A magyar reformátusok, szeretett tanítványai, gyülekezeti közösségei, szolgatársai egész közössége osztozik a család gyászában Kálmán Attila volt dunántúli főgondnok, zsinati világi elnök, a pápai kollégium igazgatója, a tatai gimnázium szervezője halálakor. Tanár volt ízig-vérig; okos, higgadt, tanulásra késztető, imponáló mester. A keresztyén élet nagy titkát fejtette meg nap mint nap a katedrán, tankönyvet írva, államtitkárként, iskolaszervezőként és vezetőként. Ez pedig az, hogy a Krisztust elfogadó emberben a kegyelem szent készséget ébreszt: docilitást, taníthatóságot. Politikus volt, a szó legjobb értelmében. A szabad Magyarország megszervezésének, a korszerű és elkötelezett iskolapolitikának alkotó részese. És szabad volt arra is, hogy távozzon a politika porondjáról, ha csupán szerepet kellett volna játszania. Negyedszázaddal a diktatúra összeomlása után látjuk igazán – a magunk régi rossz reflexein –, hogy micsoda hősiesség kellett a szovjet típúsú oktatási rendszer átszervezéséhez: a fizika törvényeit felülmúló mozdulatokkal, menet közben újraépíteni a járművet. Álmodó volt, de nem álmodozó. Elpattantak róla az izgága hőbörgők, a szólamok bajnokai, akik vetés nélkül akartak aratni. De megtalálták és szellemi társai lettek azok, akikkel együtt jól ismerte a zsoltár igazságát: „amikor az Úr visszahozta Sionnak foglyait, olyanok voltunk, mint az álmodók..."(129. Zsoltár) – és ezért akik sírva vetettek, vele vígadozással arathattak. Szolgatárs volt leginkább. A nehezen ébredő egyházban mindenes: presbiter, tisztségviselő, (újra)szervező, törvényhozó, tárgyaló, képviselő – lelkesítő és józanító. És gyakorló keresztyén: igeolvasó, imádkozó, igehallgató – Isten akartába belehajló. Kálmán Attila elkötelezettsége, lelkisége, igaz testvériessége sokakat indított nehéz utakat bejárni, egyházunk számára társadalmi jelenlétet, befolyást találni. Színjózan keresztyénsége pedig sokakat megóvott szalmaláng hevületektől. Ha kérdezik, milyennek kellene egy 21. századi magyar református értelmiséginek lennie, nem tolakodna előre magát mutogatva, de körbetekintve mindegyre őt találnánk meg. Hálával teszünk tanúságot arról, hogy keze munkáját maradandóvá tette az Úr. A boldog feltámadás reménye alatt.

Bogárdi Szabó István

Kálmán Attila (1938-2015) évtizedekig matematika–fizika szakos tanárként dolgozott. 1990-ben Tata országgyűlési képviselőjévé választották, majd 1991 és 1994 között művelődési és közoktatási államtitkárként szerepet vállalt az 1950-es években államosított egyházi iskolák visszaszolgáltatásában és a nemzeti alaptanterv előkészítésében. 1994-ben a Pápai Református Gimnázium igazgatója lett. 2005-ben visszatért Tatára, ahol a pápai iskola kihelyezett, később önállósult intézményét, a Tatai Református Gimnáziumot vezette 2011-ig. 1990-től 2002-ig dunántúli főgondnok, 1997-től hat éven át a Magyarországi Református Egyház Zsinatának világi elnöke volt. 2010-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntették ki, idén pedig megkapta az Eötvös József-díjat. 

Korábbi Kálmán Attilával készült interjúink:

Keresztyéni lelkülettel (2012)

Mulasztások és lehetőségek (2009)