A Harangszó márciusi első számából

2010. február 27., címkék: harangszó, királyhágómelléki egyházkerület, Határon túl

A lap idei ötödik számának címoldalán Ravasz László 1921-ben kelt, máig aktuális március 15-i gondolatait közli. Milyen a te böjtöd? – teszi fel a kérdést vezércikke címében Kulcsár Árpád.

Adományokból tatarozzák a nagyváradi református gimnáziumot – 650 ezer forint gyűlt össze a gimnázium javára rendezett jótékonysági bálon

2010. február 16., címkék: királyhágómelléki egyházkerület, Határon túl, loántffy zsuzsanna gimnázium

Csaknem tízezer lej, azaz több mint 650 ezer forint adomány gyűlt össze a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium javára rendezett jótékonysági bálon. Nagyvárad egykori legimpozánsabb leánygimnáziumának felújításáért esztendők óta rendez gyűjtéseket a Királyhágómelléki Református Egyházkerület.

Csűry István: Gyógyító egyházzá kell lennünk!

2010. január 17., címkék: Határon túl, nagyvárad-újváros, bihari egyházmegye (kre), bölcskei gusztáv, püspöki beiktatások, püspökválasztás, tőkés lászló, csűry istván, királyhágómelléki egyházkerület

“Gyógyító egyházaknak kell lennünk. Ez a kötelességünk, de ez a szabadságunk is, mert Isten jelet ígér” - mondta a Mk 16,17-20 alapján tartott székfoglaló beszédében Csűry István. A Királyhágómelléki Egyházkerület püspöke január 16-án, Nagyváradon tartott beiktatásán egyházi biztosítási rendszer kiépítését, valamint az első partiumi református kórház sürgős megvalósítását jelölte ki céljául.

"A tanítványok esélye a mi esélyünk, az ő lehetőségük a mi lehetőségünk" - Csűry István püspök beiktatási prédikációja

2010. január 17., címkék: nagyvárad-újváros, csűry istván, Háttér, királyhágómelléki egyházkerület, püspöki beiktatások, püspökválasztás

"Legyen ez a nap a reménység megújulásáé, hogy a következő nemzedékek javára sáfárkodhatunk hagyatékainkkal, ősi iskoláinkkal és új intézményeinkkel. Nem tűrhetjük, hogy megszüntessenek egyetlen óvodai csoportot, vagy iskolai osztályt. Gyermekeinket és ifjainkat egészséges, boldog embereknek neveljük!" – mondta Csűry István,  a Királyhágómelléki Református Egyházkerület új püspöke szombati beiktatásán, a Nagyvárad-újvárosi templomban.

„Gyógyító egyházzá kell lennünk” – beiktatták Királyhágómellék új püspökét

2010. január 16., címkék: királyhágómelléki egyházkerület, Hírek, csűry istván, nagyvárad-újváros, bihari egyházmegye (kre), püspöki beiktatások, püspökválasztás, tőkés lászló

"Engedelmességgel vállald azt a szolgálatot, amire az Úr indít" - mondta Tőkés László leköszönő püspök a Nagyvárad-újvárosi református templomban, ahol szombaton délelőtt beiktatták tisztségébe Csűry Istvánt, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület novemberben megválasztott püspökét.

"Nagy megbízatás, ahol az ember csak törpének érzi magát" - szombaton iktatják be Csűry István püspököt

2010. január 15., címkék: királyhágómelléki egyházkerület, püspöki beiktatások, püspökválasztás, Hírek, csűry istván

Lelki feszültségek között készül szombati beiktatására Csűry István. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökét a Nagyvárad-újvárosi református templomban iktatják be január 16-án, szombaton délelőtt 11 órakor. Csűry István érzékeny embernek tartja magát, s arról beszélt az ünnepi alkalom előtt, hogy minden lelki és fizikai erejét csoportosítania kell, mert nagy kihívás és olyan megbízatás vár rá, ahol az ember csak „törpének érzi magát”. Az ünnepi alkalmon Tőkés László leköszönő püspök hirdet igét.

„Az evangélium hirdetése elsődleges, minden más csak utána következhet" - beszélgetés Csűry István püspökkel

2010. január 15., címkék: harangszó, királyhágómelléki egyházkerület, Határon túl, reformátusok lapja, csűry istván

Nagy többséggel választották meg Csűry Istvánt a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökévé, az egyháztest novemberi választói közgyűlésen. Az új egyházi vezetőt - akit szombaton iktatnak be hivatalába - az egyházkerület gyülekezeti lapja, a Harangszó kérte helyzetértékelésre.

Szombaton iktatják be Csűry István püspököt Nagyváradon

2010. január 12., címkék: csűry istván, beiktatás, Határon túl, királyhágómelléki egyházkerület

A ciklusból még hátralévő egy éves időtartamra novemberben Csűry Istvánt választották a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökévé. Beiktatása 2010. január 16-án, délelőtt 11 órakor kezdődik a nagyvárad-újvárosi templomban.

Újévi Harangszó

2009. december 31., címkék: harangszó, királyhágómelléki egyházkerület, Határon túl

Menyői riportot közöl újévi lapszámának címoldalán a Harangszó, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület gyülekezeti lapja. A cikk kitér a húsz évvel ezelőtti történésekre, valamint a gyülekezet távolabbi múltjára és jelenére. Szintén a címoldalon Ravasz László A jó pásztor című igemagyarázatát közli a lap.

Ünnepség a Cigánymissziós Központban

2009. december 24., címkék: nagy józsef barna, királyhágómelléki egyházkerület, Határon túl, cigánymisszió, csűry istván

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület által működtetett Cigánymissziós Központban is ünnepi műsorral köszöntötték a karácsonyt a gyerekek. Igét hirdetett Csűry István püspök.

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület Határozati Állásfoglalása a temesvári népfelkelés és forradalom 20. évfordulóján

2009. december 21., címkék: királyhágómelléki egyházkerület, kommunista diktatúra, romániai forradalom, temesvár, Határon túl, tőkés lászló

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület Igazgatótanácsa Isten iránti hálával és köszönettel emlékezik meg a húsz évvel ezelőtt megtörtént forradalmi eseményről, amely Temesváron, a belvárosi református egyházközségben robbant ki. Tőkés László lelkipásztor és családja, a gyülekezet presbitériuma és az egyházközség tagjainak a kommunista diktatúrával szembeni küzdelme rövid időn belül tömegeket mozgósított és késztetett ellenállásra.

Januárban iktatják be Csűry István püspököt

2009. december 21., címkék: királyhágómelléki egyházkerület, csűry istván, Határon túl, forró lászló, püspökválasztás, tőkés lászló

Mivel a püspökválasztás eredményét senki sem fellebbezte meg, jogerőre emelkedett, Csűry István tehát teljes joggal rendelkező püspök – hangzott el a Királyhágómelléki Református Egyházkerület pénteki sajtótájékoztatóján, ahol Csűry István püspök és Forró László előadótanácsos az Igazgatótanács által hozott döntésekről beszéltek. 

Karácsonyi Harangszó

2009. december 21., címkék: harangszó, királyhágómelléki egyházkerület, Határon túl, karácsony, csűry istván

„Karácsony a megmenthető ember ünnepe. Az Éden-kertből kiűzött ember számára az átkozottá lett földön kihirdetett szeretet ünnepe. Isten mindenek felett szeret, mert békességet hoz a földre a jóakaratú embernek.” – írja ünnepi pásztorlevelében Csűry István püspök, Megint karácsony van címen a Királyhágómelléki Református Egyházkerület gyülekezeti lapjának karácsonyi számában.

Megint karácsony van - Csűry István püspök karácsonyi üzenete

2009. december 17., címkék: királyhágómelléki egyházkerület, Határon túl, karácsony, csűry istván

  Lehet, nekünk fel sem tűnik, hogy karácsony érkezése sok embernek nem ünnep, nem örvendezésre alkalmas idő. Nagyon sok hajléktalan marad az utcán, rengeteg szegény ember éhezik, számtalan családban könnyhullatásnak napjai ezek. Kényelmes lakásunk bőséggel megterített asztala mellett nemcsak gondolnunk illik a nehéz körülmények között sínylődő társainkra, hanem segítséget kell nyújtanunk számukra.

Szegényedünk és fogyunk, de lelkiekben erősödünk

2009. március 03., címkék: érmelléki egyházmegye, királyhágómelléki egyházkerület, Határon túl, gellért gyula

A bihardiószegi központú Érmelléki Református Egyházmegye élén Gellért Gyula esperes áll, akivel a község, illetve a gyülekezetek életéről, tevékenységéről beszélgettünk. Idén több nagyszabású kulturális program is lesz Diószegen.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.