20. századi híres lelkészekről szóló könyvek műfaji vizsgálata
2014. február 03., tárgyszavak: Irodalom, regény, irodalomAmíg korábban a lelkészekről inkább regény jelent meg, illetve maguk is megjelentek regényekben, a 20. század sűrű történelme előhozta a lelkészek saját élettörténetét is, melyet elsősorban a század történelmi viszontagságai és gyakran változó viszonyai emeltek a felszínre. Vannak, akik szinte végigélték a századod, s vannak, akik szolgálati idejének meghatározó történései voltak a világháború menete, az ötvenes évek, vagy a puha diktatúra, a szocializmus időszaka.
Szerző: Bölcsföldi AndrásIrodalmi jellegű illusztrációk Ravasz László prédikációiban
2013. június 30., tárgyszavak: illusztráció, irodalom, prédikáció, homiletikaA tárgyhoz való vonzódása már abból is kitűnik, hogy az irodalommal való kacérkodás felvetésére az ifjú Ravasz védekezni kényszerül. „Az irodalom mindig nagy kísértés volt számomra.” – írja az Emlékezéseim c. könyv „Irodalom” fejezetében. Első nagy szerelmének titulálja, s az elcsábítás kísértésétől csak a szigorú kötelességteljesítés tartotta vissza – vallja tovább a püspök. „Annyi hivatali tennivalóm volt, annyit kellett tanulnom és szolgálnom, hogy az egyházi irodalom mezejéről nem tudtam kilépni. Pedig sokszor megkísértett az a gondolat és lehetőség, hogy csak író legyek és semmi más.”… Szellemi bigámiára nem voltam hajlandó.”
Szerző: Bölcsföldi AndrásTémáink
Legfrissebb anyagaink
- FOGYATÉKKAL ÉLŐK KATHECHÉZISE
- AZ IGEHIRDETÉS HELYE AZ ERDÉLYI MAGYAR REFORMÁTUS LELKIPÁSZTORI HIVATÁSKÉP ALAKULÁSÁBAN Igehirdetői önképünk és öntudatunk változása az 1990–2014 közötti időszakban
- Csikesz Sándor lelkipásztori eszményképének elemei a lelkipásztori munkában és lelkésznevelésben
- Vallástanári attitűdök
- A gyermek lelkigondozás lehetőségei a kötelező hitoktatás rendszerében
- A misszió kérdései ma
- A keresztyén ember identitása
- 20. századi híres lelkészekről szóló könyvek műfaji vizsgálata
- „Ímhol jő az álomlátó! ...meglátjuk, mi lesz az ő álmaiból.”
- Félkézzel osztott áldás
- Homiletica interrogationis – a kérdezés homiletikája
- A valóság ábrázolás: az Ige műfaja és az igehirdetés műfaja
- Igazság a hazugság ládában? Prédikáció a rádióban.
- Missziói liturgia
- Irodalmi jellegű illusztrációk Ravasz László prédikációiban
- Művészet, mozi, prédikáció. Homiletika a mozivászon előtt és a kamera mögött
- Tudományos exegézis az igehirdető Egyházban
- „… bátran hirdették az Isten igéjét.” „Nyíltság” a jeruzsálemi közösségben.
- Karl Barth és a magyar református egyház lelkigondozástana
- Fordítói munka az igehirdetésre készülő exegézisben
Szerzőink
- Ad Min ( 1 )
- Barta Zsolt ( 1 )
- Bölcsföldi András ( 2 )
- Czövek Tamás ( 1 )
- Fekete Ágnes ( 3 )
- Fekete Károly ( 4 )
- Galsi Árpád ( 1 )
- Hanula Gergely (szerk.) ( 1 )
- Hős Csaba ( 1 )
- Jakab Sándor ( 1 )
- Kádár Ferenc ( 4 )
- Kocsev Miklós ( 1 )
- Kodácsy Tamás ( 1 )
- Kovácsné Gombos Tímea ( 1 )
- Literáty Zoltán ( 5 )
- Lovas András ( 2 )
- Nagy István ( 2 )
- Németh Dávid ( 2 )
- Pál Eszter ( 1 )
- Percze Sándor ( 1 )
- Pinczésiné Dr. Palásthy Ildikó ( 1 )
- Steinbach József ( 4 )
- Székely József ( 1 )
- Szűcs Ferenc ( 4 )
- Thoma László ( 1 )
- tirek.hu ( 1 )
- Uta-Pohl Patalong ( 1 )
- Zsengellér József ( 2 )