A svájci HEKS segélyszervezet támogatásával futó program célja református közösségeink nyitottabbá, befogadóbbá tétele. Van, hogy az ismeret hiánya, a tudatlanság akadályoz meg bennünket abban, hogy megtaláljuk a megfelelő eszközöket fogyatékos testvéreink bevonására. A program éppen ezért nem a fizikai, hanem a lelki akadálymentesítést tekinti feladatának. Református szakember mentorok segítik a gyülekezeteket abban, hogy egy tervet dolgozzanak ki a pályázat két éves időszakára, amit aztán a program befejeztével, már a mentor segítsége nélkül, önállóan tudnak folytatni. Főbb eszközei az akadálymentesítésnek az érzékenyítő programok, előadások, kiscsoportos beszélgetések, filmklubok, intézménylátogatások. Cél, hogy gyülekezeteink létszáma növekedjen, és a fogyatékos testvérek is aktív, szolgáló tagjai lehessenek közösségüknek, és minél több alkalmon, programban vehessenek részt.

Az együttlét a program, a kompetenciák, a feladatkörök, az ütemterv rövid ismertetésével kezdődött, majd a még csak munkaanyag formájában létező „Confessio Vitium – A fogyatékos emberek befogadásáról a Magyarországi Református Egyházban" dokumentumot ismerhették meg a megjelent lelkipásztorok, gyülekezeti önkéntesek, diakónusok. Ezután a gyülekezetek és leendő mentoraik megismerkedtek egymással, egyeztettek az első látogatásokról, melyeket a mentorok még a tavasz folyamán, ill. nyár elején megtesznek a gyülekezetek felé. Ezen látogatások feladata a gyülekezet megismerése, kérdőív kitöltése, közös gondolkozás.

A folytatásban csatlakoztak a már egy éve programban lévő gyülekezetek. Ekkor Pál Sándor, a Magyar Református Szeretetszolgálat kuratóriumának elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd Gazda István lelkipásztor tartott áhítatot. A kilenc „úttörő" gyülekezet rövid beszámolókban mondta el eddigi tapasztalatait, örömeit, eredményeit.

Szakmai napunk záró blokkja lehetőséget adott a tapasztalatok cseréjére nehézségeink, örömeink és vágyaink megbeszélésére. Az egyik meglepő tapasztalat a gyülekezeti szakemberek és a mentorok egyértelmű állásfoglalása volt: nagyon pozitív kicsengése van programunknak, szívesen fogadták a gyülekezeti tagok, és új színnel gazdagítja a gyülekezetek életét. Fontos elemként jelent meg az, hogy szükség van kitartó, kreatív, elhívott gyülekezeti tagokra. Egyértelmű volt (ismét megnyilvánult), hogy a személyes kapcsolatok nyomán az „előítéleti bástyák kártyavárként omlanak össze". Dilemmaként fogalmazódott meg – talán egyértelművé is vált –, hogy a projektnek a gyülekezet parochiális területén célszerű maradnia, mert ők vannak igazán magukra hagyatva. A fogyatékos emberek intézetei elsősorban az érzékenyítési program színhelyeiként kell, hogy funkcionáljanak. Az is megfigyelhető, hogy nagyságrenddel hatékonyabbak azok a programok, ahol a projekt kivitelezői (diakóniai) kisközösségek.

Isten áldását kérjük a gyülekezetek és mentorok munkájára, hogy ezen a területen is épülhessen és növekedhessen egyházunk.

Dr. Fruttus István Levente, mentor
Vad Lilla, programkoordinátor