Bevezető

 

Az oldal célja, hogy a gyakorlati teológia szempontjából problémaérzékeny és releváns kérdésekre igényes válaszokat adjon az egyház és a teológia tudományának jelen helyzetében, annak javára. A szerzőktől tudományos igényességet kérünk, az olvasónak pedig gyakorlati és teológiai hasznot kívánunk.

A példabeszédek könyvének homiletikuma

2012. szeptember 16., tárgyszavak:

A homiletikum meghatározza az adott könyv magyarázatának legmarkánsabb irányát, amelyen belül számos üzenet meglátására kerülhet sor, mint ahogy a fénycsóva is sok mindent megvilágít maga körül, de mégis határozottan egy irányba mutat. A homiletikum meghúzza azt a keretet, amelyen belül az adott bibliai könyv magyarázata történhet. Tágabb értelemben a homiletikum magába foglalja az adott könyv legfontosabb hermeneutikai kérdéseinek tisztázását, nehéz textusainak magyarázatát, magyarázattörténetét, valamint azt, hogy nagy igehirdetőink hogyan prédikáltak e könyv alapján.

Szerző: Steinbach József

Az Ószövetség lírájának homiletikuma

2012. szeptember 15., tárgyszavak:

Tudvalevő, hogy a Bibliának, különösen az Ószövetségnek vannak költői részletei és könyvei, s e költői megnyilatkozások számottevő része magán hordozza a lírai alkotás jegyeit. A fiatal Ravasz szerint az Ószövetség a „vallásos költészetnek is a könyve”, ezen belül a Zsoltárok könyvében „a vallásos líra” áll előttünk. Ugyanakkor azzal is tisztában kell lennünk, hogy ez a líra nem az a líra.

Szerző: Kádár Ferenc

Bibliolog - angol nyelvű bevezetés

2012. szeptember 01., tárgyszavak:

One can perceive a trend at present toward quests (Suchbewegungen, "search movements" [Tr.]) for deeper understanding of the nature of access to and interaction with the Bible. These movements can be seen both in homiletics as well as in work on Biblical texts being performed by groups. Amidst the variety of approaches, it is possible to identify tendencies that can be understood within the context of the present societal development: approaches are favourised that are hermeneutically positioned to work with different, even thoroughly contradictory, interpretations, and which to some extent possess "a competence of plurality".

Szerző: Uta-Pohl Patalong

A gyakorlati teológia trinitariánus modellje (fordítás)

2012. szeptember 01., tárgyszavak:

  A gyakorlati teológia, amint Don Browning emlékeztet minket, az egyház szolgálatának belső magjával kezdődik, ahol két kérdés vetődik fel a tapasztal kríziséből: Mit kéne hát cselekednünk? és Hogyan kéne hát élnünk? Amíg ezek intenzíven gyakorlati kérdések, ugyanakkor alapvetően teológiaiak is.

Szerző: Literáty Zoltán

Kádár Ferenc: Az egyház itt és most. PhD disszertáció.

2012. június 30., tárgyszavak: Ekkléziasztika, egyház, ekkléziasztika

"Régóta kérdés számomra, hogyan lehet, hogyan kell az egyházról a gyakorlati teológai nyelvén beszélni. Az ekkléziasztika a gyakorlati teológia egyházzal foglalkozó tudománya. ...az egyházra, mint itt és most létező és működő valóságra tekint." (Részlet az előszóból. A Disszertáció PDF kiterjesztésben alább található.)

Szerző: Kádár Ferenc

Kocsev Miklós: Gyakorlati teológiai témák. Habilitációs értekezés.

2012. június 25., tárgyszavak: homiletika, szupervízió

A habilitációs értekezés a következő téziseket támasztja alá érvekkel: 1) szükség van hazai szinten is a gyakorlati teológia – teológiai tudományok közötti – pozíciójának, helyzetének meghatározására, és annak megerősítésére;
2) továbbá ebben a megerősített pozícióban kiemelni a homiletika kérdéskörét, mégpedig a kettős szubjektumra és ezek egymás közti kommunikációjára is koncentrálva;
3) valamint felmutatni a gyakorlati teológia területén is használható egyik újabb lehetőséget, a pasztorális szupervíziót, amely az egész lelkész-létünk egyik segítő támasza lehet. Ily módon az elmélet és a praxis szintjén ötvözve a külső és belső impulzusokat.

Szerző: Kocsev Miklós

Literáty Zoltán: Homiletika és retorika. PhD disszertáció.

2012. június 25., tárgyszavak: retorika, prédikáció, homiletika

A dolgozat célja, hogy egyfajta, (pontosabban másfajta) értelmezést adjon a két tudomány kapcsolatáról, amely túllép a 20. század eleji feszült kontextuson (pl. a pozitivista liberális teológia retorikaszemléletének bírálata az igeteológia által) és az elmúlt évszázad eredményeit (pl. új hermeneutika retorika megítélése) figyelembevéve új párbeszédre hívja a homiletika képviselőit is. Az "értelmezés" terminológiai átértelmezést is jelent. A "történelmi" érvek azt bizonyítják, hogy a két tudomány kapcsolata a bibliai időkben, a középkorban, a humanizmusban és jelenkorban is szorosan egybekapcsolódik.

Szerző: Literáty Zoltán

Logos Tés Akoés. Az ige megszólalása és megszólaltatása. - Tanulmányok a 60 éves Vladár Gábor tiszteletére.

2012. június 01., tárgyszavak: homiletika, prédikáció, igehirdetés

Logos Tés Akoés. Az ige megszólalása és megszólaltatása. - Tanulmányok a 60 éves Vladár Gábor tiszteletére. Pápai Református Teológiai Akadémia, Pápa, 2012.

Szerző: Hanula Gergely (szerk.)

A Reformátusok Lapjában 2013. február 24-én megjelent cikk

2012. február 27., tárgyszavak:

A Reformátusok Lapjában és a reformatus.hu oldalon 2013. február 24-én megjelent cikk tartalma ide kattintva elérhető.
Gyakorlatiteologia.hu címen új honlap indult az elmúlt hetekben. Az oldal főszerkesztőjét, Literáty Zoltán érdligeti lelkipásztort, a Károli Gáspár Református Egyetem adjunktusát kérdeztük az új kezdeményezésről.

Szerző: Ad Min

Gyakorlati teológia az interneten

2012. február 05., tárgyszavak: Bemutatkozás

A tirek.hu, a Tiszáninneni Református Egyházkerület honlapjának rövid interjúja a gyakorlatiteologia.hu elindulásával kapcsolatban elolvasható itt.

Szerző: tirek.hu