Jézus élete gyermekszemek tükrében

2017. február 23., címkék: szenczi molnár albert iskola, ifi, szontagh pál, hajdu bálint kadosa

Jézus élete címmel rajzpályázatot rendezett a pestszentimrei Szenczi Molnár Albert Református Általános Iskola Kárpát-medencei református általános iskolások számára. A pályázat ünnepélyes díjkiosztóját és a rajzokból készített kiállítás megnyitóját február 17-én tartották az iskola galériájában.

„A jót megtartsátok”

2017. február 22., címkék: zsinati tanács, költségvetés

Elfogadták a közegyházi intézmények idei költségvetését és újra foglalkoztak a hittanoktatás finanszírozásával a Zsinati Tanács február 22-i ülésén. A testület hozzájárult, hogy egyházunk tulajdonába kerüljön a geszti Tisza-kúria, valamint a református oktatási intézmények taneszközfejlesztési stratégiájának kidolgozásáról is tárgyaltak idei első ülésükön.

Ülésezett a Romániai Református Egyház Zsinata

2017. február 22., címkék: romániai református egyház zsinata, királyhágómelléki egyházkerület, erdélyi egyházkerület

Az egyház legfelsőbb döntéshozó fóruma február 22-én Kolozsváron ült össze és egyebek mellett döntött a Második Helvét Hitvallás új fordításának elfogadásáról.

Megdöbbentő riport Moszulból

2017. február 22., címkék: keresztyénüldözés, irak

A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet már évek óta humanitárius segítséget nyújt és fejlesztéseket végez a háború sújtotta Irakban. Egyik munkatársuk február 5-én az Iszlám Államtól a közelmúltban visszafoglalt Moszul városában járt, az ő helyzetjelentését olvashatják.

Konferenciával kezdődött az emlékév

2017. február 22., címkék: reformáció, dunántúli reformátusok, dunántúli egyházkerület

A Nagyigmándi Református Templomban került sor a Tatai Református Egyházmegye idei presbiter konferenciájára, mely ebben ez évben a Reformáció 500. évfordulójához kapcsolódva az egyház emlékév nyitó alkalma lett.

Az arany medve brummogása

2017. február 22., címkék: arany medve

Az Arany Medvét elnyerni hatalmas dolog. Tele van a magyar média a hírrel – jegyezzük meg teljes joggal, hogy Enyedi Ildikó filmje nyerte el a Berlini Filmfesztivál fődíját. De ahogyan erről is beszámolt a média, nem csupán a fődíjat nyerte el a „Testről és lélekről", hanem számos más zsűri is a fesztivál legkiválóbbjának látta.

HR koordinátort keres az MRSZ

2017. február 21., címkék: mrsz, pályázat, Pályázat, szeretetszolgálat (mrsz)

A Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány pályázatot hirdet munkaügyi HR koordinátor munkakör betöltésére.

Mentori állást hirdet az MRSZ

2017. február 21., címkék: szeretetszolgálat (mrsz), Pályázat, pályázat, mrsz

A Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány pályázatot hirdet mentor munkakör betöltésére.

A parlament előtt a nagypéntek munkaszüneti nappá nyilvánításáról szóló törvénytervezet

2017. február 21., címkék: nagypéntek

Az értékek és az érdekek találkozásának nevezte nagypéntek munkaszüneti nappá nyilvánítását Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, aki az előterjesztés február 20-i, parlamenti ismertetésekor elmondta: a változtatás elfogadása esetén már idén tizenegyre nőhet a munkaszüneti napok száma.

A kisebbség kisebbsége

2017. február 20., címkék: apáczai diákotthon, délvidéki reformátusok (szrke)

A NATO bombázások idején, 1999-ben írta az újvidéki Apáczai Diákotthon pályázatát Nagy Margit, a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének elnöke. Békét, nyugalmat és védelmet szeretett volna adni a szórványmagyarságból érkező újvidéki egyetemistáknak. Míg az Újvidéki Egyetemen – a Magyar Tanszéket kivéve – csak szerbül tanítanak, a diákotthonban csak magyarul lehet beszélni. Rendszeresek az áhítatok és az előadások is. A kollégium a közelmúltban egy új, fiúk számára épült épületszárnnyal bővült. Az épületek a Maradéki Református Egyházközség tulajdonában vannak, míg a működtetést a magyar pedagógus egyesület végzi.

Mályiban tanácskoztak a református egyházvezetők

2017. február 20., címkék: tiszáninneni egyházkerület, mályi, generális konvent elnöksége (gke)

Mályiban ülésezett a Generális Konvent Elnöksége, a Kárpát-medencei református egyházak hivatalban lévő püspökeit és főgondnokait tömörítő testület. A kétnapos tanácskozáson többek között az idei programok előkészületeiről és a részegyházak életét érintő aktuális kérdésekről egyeztettek.

Tizenöt éves a KRISZ

2017. február 20., címkék: ifi

Hosszú utat járt be a KRISZ az elmúlt tizenöt évben, de a tiszta igehirdetés mindig a középpontban volt – hangsúlyozta a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet (KRISZ) szokásos éves közgyűlésének nyitó áhítatában Sipos József, a szervezet elnöke.

„Vele vagyok egy egész”

2017. február 19., címkék: Házasság hete, házasság hete

„Az elmúlt hónapokban új értelmet nyert számunkra az együtt kifejezés” – vallja Hajdara Herczeg Hajnalka és Hajdara Tamás. A pár szeptemberben kötött házasságot, azonban már évek óta összeköti őket közös szenvedélyük, a néptánc. A Fölszállott a páva elnevezésű tehetségkutató műsor 2014-es szériájában az egész ország megismerhette őket. A Házasság hete alkalmából az elmúlt hónapok változásairól, esküvőről és természetesen a táncról beszélgettünk.

A hűséges sáfár

2017. február 18., címkék: mészáros istván

Kisgyőrben, a dél-bükkaljai településen van egy emlékoszlop, amit a huszonkilenc évig ott szolgáló Mészáros István emlékére állítottak. Az emlékoszlop ötletét az a történet ihlette, amelyet a Kisgyőrbe hazalátogató püspök többször elmesélt az ottaniaknak. A tíz éve elhunyt Mészáros Istvánra emlékezünk pályatársai gondolataival.

Veled kiteljesedve

2017. február 17., címkék: Házasság hete, házasság hete

„Esküvői fogadalmunkban felelősséget vállaltunk egymásért egészségben, betegségben, jóban, rosszban. Ez ma is házasságunk alapja" – Rábai-Biró Marianna és Rábai Sándor vallanak kapcsolatukról.

Több, mint egy szám

2017. február 17., címkék: Egyszázalék, egyszazalek, egyszázalék

Szeretne segíteni másoknak, de nem tudja, mit adhatna? A mosolyát. A figyelmét. Az ölelését. A tudását. Az idejét. A szavait. A szeretetét. A munkáját... vagy épp adója egy százalékát. Május 22-ig rendelkezhetünk arról, hogy adónk egy plusz egy százalékával a református egyház társadalmi szolgálatát támogassuk.

Hatvankét éve kötöttünk házasságot

2017. február 17., címkék: házasság hete, Házasság hete, reformátusok lapja

„Hálás szívvel gondolunk a megtett útra, és kérjük mennyei Atyánkat, hogy továbbra is az ő útján maradva élhessük lelki életünket" – Szenczi László írása.

A szeretetnyelvekről

2017. február 17., címkék: Házasság hete, házasság hete

Gary Chapman, Az öt szeretetnyelv pszichológiai fogalom és könyvsorozat megalkotója március végén Magyarországra érkezik. A népszerű szerző a kötet megjelenésének huszonötödik évfordulóján Magyarországot választotta író-olvasó találkozója helyszínéül.

Választás lesz Dunamelléken

2017. február 17., címkék: hegedűs béla, dunamelléki egyházkerület, tisztújítás

A Dunamelléki Református Egyházkerület közgyűlése választásokat ír ki a tavaly novemberben megüresedett lelkészi főjegyzői tisztre.

Egymás legjobb barátai vagyunk

2017. február 16., címkék: Házasság hete, házasság hete

Boldogság és az otthon – ez jut eszébe először a házasságról Erdős Istvánnak és Pusztai Gabriellának. Az 1988-ban egybekelt középiskolai és egyetemi tanár ma már három egyetemista gyermeket nevel – többek között a házasság fontosságára is.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.