Tanúságtétel a vendégszeretetben

2018. június 02., címkék: európai egyházak konferenciája (cec), cec nagygyűlés, cec, CEC

„Ha Európa erős a hitében, akkor mi is azok vagyunk” – a CEC nagygyűlésének első teljes napján a vendégszeretet mottójának alapján a világméretű migráció és a menekültek védelme állt a középpontban, amihez olasz, szír és görög egyházi vezetők felszólalásai adtak iránymutatást.

„Tanúim lesztek”

2018. május 31., címkék: CEC, cec, cec nagygyűlés, európai egyházak konferenciája (cec)

„Isten »szentháromságos« természete azt tanítja nekünk, hogy az egyházak tanúságtétele ezzel egyezően csak összetartozásban és közösségben valósulhat meg” – Christopher Hill elnök és Heikki Huttunen főtitkár köszöntőjével kezdődik az Európai Egyházak Konferenciájának (CEC) vajdasági nagygyűlése.

Isten hozta Újvidéken!

A mintegy 70 fiatal részvételével zajló ifjúsági előtalálkozó és a leköszönő vezetőtestület utolsó ülése után immár az európai keresztyén egyházak és ökumenikus szervezetek vezetői és küldöttei is megérkeztek az Európai Egyházak Konferenciájának (CEC) vajdasági nagygyűlésére.

Elkezdődött a CEC nagygyűlése

2018. május 28., címkék: cec, CEC, cec nagygyűlés

Az Európai Egyházak Konferenciája Budapest után idén Újvidéken tartja nagygyűlését mintegy ötszáz protestáns, anglikán és ortodox küldött, valamint számos ökumenikus szervezet képviselőjének jelenlétében. A nagygyűlés az ifjúsági előtalálkozóval a mai napon vette kezdetét.

Istent játszik az ember?

2018. március 16., címkék: konferencia, genetika, cec, CEC

Tényleg Istent játszik az ember a génszerkesztéssel és a géntechnológia alkalmazásával? Egyházak szakértői egyeztettek a tudományos kutatások engedélyezésének morális és jogi szempontjairól.

Egyházi reakció az újabb terrortámadásokra

2017. április 10., címkék: CEC, európai egyházak konferenciája (cec), cec, terrorizmus

Az Európai Egyházak Konferenciája és a Egyházak Világtanácsa is nyilatkozatban biztosította szolidaritásáról svéd és oroszországi testvéreit.

CEC: a szentpétervári események lesújtóak

2017. április 06., címkék: európai egyházak konferenciája (cec), cec, terrorizmus, oroszország, CEC

Az Európai Egyházak Konferenciája (CEC) is gyászolja a szentpétervári események áldozatait, április 4-én kiadott nyilatkozatukban fejezte ki együttérzését.

Istentiszteleti helyek védelmét sürgeti a CEC

2016. december 10., címkék: európai egyházak konferenciája (cec), cec, CEC

Az Európai Egyházak Konferenciája (CEC) a vallásgyakorlás helyeinek védelmére szólít fel az emberi jogok nemzetközi napja alkalmából.

Budapest után Újvidéken ülésezik a CEC Nagygyűlés 2018-ban

2016. október 18., címkék: cec nagygyűlés, cec, CEC

A Szerb Ortodox Egyház Zsinatának meghívására, az Európai Egyházak Konferenciája 2018-ban a szerbiai Újvidék városában tartja tizenötödik Nagygyűlését. A nemzetközi egyházi szervezet nagygyűlésétnek vendéglátó szerepét a CEC szerbiai tagegyházai és a Vajdaságban működő egyházak vállalták.

A CEC az egység melletti elköteleződésre hív kritikus időkben

2016. június 24., címkék: nagy-britannia, európai egyházak konferenciája (cec), cec, európai unió, CEC

Az Európai Egyházak Konferenciájának elnöke, Christopher Hill anglikán püspök reagált az Európai Unióból való kilépésről szóló június 23-i brit népszavazás eredményére.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.