A misszió új formái Csehországban

2016. május 31., címkék: prága, holland protestáns egyház, cseh testvérek

Május 24-26. között került sor Prágában a háromoldalú partnerség záró találkozójára, amely során a Magyarországi Református Egyház a Holland Protestáns Egyházzal (PKN) és Cseh Testvérekkel közösen keresték az egyház missziói szolgálatának új formáit a szekularizált környezetben.

A menekültkérdésről tanácskoznak európai reformátusok Budapesten

2016. május 30., címkék: menekültmisszió

Református egyházak és nemzetközi szervezek képviselői tanácskoznak Budapesten, hogy a menekülthelyzet kihívásairól, az egyházak felelősségéről és lehetőségeiről egyeztessenek. Bogárdi Szabó István, az Magyarországi Református Egyház (MRE) lelkészi elnökének meghívására, a Rajnai Egyházzal közös szervezésben, a kontinens 12 országából érkeznek vendégek a partnerkonzultációra.

A Németországi Protestáns Egyház elnöke az iszlám vallásoktatás kiterjesztését sürgeti

2016. május 30., címkék: migráció, iszlám, német protestáns egyház (ekd)

Heinrich Bedford-Strohm, a Németországi Protestáns Egyház (EKD) elnöke szerint az általános iszlám vallásoktatás a legjobb módszer arra, hogy a fiatal muzulmánok ellenállóvá váljanak a fundamentalizmus kísértésével szemben.

Zengj, magyar ének!

2016. május 29., címkék: zenei fesztivál

Tizenhárom kép a tizenharmadik Református Zenei Fesztivál május 28-i múzeumkerti ökumenikus ének- és igeszolgálatáról.

Létezhet-e valódi református egység az individualizáció korában?

2016. május 29., címkék: egység napja, interjú, nagy károly zsolt

A történelmi okok folytán szétesett egységet állították helyre a Kárpát-medencei református egyháztestek 2009. május 22-én, majd a következő évtől az egység tudatosítása és megerősítése érdekében évente megünnepelték a Református Egység Napját, idén éppen Kolozsváron. A református egység mibenlétéről, lehetőségeiről beszélgettünk Nagy Károly Zsolt református teológus és kulturális antropológussal, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Néprajztudományi Intézetének munkatársával, a Sárospataki Református Teológia oktatójával.

25 éves a Debreceni Immánuel Otthon

2016. május 29., címkék: Fekete Károly, immanuel otthon, debreceni nagytemplom, balog zoltán, fekete károly, immánuel otthon

„Nem jó az embernek egyedül, de kétszeresen nem jó a sérült embernek egyedül lenni" – utalt a közösség fontosságára Fekete Károly tiszántúli püspök a debrecen-nagytemplomi egyházközség fenntartásában működő Immánuel Otthon és Iskola 25 éves fennállása alkalmából rendezett május 29-i hálaadó istentiszteleten.

Gyönyörűség együtt muzsikálni

2016. május 28., címkék: zenei fesztivál, bogárdi szabó istván

Tizenharmadik alkalommal rendezték meg a Református Zenei Fesztivált Budapesten. A korábbi évekhez hasonlóan a rendezvény első estéjén többszáz ember gyűlt össze a Bakács téren, hogy fáklyafényben, Istent énekekkel dicsőítve vonuljon végig a Ráday utcán és térjen be a Kálvin téri református templomba a fesztivál késő esti zenés áhítatára.

Felebarátként vagy terroristaként tekintünk a bevándorlókra?

2016. május 28., címkék: ökumenikus tanács (meöt), migráció

Lehet-e napjainkban, a politikailag erőteljes érdekviszonyok mellett megfogalmazott nézetek között valós párbeszéd? Felebarátként vagy terroristaként tekintünk-e a bevándorlókra? Mi is jövevények vagyunk? És mit mond a Szentírás? A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) szervezte konferencián az előadók többek között ezekre a kérdésekre keresték a válaszokat és az abból adódó további gondolatokat.

Tűzoltóadomány egy székely gyülekezetnek

2016. május 28., címkék: erdélyi reformátusok, természeti katasztrófák

A Magyar Tűzoltó Szövetség (MTSZ) gépjárműfecskendőket adományozott a romániai, Hargita megyei rugonfalvai református egyházközségnek és a bögözi önkéntes tűzoltóságnak. A gépkocsikat Dobson Tibor dandártábornok, az MTSZ elnöke május 27-én adta át Debrecenben.

Folytatódik és bővül a Kárpátaljának nyújtott támogatás

2016. május 27., címkék: czibere károly, Kárpátalja, kárpátalja

Kárpátalja magyarságának és egész lakosságának éreznie kell, hogy a magyar kormány a migránsválság ellenére sem feledkezett meg róla, és folytatja, sőt bővíti a térségben élőknek nyújtott sokrétű támogatást – jelentette ki Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára május 26-án Beregszászon.

Kolozsváron jártunk

2016. május 26., címkék: egység napja, kolozsvár, reformátusok lapja

Hogy érezte magát a találkozón? Mi ragadta meg legjobban a nap folyamán? – kérdeztük a május 22-i kolozsvári programok résztvevőitől.

Uniós pályázatokat segítő kiadvány jelent meg

2016. május 26., címkék: kre, pályázat, Pályázat, európai unió

A Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) és a Hétfa Kutatóintézet gondozásában megjelent az „Európai uniós források rendszere 2014-2020 - gyakorlati útmutató pályázóknak és pályáztatóknak”című kiadvány, amely ismerteti a támogatás mechanizmusát.

Zenétől és énekszótól zengett a kincses város

2016. május 26., címkék: reformátusok lapja, kolozsvár, egység napja

Koncertekkel, kórustalálkozóval és református szervezetek, intézmények, könyvkiadók bemutatkozásával folytatódott a református egység napjának kolozsvári programja az ünnepi istentisztelet után. A május 22-i találkozó kulturális kínálatának a Farkas utcai templom és a vele szomszédos Gaál Gábor utca, az Apáczai Csere János Elméleti Líceum udvara és a Kétágú templom adott helyet.

Új helyre költözött a Református Házasság- és Családgondozó Szolgálat

2016. május 26., címkék: házasság- és családsegítő szolgálat

A legtöbben egyéni lelkigondozást kérnek párkapcsolati problémákban, gyermeknevelési kérdésekben, gyászukban.

Szakértői küldöttség járt Kárpátalján

2016. május 25., címkék: kárpátalja, Kárpátalja

A magyar kormányzat felkérésére május 20-án Velkey György vezetésével szakértői küldöttség mérte fel annak lehetőségét, hogy hogyan lehetne javítani a kárpátaljai magyar emberek egészségügyi ellátását.

Filmek a szülőföldről

2016. május 25., címkék: ifi, ökumenikus diákfilmszemle

Idén tavasszal a Károli Gáspár Református Egyetem, a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodája, a Katolikus Pedagógiai, Szervezési és Továbbképzési Intézet és a Budapesti Piarista Gimnázium szervezésében ötödik alkalommal rendezték meg az Ökumenikus Diákfilmszemlét.

Elhunyt Pásztor Jánosné

2016. május 24., címkék: in memoriam, nőszövetség, pásztor jánosné, In memoriam

A Magyarországi Református Nőszövetség korábbi elnöke 85 éves volt.

Theologiai Szemle Kolozsvárott

2016. május 24., címkék: theologiai szemle, theológiai szemle, kolozsvár, Theologiai Szemle

Kihelyezett ülést tartott Kolozsváron a Theologiai Szemle ökumenikus szerkesztőbizottsága május közepén. A látogatásról Bóna Zoltán főszerkesztő számolt be.

Bogárdi Szabó István püspök kolozsvári köszöntője

2016. május 24., címkék: magyar református egység napja, kolozsvár, bogárdi szabó istván

Bogárdi Szabó István püspök köszöntője a magyar református egység napján.

A teremtett világért versenyeztek

2016. május 24., címkék: ifi

Magyarország tájai, nemzeti parkok és egészséges életmód – ezek a témák szerepeltek a Miskolc-Szirmai Református Általános Iskola országos környezetismereti és természetvédelmi versenyén, melyet idén összesen mintegy 400 diák részvételével rendeztek meg. A többfordulós vetélkedő május 13-i döntőjébe csak a legjobbak jutottak be.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.