán birodalom befolyása alá, a II. világháború után pedig török és arab vendégmunkásokkal pótolták a munkaerőhiányt Nyugat-Európában.

Rostoványi Zsolt

„Az iszlám az európai történelem része, nélküle nem létezne mai formájában a nyugati civilizáció” – Rostoványi Zsolt számos példával illusztrálta, hogy a keresztes hadjáratok és a dzsihád ellenére gyümölcsöző volt a keresztyénség és az iszlám együttélése: Európa a 9-10. században arab közvetítéssel ismerte meg az ókori görög írók, köztük Arisztotelész műveit is; Ibn Szína, ismertebb nevén Avicena írta meg az orvostudomány kánonját; de az algebrát, a szélességi és hosszúsági fokokat, valamint számos kémiai, botanikai és csillagászati felfedezést köszönhetünk az iszlám világnak. Az előadásból kiderült, hogy alapvetően a 18. században változott meg az idegenekhez való viszony kontinensünkön: a Kelet-csodálattal szemben kialakult modern európai önértékelés kulturálisan felsőbbrendűnek tekinti magát, s idegennek az iszlámot.

Homogén, az identitásunkat fenyegető, erőszakos és radikális – így látja a legtöbb európai a muzulmán világot. Rostoványi Zsolt igyekezett tisztázni a fogalmakat: az iszlám alatt egyrészt a Mohamed próféta alapította vallást, másrészt egy közös kultúrán alapuló civilizációt, harmadrészt egy ebből táplálkozó ideológiát, az iszlamizmust értik. Bár európai szemmel ez nem látszik, sem a vallás, sem a civilizáció nem egységes, nincs egy vallási vagy politikai központja, különböző iskolák, szervezetek, mozgalmak alkotják. Nem minden muszlim vallásos, a hitüket gyakorlók között pedig vannak népies, hitvallásos, liberális, fundamentális beállítottságúak. A civilizáción belül is meghatározók az etnikai különbségek: a török, kurd vagy arab muzulmánok külön-külön kolóniákat hoztak létre Nyugat-Európa nagyvárosaiban. További törésvonalak húzódnak a vallási irányzatok (síita – szunnita), a származási hely (vidék – város), generációs különbségek, valamint a modernizációhoz való viszony mentén (konzervatív, fundamentalista – liberális, európai). Az EU-ban élők közül csak 30-35 százalék tartja be szigorúan a vallási előírásokat, s mindössze egy-két százalékuk vall szélsőséges nézeteket.

A rektor a radikalizáció lehetséges okairól is beszélt: a muzulmánok Európában egy számukra szokatlan helyzetbe, kisebbségi létbe kerültek, jellemzően nagyvárosok peremkerületeiben, kulturálisan elkülönülve, a többségi lakosságnál rosszabb gazdasági és szociális helyzetben élnek. A gyökereit vesztett, identitásválságban lévő többedik generációs európai muzulmán fiatal, ha szembesül az integráció sikertelenségével, sokszor csak a radikális iszlám vallási, politikai közösségekben talál fogódzót. Hasonló a helyzet a közel-keleti régióban is, ahol a gazdasági, szociális, politikai és a modernizáció okozta identitásválságra a terrorszervezetek adnak hatékony választ. Támogatottságuk azért magas a helyiek körében, mert a fegyveres akciók mellett tesznek is valamit a régióért, szemben a nyugati hatalmak átgondolatlan közel-keleti politikájával. További szempont, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vezetője 2014-ben kalifának, egyetemes szellemi vezetőnek nevezte ki magát. Bár a muszlim vallási vezetők nem ismerték el jogosnak a bejelentést, azért sokak körében ébreszthet szimpátiát ez a lépés, hisz az utolsó oszmán kalifátus 1924-es feloszlatása óta a szunnita iszlám világ központi szellemi vezető nélkül maradt. Azonban azt is látni kell, hogy sok muszlim hívő is elítéli az Allah nevében elkövetett merényleteket.

„Nincs közvetlen kapcsolat a terrorizmus és a migráció között, ahogy nincs egységes iszlám sem” – állítja a szakértő, azt viszont elismeri: ha nem oldjuk meg az arab világban teremtett kaotikus politikai helyzetet és nem lassítjuk a globális felmelegedést, a jövőben is tömeges méretű bevándorlásra és terrorfenyegetettségre lehet számítani. Kihívás, ugyanakkor fontos feladat megtalálni az iszlám kisebbségek és a többségi nyugati társadalmak együttélésének megfelelő formáját is.

A párbeszéd jobb a hallgatásnál

Szentpétery Péter, az Evangélikus Hittudományi Egyetem tanára a vallások sokféleségéről és a béketeremtésben betöltött szerepükről tartott előadást. A statisztikai adatok szerint a Föld népességének 83,7 százaléka tartozik valamilyen vallási közösséghez, s több mint százmillióan szenvednek hitük miatt. Négy vallása miatt üldözött emberből három keresztyén, őket hatvan országban üldözik állami vagy társadalmi szinten. A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa vallásközi párbeszéddel foglalkozó bizottságának vezetője ennek kapcsán az úgynevezett világethosz projektet ismertette: Hans Küng, a tübingeni egyetem oktatójának célja, hogy a vallások közötti párbeszéd hozzájáruljon a béke elősegítéséhez. Ehhez jó alapot nyújtanak a közös alapvető értékek, melyek az emberi együttélésnek is íratlan szabályai. Szentpétery Péter bemutatta a projekttel szemben megfogalmazott kritikákat is, ugyanakkor megjegyezte: ha nem is vezet automatikusan békéhez, a párbeszédet, egymás megismerését, s eközben saját identitásunk újrafogalmazását semmi sem pótolja.

Németh Pál református lelkész, iszlamista

Balogh Judit a reformáció, Róna Tamás a zsidóság, Varga Szabolcs pedig a katolikus egyház szempontjából vizsgálta a 150 éves török hódoltság időszakát, míg Németh Pál a korabeli iszlám-magyar együttélésről adott elő. Szécsi József a zsidó-keresztyén párbeszéd elmúlt huszonöt évének tanulságairól számolt be, valamint az iszlámmal való dialógus fontosságát hangsúlyozta. A keresztyének és a zsidók együttélése az elmúlt kétezer évben nem volt problémamentes, ugyanakkor a II. világháború után lendületet vett vallásközi párbeszéd sosem volt számukra ismeretlen fogalom. A Keresztény-Zsidó Társaság vezetője szerint, ha a teológiai különbségek nem is oldhatók fel, az évszázadok során megtépázott emberi kapcsolatok, történelmi sérelmek rendezése, személyes kapcsolatok építése is fontos feladat. A katolikus férfi ajándéknak nevezte, hogy a magyarországi zsidó neológia, valamint az iszlám közösségek készek a párbeszédre.

Feke György, fotó: Vargosz