446 év után először tartott közös ünnepi zsinatot a Romániai Református Egyház és Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház. A július 4-i kolozsvári ünnepségen hálát adtak az elmúlt 500 évért, valamint nyilatkozatot fogadtak el, melyben elkötelezik magukat a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet és az egyházi oktatási intézmények további fenntartása mellett, fogadalmat tesznek egymás segítésére, valamint az evangélium tiszta hirdetésére és Isten igéjének őszinte és feltétlen továbbadására. Ezen elkötelezettség egyik legerősebb kinyilatkoztatási formájaként közös lelkészszentelő közgyűlést tartottak a nap folyamán.
Létrejöttének 450 évvel ezelőtti mérföldkövére emlékezett a magyar reformátusság június 24-én Debrecenben. A Magyar Református Egyház közös zsinati ülésén elfogadták a Második Helvét Hitvallás, a közösség egyik alapvető hitvallási dokumentumának új fordítását, valamint a kanadai és a luxemburgi református diaszpóra is csatlakozott a határokon átívelő zsinati közösséghez.
Kanadában tartották a magyar református diaszpórának a reformáció 500. évfordulója alkalmából szervezett találkozóját június 7. és 9. között. A Niagara Falls-ban rendezett eseményre Kanadából, az Amerikai Egyesült Államokból, Ausztráliából és Európából is érkeztek egyházi küldöttek, a Kárpát-medencei reformátusságot Bogárdi Szabó István dunamelléki és Kató Béla erdélyi református püspök képviselte. A résztvevők zárónyilatkozatot fogadtak el, amelyben egyebek között hitet tesznek amellett, hogy „a szétszakadozottság ellenére egyek", és hangsúlyozzák, hogy „hitünkben és magyarságtudatunkban az egység munkálásának gyümölcseit tapasztalják".
A Reformáció 500. évfordulója alkalmából tartottak konferenciát Miskolcon, a Generali Arénában, május 27-én. A Tiszáninneni Református Egyházkerület kiemelt programján előadásokkal emlékeztek a hitújítás máig meghatározó eseményeire. „A reformáció ötszáz éves jubileuma ajándék, kihívás és lehetőség" – hangzott el a rendezvényen, amin az egyházkerület intézményei és missziós szolgálati területei is bemutatkoztak.
Megválasztották a magyarországi küldötteket a nyári ünnepi közös zsinatra, újraszabályozták az Országos Református Gyűjteményi Tanács működését, valamint az egyházfőhatósági igazolások kiadásának rendje is módosult. Egyéb ügyek a egyházunk XIV. zsinati ciklusának 7. ülésszakán.
Ige-idők címmel nyílt meg április 26-án a reformáció emlékévének központi kiállítása Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeumban. A protestantizmus elmúlt fél évezredét bemutató tárlatot mi is megtekintettük.
A Nagyigmándi Református Templomban került sor a Tatai Református Egyházmegye idei presbiter konferenciájára, mely ebben ez évben a Reformáció 500. évfordulójához kapcsolódva az egyház emlékév nyitó alkalma lett.
A reformáció nem elszakadás volt, hanem éppen ellenkezőleg, a Krisztushoz tartozás megerősítése – mutatott rá a Magyar Református Egyház reformációi emlékévét megnyitó ünnepi istentiszteleten elmondott igehirdetésében Bogárdi Szabó István püspök, a Zsinat lelkészi elnöke. Az eseményt január 31-én egész napos ünnepség keretei között tartották meg a debreceni Nagytemplomban.
Nagyszabású tárlat nyílik 2017 tavaszán a Magyar Nemzeti Múzeumban a reformáció ötszázadik évfordulóján. A kiállítás egyik református kurátorával, Fogarasi Zsuzsával, a kecskeméti Ráday Múzeum igazgatójával beszélgettünk a részletekről.
„A magyar református egyház csodálattal és hódolattal adózik a nemzeti felkelés hőseinek..." – Ravasz László 1956 november elsejei rádiós beszéde mellett a Magyarországi Református Egyház Intézőbizottságának megalakulásáról is beszámolt a forradalom idején indított, mindössze egy számot megért református egyházi lap, a Reformáció. A hatvanadik évforduló alkalmából, a Reformátusok Lapja jóvoltából, teljes terjedelmében olvasható a digitalizált kiadvány.
Együtt emlékeztek a reformációra Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) tagegyházai október 30-án és 31-én Budapesten: hálát adtak a reformáció tüzében megtisztított egyházért, sákramentumokért, a nemzeti nyelvű igehirdetésért, Bibliáért és oktatásért is.
Bogárdi Szabó István, a Zsinat lelkészi elnöke, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke a Kossuth Rádió vasárnap reggeli adásában a reformáció üzenetéről és jelentőségéről beszélt.
Mostantól a közösségi médiában is követhetik a reformacio.ma oldalt, ha nem akarnak lemaradni a közelgő jubileum Kárpát-medencei református vonatkozásairól.
„A reformáció az élethosszig tartó tanulásról beszél, ez a kiállítás pedig segítséget nyújt, hogy olyan követei lehessünk ezeknek az értékeknek, melyek valóban előre mutatnak” – mondta Hafenscher Károly miniszteri biztos a Protestáns Iskolatörténeti Vándorkiállítás pécsi megnyitóján. A Református Tehetséggondozó Alapítvány szervezésében indult útjára az az interaktív, az interneten is elérhető vándorkiállítás, mely az elmúlt ötszáz év protestáns iskoláinak, tanítóinak és diákjainak történetét mutatja be.
Debrecen, 2016. június 16., csütörtök (MTI) - Protestáns etikai kézikönyvet jelentet meg 2017-ben, a reformáció 500 éves jubileuma alkalmából a Luther és a Kálvin kiadó, a hiánypótló mű szerzői evangélikus és református teológiai tanárok - jelentették be a szerzői konzultáció keretében rendezett sajtótájékoztatón csütörtökön Debrecenben.
Imádságos könyvként is olvashatjuk azt a különleges kötetet, melyet 2016. március 30-án mutattak be a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárában. A Régi Magyar Költők Tára (RMKT) XVII. kötetében 255 darab, 1601–1700 között megjelent evangélikus és református gyülekezeti énekeket gyűjtöttek össze, melyek közül sokat még ma is éneklünk.
„Ahogy egykor a reformátorok, mi is találjunk rá arra az éltető forrásra, mely szellemében, erkölcsében és hitében is megújíthatja hazánkat, a Kárpát-medencét, sőt egész Európát" – kívánta Bogárdi Szabó István református püspök a Reformáció Emlékbizottság idei programsorozatának nyitó rendezvényén.
A Protestáns Újságírók Szövetsége (Prúsz) 2015. október 17-én konferenciát rendezett „Mit adott a reformáció Európának és a világnak?” címmel. A Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) Bölcsészettudományi Karának dísztermében tartott egész napos, zenei és irodalmi betétekkel gazdagított rendezvény Balla Péter, a KRE rektorának, valamint Novotny Zoltán Prúsz-elnök köszöntő szavaival kezdődött.
Kiadványt szerkesztett és konferenciát rendez a Protestáns Újságírók Szövetsége a reformációról.
A reformáció kezdete ötszáz éves évfordulójának megünnepelését előkészítő zsinati Reformáció Bizottság szeptember 22-én Budapesten tartotta soron következő ülését.