Közel menni Krisztus népéhez

2012. január 24., címkék: bóna zoltán, Ökumené, ökumene, ökumené, ökumenikus tanács (meöt), interjú

„A hivatali szemléletből a tanulmányi, a missziói és a közösségi szemlélet felé próbáltunk haladni, miközben Krisztus fősége alatt kerestük az egységet, kerestük a teremtett világ aktuális szolgálati lehetőségeit” – foglalja össze Bóna Zoltán református lelkipásztor, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) leköszönő főtitkára az elmúlt hat esztendőt.

Az ökumenét képviselem

2012. január 24., címkék: fischl vilmos, Ökumené, ökumene, ökumené, ökumenikus tanács (meöt), interjú

„Az ökumenikus imahéten láthatják az emberek, hogy az egyházi vezetők egymás mellett állnak, együtt imádkoznak. Egyházvezetői szinten is megjelenik tehát a Krisztus-hívők egysége, és eljut hozzájuk az a nagyon fontos üzenet, hogy Krisztus ügye békességet és szeretetet tud teremteni” – hangsúlyozza Fischl Vilmos evangélikus lelkipásztor. A MEÖT január 1-jén hivatalba lépett főtitkárával az ökumenéről, az új egyházi törvény elfogadása utáni lehetőségekről és az egyházak nyújtotta biztonságról is beszélgettünk.

Elhunyt Hapák József fotóművész

2012. január 24., címkék: In memoriam, in memoriam

  Életének 67. évében elhunyt Hapák József fotóművész, Debrecen város díszpolgára. Temetése január 26-án, 10 órakor lesz Debreceni Köztemető II. számú ravatalozójában. A temetés igei szolgálatát Bölcskei Gusztáv református püspök végzi.

Két jelentkező a szárszói SDG-telep üzemeltetésére

2012. január 23., címkék: sdg konferenciatelep, pályázat, Pályázat

Hétfőn bontották fel a konferenciatelep üzemeltetésére kiírt pályázatra érkezett ajánlatokat.

A Magyar Kultúra Napja Szatmácsekén

2012. január 23., címkék: szatmárcseke, magyar kultúra napja

A hagyományoknak megfelelően idén is megünnepelték a Magyar Kultúra Napját Szatmárcsekén, ahol Kölcsey Ferenc élete végéig több mint húsz esztendőt töltött, és ahol 1823. január 22-én megírta a Himnuszt. A megemlékezést a helyi református templomban tartották, amely után az ünneplők a falu temetőjében megkoszorúzták a költő síremlékét.

Ökumenikus imahét Foktőn

2012. január 23., címkék: ökumenikus imahét, Ökumenikus imahét

A Foktői Református és Római katolikus testvérek egy héten át együtt imádkoztunk és dicsőítettük Istent az Ökumenikus Imahét alkalmával. Minden este örömmel gyűltünk össze hol a Református gyülekezeti teremben, hol a Római katolikus templomban.Igehirdetéssel szolgált: Muzsnai Lászlóné, Balázs Éva református lelkész, Kovács Tibor római katolikus atya és Muzsnai László nyugalmazott református lelkész.

Pályázat Lelkigondozói Szolgálat vezető pozíciójába

2012. január 23., címkék: Pályázat, lelkigondozás, diakónia, reformátusok lapja, Lelkigondozás, pályázat

A Kaposi Mór Oktató Kórház és a Magyarországi Református Egyház közös pályázatot hirdet a Lelkigondozói Szolgálat Vezetője beosztás ellátására.

Apáczai Csere János-díjat kapott Nagy Pál

2012. január 23., címkék: magyar kultúra napja, nagy pál, kitüntetés

Nagy Pált, a Wáli István Református Cigány Szakkollégium tanárát, a Szent István Egyetem történészét a Magyar Kultúra Napja alkalmából Apáczai Csere János Díjjal jutalmazták.

Keresztény-Zsidó imanap

2012. január 23., címkék: keresztyén-zsidó párbeszéd, Ökumené, ima, ökumene, ökumené

A keresztények egységéért fohászkodó ökumenikus imahét keresztény-zsidó találkozóval zárult a terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz-templomban. Az alkalmat Erdő Péter római katolikus bíboros vezette, beszédet mondott Schweitzer József nyugalmazott főrabbi.

Több mint húsz év után moderátorként tért vissza Debrecenbe David Arnott

2012. január 23., címkék: debrecen, skót egyház, david arnott

A Skót Egyház moderátorának látogatása Debrecenben kezdődött, ahol prédikált a Nagytemplomban, találkozott Bölcskei Gusztáv püspökkel és Vad Zsigmond esperessel, a zsinat külügyi és ökumenikus bizottságának elnökével, valamint helyi lelkészekkel beszélgetett az egyház mindennapjairól. A moderátor részt vett az ökumenikus imahét záró istentiszteletén és az azt követő fogadáson is.

A csönd nem némaság – Lezárult az ökumenikus imahét

2012. január 23., címkék: Ökumenikus imahét, Ökumené, ökumene, ökumenikus imahét, ökumené, ökumenikus tanács (meöt)

Szentlélek, jöjj, lobogó láng – énekelték a fiatalok január 22-én a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa székházának gyülekezeti termében, ahol az egység szimbolikus jeleként minden résztvevő meggyújtott egy-egy mécsest, amelyet a szószék előtt helyezett el. A fények végig világítottak az ökumenikus imahetet lezáró ifjúsági istentisztelet alatt.

Egyek vagyunk - David Arnott, a Skót Egyház moderátorának debreceni prédikációja

2012. január 22., címkék: debrecen-nagytemplom, skót egyház, david arnott

Hazánkhoz való kötődéséről, a Magyarországi Református Egyház elmúlt 20 éves munkájáról, az ökumenéről és a változás fontosságáról is beszélt David Arnot, a Skót Egyház moderátora a Debreceni Nagytemplomban január 22-én prédikációjában.

Ismét égnek a koptok házai Egyiptomban

2012. január 20., címkék: kopt keresztyének, egyiptom

Egyiptom déli részén, a Rahmanija-Kebli nevű faluban keresztyénellenes muszlim akcióra került sor. A kopt közösségeket vélhetően meg akarják akadályozni abban, hogy részt vegyenek a választásokon.

Dizseri Tamás Díj átadó ünnepsége

2012. január 19., címkék: kitüntetés, kórházmisszió, diakónia, dizseri tamás-díj

A Dizseri Tamás Szeretetszolgálati Díj ünnepélyes átadása a Budapesti Németajkú Gyülekezet templomában január 28–án lesz.

Steward Program az Egyházak Világtanácsának (WCC) 2012-es Központi Bizottsági ülésére

2012. január 19., címkék: egyházak világtanácsa (wcc)

  Az WCC következő Központi Bizottsági ülését 2012. augusztus 23 és szeptember 7 között tartja Krétán, Görögországban. A szervezők olyan 18-30 év közötti, angol nyelven beszélő fiatalok jelentkezését várják, akik szeretnének ökumenikus környezetben, nemzetközi csapatban közreműködni az ülés szervezésében, lebonyolításában.

Hosszú idő után látogat újra hazánkba skót moderátor

2012. január 19., címkék: skót egyház, david arnott

A Skót Egyház skót moderátora, David Arnott tíz napot tölt Magyarországon. Látogatásának elsődleges célja a két egyház közötti testvéri kapcsolatok megerősítése és az utóbbi években elindult közös kezdeményezések ösztönzése. A moderátor tíznapos programja alatt találkozik Bölcskei Gusztávval, a zsinat lelkészi elnökével, tanácskozik rektorokkal, de ellátogat Kárpátaljára is. Vasárnap, január 22-én a debreceni Nagytemplomban, január 29-én a budapesti skót gyülekezetben prédikál. 

Leprások Világnapja

2012. január 19., címkék: ökumené, ökumene, Ökumené, lepramisszió

A Leprások Világnapja alkalmából rendezett központi ünnepség, a nagygyűlés január 29-én, vasárnap 4 órakor Budapesten lesz, a Lepramisszió szervezésében.

Dani Eszter a Wallenberg-díj egyik idei díjazottja

2012. január 18., címkék: kitüntetés, dani eszter

2012 Raoul Wallenberg-év hazánkban, melynek ünnepélyes megnyitót kedden tartották a Nemzeti Múzeumban. Az alkalmon átadták a Wallenberg-díjat, melyben Dani Eszter, református lelkipásztor is részesült.

Protestáns zsinatok történelmi találkozója

2012. január 18., címkék: európai protestáns egyházak közössége (geke/cpce)

Az Európai Protestáns Egyházak Közössége (GEKE) első alkalommal hívja össze a tagegyházi zsinatokat  a németországi Bad Bollban. A találkozó újból feleleveníti az összprotestáns közös európai zsinat korábbi gondolatát.

Lemondott a REV pénztárnoka, Gottfried Locher

2012. január 17., címkék: református világközösség (rev)

A Svájci Református Egyházak Szövetségének (SEK) elnöke a Református Egyházak Világközösségének (REV) végrehajtó bizottságához küldött levelében a svájci egyházakban zajló reformfolyamatokkal magyarázta döntését.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.