A Confessio-ban megjelent tavaszi interjúban a Koszovóból érkező migránsokról beszéltek. Manapság már nem is hallani róluk. Mi történt?

Kanizsai-Nagy Dóra: A koszovói menekülthullám leapadt a németek egyértelmű üzenetei miatt. Elképesztő információs kampányt végeztek Koszovóban a külügyi szolgálatukon és a médián keresztül, a német rendőrség kiegészítette a magyar határvédelmet. A koszovóiak az elmúlt hónapokban otthon maradtak, mostanában már mi sem hallunk róluk.

Acsai Balázs: Az év elején vita volt a kormány és a Helsinki Bizottság között a számokról, mert januárban még tényleg főleg koszovóiak jöttek, s ez alapján mondta a kormány, hogy csak gazdasági bevándorlók jönnek Magyarországra. De mire a jelentés nyilvánosságra került, amikor már főleg háborús övezetből jöttek az emberek.

Kik és milyen arányban érkeztek az elmúlt hónapokban Magyarországra? Ezek szerint vannak számok, vagy mindenki csak találgat?

Balázs: Vannak, hisz aki belépett hozzánk, azt regisztrálni kellett. Az emberek körülbelül 80 százaléka jött háborús övezetből. A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal honlapja szerint augusztusban 23 ezer szíriai, 10 ezer afgán és több mint 2 ezer iraki volt a hazánkban menedékjogi kérelmet benyújtó 47 ezer ember között, s csak hatszáz ismeretlen állampolgárságú.

A migránsok ellen felhozott egyik vád, hogy nem „az ajtón kopogtatva” lépnek be az országba. Korábban mennyire volt jellemző, hogy a zöldhatáron érkeztek, akik menekültstátuszért folyamodtak?

Dóra: A Bevándorlási Hivatal statisztikáiból az is látszik, hogy a kérelmezők között mindig sokkal magasabb volt az illegális úton érkezők száma. A Genfi Egyezmény alapján, aki menekül, nem feltétlenül kell, hogy szabályos úton érkezzen és útlevéllel lépje át a határt, elég, ha menedékért folyamodik, amikor megérkezik.

Balázs: Nem lehet ezeket a kérdéseket a mi kényelmes szempontjaink szerint nézni, mert mindenkinek mások az életfeltételei, a határai és a szükségei. Ha nem vesszük figyelembe a migráció emberi oldalát, az ugyanolyan fals képet eredményez, mint az ömlengő rózsaszín kampányszövegek. Ha az afgánok útlevél nélkül jönnek át az iráni határon és elfogják, valószínűleg agyonlövik őket. De ez a fenyegetés sem tartja vissza a menekülőket, ellentétben a hivatalos statisztikákkal, iráni menekültek szerint körülbelül 6 millió afgán van Iránban. Ha valaki úgy nőtt fel, hogy egész életében csak háborút látott, annak más a tűrőképessége, mások a határai.

Önök hogy élték meg az elmúlt hónapokat? Mi történt a református menekültmisszióban?

Dóra: Futottak az integrációs projektjeink: februártól júliusig a már egy évvel ezelőtt kiválasztott, menedékjogot kapott emberekkel dolgoztunk együtt, oktattuk őket, mellettük voltunk, segítettük nekik eligazodni a fővárosi életben. Az újonnan érkezőkre nem tudtunk fókuszálni, azon dolgoztunk, hogy a klienseink talpra tudjanak állni. Utána pedig a projektzáró adminisztráció töltötte ki a napjainkat. A Budapesten átutazó menekülő embereknek nem mi, hanem a nálunk magyarul megtanult fiatalok kezdtek el segíteni. Nyári szünet volt, minden idejüket a pályaudvarokon töltötték és tolmácsoltak az ott kialakuló önkéntes csoportok mellett. Nyár végén kezdtünk el velük közösen azon gondolkodni, hogy tudnánk segíteni kisgyermekes családoknak, hogy ne a pályaudvarokon kelljen aludniuk. Végül összehoztunk egy éjszakai átmeneti szállást, így egy éjszakát a Skót Misszió templomában töltöttek, megpihentek, rendbe szedték magukat, kaptak vacsorát, reggelit, majd visszakísértük őket a tranzitzónába. A korábbi klienseink nélkül ezt nem tudtuk volna csinálni. Ők voltak azok, akiknek hitelességünket köszönhettük az addigra bizalmatlanná és aggódóvá váló menekülők szemében.

Balázs: Frusztráló időszak volt, mert míg mi a papírmunkát végeztük, hogy lezárjuk a projektjeinket, közben rengeteg jó lehetőségről lemaradtunk, amikor segíthettünk volna. Egy nappal a határzár életbe lépése előtt jártam Röszkén, akkor még mindenkit átengedtek. A síneken át érkező migránsok bokáig gázoltak a szemétben, de nagyon fegyelmezetten viselkedtek. Többezren várakoztak, hogy felszállhassanak a buszokra, s nem mertek kiállni a sorból, hogy vízért vagy élelmiszerért menjenek a közeli ellátó sátorhoz, nehogy lemaradjanak vagy elszakadjanak egymástól. A rendőrök jóindulatúak voltak, de látszott, hogy nekik is új volt a helyzet. Irigyeltem a civileket, akik kint voltak a pályaudvarokon vagy a határnál. Eleinte ők sem voltak valami szervezettek, voltak átfedések a tevékenységükben, de nem várták meg, míg kiépül a rendszer, hanem tették, amit tudtak. Nélkülük nem lett volna ilyen szintű a migránsok ellátása.

A református egyház menekültmissziója közel tíz éve segíti az üldöztetés elől Magyarországra menekült emberek beilleszkedését. Munkájukról bővebben kapcsolódó cikkünkben olvashatnak.

A szeptember 15-én életbe lépett törvénymódosításokkal milyen irányba változott a menekültügyi szabályozás?

Dóra: A legszembetűnőbb változás az országba érkezés módja. A „röszkei csata” előzménye az volt, hogy megérkeztek az emberek a határhoz, ahol már ott volt a fal, 40 fok meleg volt, éppen átszervezték az egész rendszert, a segítők az étellel és vízzel még nem jutottak át a határ egyik oldaláról a másikra, az emberek sorban álltak és egész nap körülbelül tíz embert engedtek be az irodakonténerbe a több ezerből. Ők is egy magyar nyelvű elutasító szöveget kaptak. Ha ezt a határozatot valaki megfellebbezi, akkor a bírósági eljáráson nincs is esélye elmondani, hogy honnan és miért jött, milyen körülmények közül, mi elől menekült, mi történt vele, mert az elutasítás fő érve, hogy egy biztonságos országon át érkezett, s érvelni sem tud amellett, hogy ő Magyarországon szeretne menedéket kapni, mert üldözés elől menekült. Így volt – legalábbis – az első napokban; reméljük hogy, visszatérnek majd a személyek meneküléstörténetei alapján történő döntésekre.

Balázs: Inkább azt kellene bizonyítani, hogy Szerbiában már kért menedéket, de nem kapott. Ezt viszont nem lehet. Olyan elemeket tartalmaz a törvény, melyek együttesen ellehetetlenítik, hogy ezek az emberek szabályosan menedékjogot kérhessenek. Erről elemzések is készültek.

Sokan félnek attól, hogy terroristák szivárognak be az EU-ba, illetve hogy az iszlám vallás és kultúra elárasztja Európát. Önök hogy látják a jövőt? Van ok a félelemre?

Dóra: Egy olyan országban nőttem föl, melynek jogrendjében bízom; nemzetközi kapcsolatokat tanultam, Magyarország, az EU és az ENSZ intézményrendszerét tanulmányoztam. Bízom benne, hogy a politikusok keresik a közös, globális megoldást ezekre a problémákra, ahogy a nemzetbiztonsági szolgálatok is dolgoznak a háttérben. Ha mindenki végzi a dolgát, helyi szinten pedig a szeretet, a szolidaritás és a vigasztalás üzenetét hordozzuk, akkor szerintem abszolút nincs mitől félni. A hatvanas években Németországba és Franciaországba költözött vendégmunkások azért marginalizálódtak, mert nem volt integrációt célzó szociális rendszer, de ma már van. Akkor még nem foglalkoztak velük, a lényeg az volt, hogy jól dolgozzanak. Akik most jönnek, egy olyan Európába érkeznek, ahol van menekült-, bevándorlás- és integrációs politika, ahol szabályozott eljárásrendek vannak, mindegy, hogy hány ember érkezik. Ha valaki menekültstátuszt kap, vagy a bevándorló, aki vízummal érkezik, olyan szolgáltatásokban részesülhet, sőt elkerülhetetlen, hogy részesüljön, melyek segítik az ő beilleszkedését. Ha segítjük a beilleszkedést, akkor nincs aggódnivalónk.

Balázs: Én a gyűlöletkeltéstől félek: attól, hogy megbélyegzünk embereket vagy csoportokat, valamint attól, ha az egyházak nem emelik fel szavukat ez ellen. Hogy mi lesz a következménye annak, ha az ISIS vagy a tálibok elől menekülő muszlimot befogadjuk, ha keresztényként szeretettel viszonyulunk azokhoz, akik sokszor a saját vallásukból kiábrándulva jönnek ide? Attól nem félek. A gyűlöletkeltésnek van biztonságpolitikai kockázata. Nagyon sok embert ismerek, akinek fogalma sem volt Magyarországról, mielőtt itt menekültstátuszt kapott volna, csak ez volt az első hely, ahol szabályos eljárásban részesült. Úgy ismerték meg, mint egy olyan országot, amelyik befogadta őket. Nem valószínű, hogy Magyarországról korábban hallottak iszlamista szélsőséges csoportok, de félek, most rákerültünk a térképre.

Mi a véleményük arról, hogy nagyon sokan nem állnak meg itt, hanem mennek Németországba, Németországból Svédországba, mintha válogatnának? Azért a háborús övezetnél Magyarország is jobb, nem igaz?

Dóra: Ha már egyszer eldöntöm, hogy elhagyom a hazám, összepakolok és elindulok, akkor nem elégszem meg azzal, hogy itt már nem esnek az égből bombák, hanem azt is el kell hinnem, hogy fogok tudni pénzt keresni, hogy a gyerekemnek ennivalót adjak. Egy olyan országban, ahol ellenséges üzenetekkel találkozom, ott nem fogok megállni.

Fel van készülve Európa ekkora mennyiségű kérelmezőre?

Balázs: Attól, hogy egy elméleti keret a gyakorlatban nem működik, attól még nem biztos, hogy a keret rossz. Mondok egy extrém példát: ha a gyakorlatban kevés, az újszövetségi elvárásoknak megfelelően élő emberrel találkozol, attól még nem kérdőjelezed meg a Biblia üzenetét. Ugyanez vonatkozik az uniós bevándorlási szabályokra is, sok múlik azok értelmezésén, megvalósításán, az együttműködésen. Nem azt mondom, hogy adjunk mindenkinek menekültstátuszt, más lehetőségeink is vannak. Létezik olyan jogi kategória, kifejezetten a háborús veszély elől nagy számban érkező embereknek számára, mely ideiglenes, maximum egy évre szóló oltalmat jelent. Ez pont arról szól, hogy ha a konfliktus rendeződik, akkor csoportosan vissza lehessen őket küldeni, nem kell értük hosszútávon felelősséget vállalni.

Dóra: Egyre több európai politikus nyilatkozza, hogy helyben kell megoldani a problémát. Közben pedig a Szíria-környéki menekülttáborokban a WHO élelmezési költségvetése egyre csökken. Ha ott akarjuk tartani őket, akkor rendeljünk forrásokat arra, hogy legyen ennivalójuk, hogy ne kelljen útnak indulniuk, ez a legkevesebb.

Éreznek a volt klienseik ellenséges hangulatot? Érik őket atrocitások?

Balázs: A mi klienseink elég erősek. Ők azért sokkal nagyobb problémákhoz voltak hozzászokva. Csak nem értik, hogy mit jelent mindez.

Dóra: Azt látom, hogy szomorúbbá és keserűbbé válnak. Elgondolkodnak, hogy hol is vannak, és miért mondják nekik, azt hogy tiszteljék a kultúrát és a törvényeket, amikor épp azt teszik. Én néhány fiatal miatt aggódom, akiket tényleg megvisel ez.  Borzasztó károkat okoz, hogy az elmúlt hónapokban egymásnak ellentmondó közlemények születtek Európa-szerte. Ha higgadt fejjel végiggondolt üzeneteket képviselnénk, azzal ugyanúgy, sőt jobban el tudnánk érni a célunkat. A mi klienseink nem hőzöngtek azon, hogy tavaly a menekültügyi statisztikák szerint Magyarország negyvenháromezer menedékkérőből csak ötszázharmincat ismert el, mert fair eljárás volt, nem bántalmazó, nem gyűlöletkeltő. Az viszont, hogy labdáznak a bizonytalanságból induló és bizonytalanságba érkezők életével, az komoly károkat okoz.

Feke György – Fodor Zsófia
Fotó: Dimény András - Vargosz