Husz János 1370 körül született egy dél-csehországi, Husinec nevű kisvárosban, életének főbb állomásai azonban – szinte kivétel nélkül – Prágához kötődnek. Erről magunk is meggyőződhettünk városnézés közben: a reformátor lábnyomában Maroš, egy fiatal prágai lelkész kalauzolt minket.

A Karolineumot, a prágai egyetem középkori épületét, melyben Husz János teológiai tanulmányait végezte, majd később maga is tanított, már átépítették, csak egy saroktorony és a gótikus ablakkeretek láthatták őt felnőni, gondolkodását és hitét formálódni. A IV. Károly cseh király és német-római császár által 1348-ban alapított universitas a kor egyik szellemi központja volt, messze nem csak Csehországból vonzotta a tanulni és érvényesülni vágyó fiatalokat. A nyugati keresztyénség akkoriban megosztott volt: egy részük Rómához volt hű, másik részük az avignoni pápát támogatta. A hívek személyes megtérését és a hitelét vesztett egyház megújulását szorgalmazó hangok már a XIV. század végén megjelentek a császárvárosban, Husz generációja pedig John Wycliffe tanairól vitatkozott. Az egyetemen belüli teológiai és vitáknak és nemzetiségi konfliktusoknak IV. Vencel vetett véget, közbelépését követően a reformpártiak ellenfelei 1409-ben elhagyták az alma matert, Husz Jánost pedig rektorrá választották. Az egyetem a mai napig hűségesen ápolja egykori vezetője emlékét.

A Szent Mihály kápolnának, melyben Husz először prédikált, már csak a körvonalai látszanak egy másik épület falán, de gondolatai máig hatnak. Ő és társai a nép anyanyelvén, szabad meggyőződésük szerint hirdették az igét. Elítélték és erősen kritizálták a főpapok gazdagságát, hatalmi ambícióit és hitetlenségét. Az egyházra úgy tekintettek, mint a Krisztus által elhívottak közösségére, az új Jeruzsálemére, Isten országának földi megvalósulására. Alkalmi idegenvezetőnk szerint innen a neve a néhány utcával odébb található későbbi prédikálóhelyének – szintén elpusztult, de a kommunizmusban felújított, azóta múzeumként működő – Betlehemi kápolnának.

Husz megtérésre hívó szavai nem maradtak eredmény nélkül, de ellenségeket is szerzett. Wycliffe műveit hamarosan betiltották, a rektort egyházi átokkal sújtották, kiközösítették, el kellett hagynia Prágát. A döntés ellen az egyház fejéhez, Krisztushoz fellebbezett, ezzel megkérdőjelezte a pápa tekintélyét. Ügyét a konstanzi zsinat tárgyalta, s ő el is ment a németországi városba, abban bízva, hogy ott megvédheti szentíráson alapuló nézeteit, de elfogták, és mint eretneket máglyán elégették. Halálának hatszázadik évfordulóján Prága és Konstanz városa együtt emlékezett a reformátorra, megkoszorúzták sírját, s összehangolták ünnepségeiket.

„A korabeli reformok középpontjában az oltáriszentség állt" – erről már Peter Morée, a Károly Egyetem teológusprofesszora beszélt Husz Jánost méltató előadásában. Abban a korban az volt szokás volt, hogy a hívek évente egyszer áldoztak, akkor is csak az ostyát – Krisztus testét vették magukhoz. Husz és társai vissza akarták vezetni a bűnös embereket Istenhez, s az úrvacsorában Isten kegyelmét látták, ezért bátorítottak mindenkit, még a gyerekeket is a szentség rendszeres, gyakori vételére. Husz utódja Jacobellus vezette be 1414-ben a két szín alatti (kenyérrel és borral történő) áldozást a laikusok számára is, ez a szokás hamarosan széles körben elterjedt, s így lett a kehely a huszita tanokat követők szimbóluma.

Husz és társa, Prágai Jeromos halála radikalizálta híveiket, s az üldöztetés ellenére számuk országszerte egyre nőtt. 1419-ben elfoglalták a prágai városházát és a királyhoz hű vezetőket kidobták az ablakon. Ettől kezdve a fegyveres harctól sem riadtak vissza, hogy megvédjék hitüket és szabadságukat a császártól és a pápától. A XIV. század során újra és újra fellángoló huszita háborúk viszonylagos vallásszabadságot biztosítottak: a radikális kelyhesek Tábor néven új várost hoztak létre, ahol igyekeztek az isteni törvények szerint, testvéri közösségben élni, majd mozgalmuk leverése után, 1457-ben megalakult a békésebb Csehtestvérek közössége, akinek a huszita bibliafordítás is köszönhető. A protestantizmus csehországi terjedésének csak a harmincéves háború és a kibontakozó ellenreformáció vetett véget. Az 1781-es türelmi rendelet csak az augsburgi és a helvét hitvallású egyházak működését engedélyezte. A Csehtestvérek közösségének sok tagja emigrációba kényszerült, s nem is tértek haza, csak hetven évvel ezelőtt. Az ő emléküknek állít emléket a fesztiválon megnyitott Száműzöttek című kiállítás.

A huszita gyökerű cseh reformációt gyakorlatilag felszámolták, ugyanakkor számos mai csehországi protestáns egyház keresi benne gyökereit. Míg az úgynevezett Testvéregyház a XIX. század végén létrejött protestáns gyökerű kisegyház, addig a Csehszlovák Huszita Egyházat 1920-ban hozták létre nemzeti érzelmű, megújulást sürgető katolikusok. A legnagyobb csehországi protestáns közösség, a Cseh Testvérek Egyháza pedig a református és evangélikus felekezet egyesülésével jött létre 1918-ban. Partneregyházunk 255 gyülekezete 14 egyházmegyében él, az országos ügyeket a három lelkészi és három világi tagból álló zsinati tanács intézi, a zsinat évente egyszer ülésezik. Hat iskolájában 1200 diák tanul, teológiai akadémiája a Károly Egyetem része. Különböző hátterük ellenére – a csehországi baptistákkal és metodistákkal együtt – mindegyik magáénak vallja a máglyahalált halt reformátor örökségét.

Prágai útinaplónk:

I. Husz-ünnepségeken Prágában

II. Husz János és a csehországi reformáció 

III. Határtalan zene

IV. Magyar hangok Prágában
V. Az igazság tanúja 

Feke György