Kálvin magyarázatai a Korinthusi levelekhez

2015. szeptember 20., címkék: kálvin jános, parokiális könyvtár, buzogány dezső

Megjelent a Református Egyházi Könyvtár következő két kötete.

„Szeresd a gyülekezetet!”

2015. szeptember 19., címkék: egységes lelkészképesítő vizsga, interjú

Vida Máté Tiszántúlról érkezett. A bihari egyházmegyéből nemrég került át a debreceni egyházmegyéhez tartozó Kismarjára. Egyike annak a négy, a napokban sikeres lelkészképesítő vizsgát tett teológusnak, akiket eddigi szolgálatukról és a lelkészi hivatásukról kérdeztünk. (A beszélgetés a vizsga előtti héten készült.)

A Német Protestáns Egyház tartományi egyházainak vezetőinek közleménye a menekültek jelenlegi helyzetéről

2015. szeptember 19., címkék: menekültügy

Húsz püspök és egyházi vezető írta alá a Német Protestáns Egyház (Evangelische Kirche in Deutschland) tartományi egyházai által kiadott közleményt, amelyben a menekültek jelenlegi helyzetét taglalják. Az alábbiakban ezt a nyilatkozatot olvashatják.

„Hit és alázat”

2015. szeptember 18., címkék: egységes lelkészképesítő vizsga, interjú

Seres Gabriella a pápai teológia elvégzése óta a kaposvári egyházközségben szolgál. Egyike annak a négy, a napokban sikeres lelkészképesítő vizsgát tett teológusnak, akiket eddigi szolgálatukról és a lelkészi hivatásukról kérdeztünk. (A beszélgetés a vizsga előtti héten készült.)

Reformáció 500 programtámogatás

2015. szeptember 18., címkék: pályázat, reformáció 500, Pályázat, reformáció

Megjelent a Reformáció Emlékbizottság programtámogatásra szóló pályázata.

„Nehéz, szükséges és szép hivatás”

2015. szeptember 17., címkék: interjú, egységes lelkészképesítő vizsga

Németh Tamás a Pozsonyi úton szolgál a budapesti teológia elvégzése óta. Egyike annak a négy, a napokban lelkészképesítő vizsgát tett teológusnak, akiket eddigi szolgálatukról és lelkészi hivatásukról kérdeztük. (A beszélgetés a vizsga előtti héten készült.)

„Egyetlen feladat van: az evangélium hirdetése”

2015. szeptember 17., címkék: interjú, egységes lelkészképesítő vizsga

Madaras Irma a zempléni egyházmegyében töltött hatodévesi szolgálat után, nyár végén Csobaj és Taktabáj településeire lett kirendelve. Egyike annak a négy, a napokban lelkészképesítő vizsgát tett teológusnak, akiket eddigi szolgálatukról és lelkészi hivatásukról kérdeztük. (A beszélgetés a vizsga előtti héten készült.)

Isten nem feledkezik el rólunk

2015. szeptember 17., címkék: wáli istván cigány szakkollégium, krszh, cigánymisszió

Az Istennel való kapcsolat lehetőségét, a társadalmi felelősségvállalás szükségességét és a Wáli István Református Cigány Szakkollégium gyakornoki programjának hasznosságát is hangsúlyozták a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat idei tanévnyitóján.

Generációváltás

2015. szeptember 16., címkék: ifi

„Fiatalokat fiatalok által" a Református Fiatalok Szövetsége (REFISZ) szolgálatának alapelve. Vallják, hogy Jézus az Élet, és az Életben helye van a focinak, nevetésnek, játéknak, zenének is. Céljaikról és magukról mesélnek az idén felállt új vezetőség tagjai.

Egyházi szervezetek kérése az Egyesült Államokhoz

2015. szeptember 16., címkék: menekültügy

Az egyházak és egyházi szervezetek több szíriai menekült befogadására szólítják fel az Amerikai Egyesült Államokat.

​Itt vagyok!

2015. szeptember 16., címkék: ifi

A 72 óra kompromisszum nélkül szociális, önkéntes akció – a három történelmi keresztény egyház szervezésében – Magyarország fiatalságát hívja közös összefogásra, hogy együtt tegyünk másokért, környezetünkért.

Az egyházi világszervezetek együttműködésre bátorítják egyházaikat

2015. szeptember 16., címkék: menekültkérdés, menekültügy

Az Egyházak Világtanácsa (EVT), az Európai Egyházak Konferenciája (CEC) és az Európai Egyházak Menekültügyi Bizottsága (CCME) közös levélben intézett felhívást az egyházakhoz.

125 éve avatták fel Károlyi Gáspár gönci szobrát

2015. szeptember 16., címkék: évforduló

A gönci református templom kertjében 1890-ben felavatott Károlyi Gáspár-szobor az elmúlt 125 évben a bibliafordítóra és a Vizsolyi Bibliára történő emlékezés egyik központi helyszínévé tette Göncöt. A szinte kultikus helyé váló templom és templomkert bár nem kapcsolódik Károlyi (Károli) Gáspár életéhez, mégis a bibliafordító egyik legfontosabb emlékhelyévé vált.

Elkezdődött az egységes lelkészképesítő vizsga

2015. szeptember 15., címkék: lelkészképesítő, egységes lelkészképesítő vizsga

Szeptember 15-én és 16-án ötvenöt lelkészjelölt ad számot tudásáról és felkészültségéről a Magyarországi Református Egyház (MRE) Zsinati Székházában.

Elindult az MRE köznevelési pályázatának honlapja

2015. szeptember 14., címkék: köznevelési pályázat

A weboldal a Magyarországi Református Egyház oktatási rendszerét érintő ötszázmilliós fejlesztésről számol be.

Médiaoktatás protestáns szemmel

2015. szeptember 14., címkék: protestáns újságírók szövetsége (prúsz)

Tanítható-e az újságírás? Megfelelő-e a jelenlegi hazai médiaképzés? Mi a szerepe a keresztyén újságíróknak, egyházi médiának? Ezekről a kérdésekről esett szó a Protestáns Újságírók Szövetségének (Prúsz) idei médiaműhelyén.

Könyvremek került a Debreceni Református Kollégium könyvtárához

2015. szeptember 14., címkék: gáborjáni szabó botond, debreceni kollégium (drk)

Hatszázezer forint értékű, száz évesnél is régebbi könyvkötészeti remekmű került a Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtárába, a ritkaságot hétfőn mutatták be a sajtó képviselőinek.

Egyházi szervezetek levélben fordultak az EU Bel- és Igazságügyi Tanácsához

2015. szeptember 14., címkék: menekültügy, európai egyházak migrációs bizottsága, európai egyházak konferenciája (cec)

Öt európai ökumenikus szervezet közös levélben fordult az EU tagállamok bel- és igazságügyi minisztereihez egységes, ambiciózus és az emberi jogokon alapuló menekültpolitikát sürgetve.

A jó pap holtig tanul

2015. szeptember 14., címkék: lelkésztovábbképzés

Hagyományos és új képzések is várják idén ősszel a református lelkipásztorokat a Dunamelléki Református Egyházkerület akkreditált lelkésztovábbképző kurzusain.

Szolidaritás menekültekkel és magyarokkal

2015. szeptember 14., címkék: rev, REV, református egyházak világközössége (rev)

Zágrábban ülésezett az európai református egyházak vezetőtestülete. A bizottság szokásos feladata mellett kiemelten foglalkozott a menekülthelyzettel és találkozott a horvátországi és szlovéniai magyar tagegyházak vezetőivel.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.